Theologia - Hittudományi Folyóirat 2. (1935)

Ivánka Endre: Nyssai Szent Gergely mint a keresztény misztika úttörője

telensége mintha megütné és megsebezné őtet. De megtudja, hogy éppen ebben a vágyakozásban áll vágya tárgyának bírása... és ezért azzal dicsekedik, hogy az Isten fegyverét mellében viseli, eltalálva szívében a hit lándzsájától, szíve közepébe a szeretet nyilától.1 Lehetetlen itt észre nem venni azt, hogy ugyanarról beszél, amit például Nagy Szent Teréz a «Belső várkastély» VI. részében 11. fejezetében és műveinek sok más helyén is leír. És egy másik gondolatmotivum, mellyel szintén Nagy Szent Teréznél találkozunk, így kap csak helyes értelmezést: A «Belső várkastély» IV. részében 3. fejezetében a szemlélet kegyelmét egy forrással hasonlítja össze, mely kitágul és kiszélesedik magától, amint bővebb és bővebb lesz a forrás és ugyanott a dilatatio cordis-ról is beszél. Pontosan egyezik ezzel az, amit Nyssai Szent Gergely mond : Az Isteni jóság jelenléte a lélekben olyan természetű, hogy annál tágasabbá és fogékonyabbá teszi tartányát, minél jobban és tökéletesebben tölti meg,1 2 és közvetlenül utána szintén a forrás példájára tér rá. így aztán azt is mondhatja, hogy az Isten oly mértékben lakozik bennünk, amilyen mértékben szeretetünk és tisztaságunk neki helyet készít.3 Ez egy olyan gondolat, mely a platonikus felfogásban, a lélek és az Isten közötti azonosság gondolatkörében, teljesen érthetetlen és értelmetlen volna.

A platonikus gondolatmotivumok átértelmezése révén egy oly gondolat is egészen új értelmet nyer, mely a régi felfogás szerint szükségszerűen az Isten és a lélek közötti azonosság gondolatához vezetett volna: Az tudniillik, hogy a lélek, amint csak akkor tudja az Istent megismerni, ha önmagába fordul, viszont saját lényegét is csak úgy tudja megismerni, ha az Isten felé irányul. «Amint a szem önnön- magát nem tudja látni, hanem csak a tükörben való képét láthatja, úgy nem ismerheti meg magát a lélek másképpen, mintha szépségének ősképére, az Istenre tekint», mondja Nyssai Szent Gergely az ismert tükör-hasonlat érdekes megfordításával.4 A régi felfogás szerint ez csak azt jelenthette volna, hogy a lélek, ha önnönmagát látja, egyúttal az Istent látja, azaz azonos vele. Az új felfogás szerint viszont, mely a lélek önmagába való fordulását az Isten iránti szeretetével azonosítja, teljesen érthető, hogy a lélek tiszta, szellemi léte csak úgy bontakozik ki tökéletesen, csak úgy válhat felismerhetővé a belső önmegismerés számára, ha rendeltetésének megfelelően a legfőbb jóra, a tisztán szellemire, az Istenre irányul. A régi, neoplatonikus terminológiának egy másik mozzanata is egész új értelembe megy át ebben az új misztikában : Az «egyesülés», mely Plotinos szerint a lélek teljes, belső leegyszerűsödését jelentette és ennek révén az Abszolutummal való azonosulását,

1 MPG XLIV 1037.

2 MPG XLVI 105.

3 MPG XLIV 1269.

4 MPG XLVI 509.

NYSSAI SZENT GERGELY MINT A KERESZTÉNY MISZTIKA ÚTTÖRŐJE 245