Theologia - Hittudományi Folyóirat 2. (1935)
Rogács Ferenc: II. Rákóczi Ferenc áldozási imái
348 ROGÁCS FERENC országgyűlés később kötelezővé is tett, s Bethlen Gábor is használta pénzein. Könyvtárában nem találunk Mariologiát, s egy magányra késztetett emigráns mégis csak elsősorban az olvasmányaiból táplálkozik. Imáit általában és áldozási fohászait is Istenhez intézi ; Krisztus szent emberségéhez ritkábban, hacsak a titok nem hozza magával, hogy vele foglalkozzék, mint pl. a karácsonyi elmélkedésben. Kifejezetten eucharisztikus tartalmat hiába keresnénk az áldozási imákban. Az Oltári- szentség titkai nem szolgáltatnak vezéranyagot az előkészületekhez. Legfeljebb a szentségi hatásokat dolgozza fel, azok közül is legszívesebben a szeretet növelését. Könyvtárában Bona művecskéjén kívül (De sacrificio missae) nincsenek eucharisztikus szakmunkák ; egyéb általános teológiai munkák pedig nem hozták közelebb leikéhez a szentségi titkot. Rodostóban mindennap szentmisét hallgatott és kápolnájában délutá- nonkint fél órát töltött imádságban. Ez azonban tulajdonképpen nem volt szentségimádás. Rákóczi egyébként nemcsak az Oltáriszentség titkába, de egyéb hitigazságokba sem tudott mélyebben belemerülni, talán mert hiányzott az alapos teológiai szakismerete. Önmagába azonban annál inkább bele tudott temetkezni. Imái alapján hajlandók volnánk azt a megállapítást tenni, hogy többet foglalkozik magával, mint az Úristennel, akit inkább a saját lelkében és a hozzá való viszonyában szemlél. A teológiai elmerülés hiányából érthető, hogy az áldozási fohászokban gyakori a témaváltoztatás, hogy a kitűzött vezérgondolatot nem tudja mindig következetesen keresztülvinni. Mint egyéb fohászaiban, itt is homloktérben áll az értelem tevékenysége. Érzelmek, indulatok felkeltésére csak másodlagos gondot fordít, nem tartja őket fontosaknak, s a természete sem hajlik rá. Inkább akarati elhatározásokkal dolgozik. Lelki életének tengelye inkább az aszketika, mint a misztika. Az ész okoskodása, az akarat kemény elhatározása és a következetes, áldozatos cselekvés annyira kidomborodik, hogy elmélkedései nélkülözik a költészet virágait. Csak néha fakad itt- ott virág, gyengédebb érzelem, pl. az Énekek Énekének motívumából vett vezérgondolat (6. fej.). Majdnem egyedüli szóképe a paradoxon, amiből aztán annál több van. így szellemes fordulatokat, megkapó ellentéteket hoz létre, amivel élénken szemlélteti az imádás két szélső pólusát : az Isten felségét és az ember semmiségét. A paradoxonok azonban tudvalevőleg illat nélküli virágok, amelyeket megcsodálunk, de fel nem üdülünk rajtuk. Gyakori használatuk fárasztó, túlzott halmozásuk, — a bárok stílus velejárója — nem egyszer a mesterkéltség látszatát kelti, s az ember néha úgy érzi, mintha közönséges szójáték lenne (15). Rákóczi latinul írta meg áldozási fohászait, de francia nyelvre is lefordította. A latin szöveg a Vallomások jellegzetes nyelve, ágostoni hatással, átszőve a középkori latinság vegyes elemeivel és bizonyos
