Theologia - Hittudományi Folyóirat 2. (1935)
Ivánka Endre: Nyssai Szent Gergely mint a keresztény misztika úttörője
242 IVÁNKA ENDRE válik, amikor a lélek eredeti természetét visszanyeri és minden idegentől megszabadul. Ezt a nézetet Nyssai Szent Gergely nyíltan vallja, amikor azt mondja, hogy az idegennek az eltávolítása semmi más, mint a lélek eredeti természetének a visszanyerése.1 Olyanokká leszünk, mint amilyen Ádám volt teremtésekor.1 2 Kereszténynek lenni annyit tesz, mint Istenhez hasonlónak lenni.3 Ez nem olyan cél, mely az emberi természet határait meghaladná, hanem csak a régi kiváltságának a helyreállítása.4 Ezek a gondolatok neoplatonikus eredetüket elárulják. Nyssai Szent Gergely természetesen nem azt tanítja már, hogy a lélek azonos az Istennel és hogy egyénisége megszűnik és az Istenbe beleolvad, ha minden idegentől megtisztul és eredetéhez visszatér ; de ilyen felfogáshoz közel állnak a gondolatai, sőt következetesen oda is vezetnének. Mert, hogy ne lenne azonos a lélek az Istennel, ha már maga a lélek természetének teljes érvényesülése, kibontakozása, felszabadulása, megtisztulása láthatóvá teszi a lélekben az Istent? Ez csak akkor lehetséges, ha az Isten lényegileg teljesen benne van a lélekben, azonos vele. Nyssai Szent Gergely ezt a nehézséget érzi és megoldást is keres. Csak hogy ez a megoldás, amit eleinte talál, nem kielégítő. A fenti helyen tudniillik így folytatja : «Ez (a lélek eredeti természetének a helyreállítása) nem a mi érdemünk, az Istenhez való hasonlóság nem az ember műve, hanem az Isten ajándéka, mely ezt mindjárt a teremtésünkkor belénk formálta».5 Ezzel azonban csak az emberi természetet isteni ajándéknak nyilvánítja, de azt a nehézséget még sem oldja meg, hogy az így teremtett emberi természet részére természetes az Isten teljes megismerése. Nem oldja meg azt a nehézséget az a másik gondolat sem, melyhez Nyssai Szent Gergely folyamodik : hogy tudniillik ennek az eredeti, tiszta emberi természetnek a helyreállítása csak az Isten kegyelmének segítségével lehetséges.6 Ez a gondolat sem bírja kiküszöbölni azt az alaphibát, hogy az így — bár Isten kegyelmének segítségével — helyreállított természet mint olyan, magában, mégis természetes. Nyilvánvalóan ennek a belátása volt az oka annak, hogy Nyssai Szent Gergelynél lassanként kibontakozik egy másik felfogás, mely szerint az Istenhez való hasonlóság nem olyasvalami, ami a lélek természetében meg van adva és a lélek megtisztulása folytán magától helyreáll, hanem olyasvalami, amit a lélek megtisztulása, mint a léleknek Isten felé való irányulása, csak okoz és létrehoz. Mert a lélek önmagába való fordulása nemcsak absztrakciót jelent a megismerésnek minden elképzelhető és elgondolható tartalmától, hanem egyúttal az akaratnak elfordulását 1 MPG XLVI 372. 2 MPG XLVI 373. 3 MPG XLVI 244. XLIV 433. 4 MPG XLVI 244. 5 MPG XLVI 372. 6 MPG XLVI 296, XLVI 320.