Theologia - Hittudományi Folyóirat 2. (1935)

Teller Frigyes: A zsidó és a görög zene hatása a liturgikus énekünkre

A ZSIDÓ ÉS A GÖRÖG ZENE HATÁSA LITURGIKUS ÉNEKÜNKRE. (Folytatás.) in. Az első három század már egységesen használatos vasárnapi isten- tiszteletének rendje a következő részekből állt : I. Catechumenek miséje : 1—3. II. Hívek miséje: 4—5. ( 1. Szentírási olvasmányok. { 2. Homilia. I 3. Közös imádságok. í 4. Eucharisztikus ima. \5. Áldozás.1 Ez a vasárnapi istentisztelet az eucharisztikus áldozat kivételével kétségkívül a zsinagóga szombati szertartásából fejlődött. Az Üdvözítő az apostolokkal együtt gyakran látogatta a zsinagógákat, hallgatta a törvényt és a prófétákat, beszélt a főbb papi méltóságokkal.1 2 A zsinagógában — a Misna tanúsága szerint — volt közös imád­ság is. Sőt az ima megelőzte az olvasmányokat, majd a nép felett elmon­dott rövid ima zárta be a rítust. A Misnától megerősített tradíció szerint az apostoli időkben kétféle imaforma volt használatban : a sma (Halld kezdőszóval) és a semone cesre. (18 áldás.) A sma tulajdonképpen hitvallás három ószövetségi részlet össze­kapcsolt szövegéből. (Deut. 6, 4—9; 11, 13—21 ; Num. 15, 37—41.) Ezt a formulát naponkint kétízben, reggel és este kellett elmondaniok a férfiaknak. A semone 'esre volt a tulajdonképpeni imádság, mely 18 (később 19) rövid dícsérésből és kérésből állott «áldott légy, Jahve» visszatérő vers­sel. Ez a kitartóan ismételt könyörgés egyúttal kifejezte Izrael népének eget ostromló hitét és reménységét a jövőben. Ezek a ‘zsinagógában recitált imák kollektív jelleggel bírtak. Az egyes könyörgések, illetőleg áldások után a nép amen-nel felelt. A semone 'esre-t minden igaz zsidó férfi és nő naponként háromszor (reggel, délben, este) magányosan is tartozott elimádkozni.3 1 Funk: Didascalia Apostolorum. 160. I. 2 Luk. 4, 16 ; Csel. 13, 27. 3 Schuerer : Qesch. des Jud. Volkes. Leipzig. 1907. II. 526. 1. — La­grange : Le Judaïsme. Paris. 1931.285, 464.1. — Vigoureux : Diet, de la Bible : Sinagoga és Prière szavaknál.

Next

/
Oldalképek
Tartalom