Theologia - Hittudományi Folyóirat 2. (1935)
Iványi János: A hatnapi teremtéstörténet
A HATNAPI TEREMTÉSTÖRTÉNET 35 Nem lehetne ebből kifolyólag arra is gondolnunk, hogy a sz. szerző óvatossága odáig ment, hogy ha már egy napra fogja össze a szárazföldi állat és az ember teremtését, valamilyen formában mégis csak kifejezésre kell juttatni az ember felsőbbrendűségét az álattal szemben és ezért két külön kerettel határolta egymástól a 6. nap két teremtési művét? Hogy azután a költészet szabályainak érvényt szerezzen, a 6. nap mintájára a 3. nap két teremtési mozzanatát is két különálló keretbe szorította bele. Ez a feltevés azonban még mindig nem magyarázza meg a keretek, illetve helyesebben a teremtési mozzanatok számát, vagyis azt, miért említ a sz. szerző 6 napon 8 teremtési mozzanatot ? Hiszen — legalább is mai elgondolásunk szerint — simább lenne az elbeszélés menete, ha a mozzanatok száma megegyeznék a napok számával, más szóval : ha egy-egy napra csak egy mozzanat esnék. A legegyszerűbb válasz e kérdésre nézetem szerint az, hogy a mai bibliai teremtéstörténet szerzője egy olyan emlék alapján dolgozott — lett légyen az szájhagyomány, avagy írásos feljegyzés —, amely a teremtés lefolyásának festésében legalább is annyi elemet tartalmazott, mint ahány mozzanat van a mai bibliai teremtéstörténetben. Régmúlt idők szellemi termékei az ősi bibliai elbeszélések. Problémáik megfejtésében úgy járunk, mint a sötét éjtszakában tévelygő vándor. Csak botorkálunk, tapogatódzunk, mert sem belső tartalom, sem kívül álló beavatott tanú, sem intuitív szemlélet feltétlenül megbízható útbaigazítást nem adhat. Nincs, ki biztos kézzel vezessen be minket emez ősi, tiszteletreméltó irodalmi alkotások keletkezésének titkaiba. Itt vannak szem és szív gyönyörködtető szépségükben. Drága örökségképpen reánk maradtak. Ha olvasgatjuk őket és belehelyezzük őket korukba, párhuzamba állítjuk őket rokon népek hasonló tárgyú elbeszéléseivel, az ellentétek világában bennük még élesebben megnyilatkozó tiszta eszmék elszédítenek és arra a vallomásra késztetnek minket, hogy nem puszta emberi ész alkotta őket, hanem egy mindentudó, bölcs isteni lélek fú bennük. Ha azonban egy lépéssel odébb megyünk és azt kérdezzük : mit talált ez a fúvó lélek az emberi szerző lelkében? Miként értékesítette az ott talált dolgokat, mit adott újat, ismét csak a mélyen leplezett titok kemény falába vágjuk okoskodó fejünket. Tény az, hogy a sugalmazó szerző nemcsak fölülről kapott igazságokat hirdet, hanem természetes ismereteket, megbízható szájhagyományokat és írásos emlékeket is feldolgozhatott művében. De hol a határ a természetes úton szerzett és a kinyilatkoztatás világában megismert igazságok között, azt nagyon sok esetben megmondani nem tudjuk. Ha a pátriárkák, az izraelita honfoglalás, a királyok és a babiloni fogság utáni idők történetének megírásában kútfőkből meríthetett a sz. szerző, miért ne tehette volna ugyanezt a teremtéstörténet megs'
