Theologia - Hittudományi Folyóirat 2. (1935)
Meszlényi Antal: Szelepcsényi prímás és Északmagyarország rekatolizálása (1671-75)
SZELEPCSÉNYI PRÍMÁS ÉS ÉSZAKMAGYARORSZÁG RÉKAI OLIZÁLÁSA 219 sek alattvalók, a többiek szolgák ; az ország fegyverrel hódíttatott meg: a király ennélfogva kénye-kedve szerint intézkedhetik ; és bármit parancsol is e hatalom teljességéből neki, az érseknek nincs jogában azt ellenezni, nem gátolhatja a győzőt akaratában, tanácsolja is neki, hogy ezt ne kísértse meg : csak így fogja bebizonyíthatni, hogy nem alaposak a vádak, melyek Bécsben ellene nem minden valószínűség nélkül emeltettek. A királyok határozatainak ellenszegülők azon lepke sorsában osztoznak, mely a gyertyalángba repül. Szelepcsényi magas egyházi méltóságának, közjogi helyzetének, ügye igazának tudatában nem rettent meg a fenyegetéstől. Újabb memorandumban1 tiltakozott a magyar állam jogainak e kobzása ellen ; felszólalt a nádori méltóság be nem töltése miatt is ; de ha már ez betöltetlenül maradt, a törvény értelmében jogot formált a helytartói tisztségre, mely szerinte csak a nádori szék betöltése következtében szünhetik meg. Hangsúlyozottan kérte a királyt, hogy kímélje a nemzetet, annak alkotmányos jogait, melyek megtartására esküvel kötelezte magát. A nemzet csak azon feltétel alatt köteles hódolati esküjének szent megtartására, ha a fejedelem is megtartja saját esküjét : a szerződés kétoldalú s mind a két felet egyaránt kötelezi. Amit némelyek állítanak, hogy őfelségének, miután a lázadást elfojtott^ tetszése szerint mindent szabad a nemzettel tennie, alaptalan és vétkes állítás. A lázadás azonfelül, hogy a jogok sérelme miatt idéztetett elő, nem a nemzet, hanem csak kevesek bűne : a nemzetnek nem volt háborúja királyával, tehát nem is lehet legyőzöttnek tekinteni. A bécsi udvar Szelepcsényi e fellépésére megadta neki a helytartói címet és méltóságot, helyet biztosított részére az Ampringen Gáspár elnöklete alatt Pozsonyban működő guberniumban, sőt még az igazságszolgáltatás terén is szóhoz juttatta. Egyébként pedig az országgal továbbra is úgy bánt, mint gyarmatállammal, melynek életerejét a legkíméletlenebb módon szívták ki az osztrák hatóságok. A katonai diktatórikus rendszer olyan kíméletlenséggel járt el, hogy ellene még a legkevésbbé sem magyarbarát Ampringen is felszólalt. Beadványában figyelmeztette a királyt az ország növekvő elkeseredésére, melynek okát ő is a katonai elnyomásban ismerte fel s maga ajánlotta, hogy a magyarokhoz bizalommal legyenek s a haditanács és a generálisok elnyomásától szabadítsák meg őket.1 2 De amint nem hallgattak Szelepcsényire, úgy az ő tanácsát sem fogadták meg s a katonai zsarnokság fék nélkül kergette a magyarságot az elkeseredésbe, bujdosásba, rendi és felekezeti különbség nélkül a felkelés zászlójának kibontására. 1 Közli Katona J. : Historia critica regum Hungáriáé XXXIV. 98— 103. 1. 2 Szekfü Gyula : A tizenhetedik század. 350. 1.
