Theologia - Hittudományi Folyóirat 2. (1935)
Eckhart Ferenc: A püspöki székek és a káptalani javadalmak betöltése a kiegyezéstől az összeomlásig
A PÜSPÖKI SZÉKEK ÉS A KÁPTALANI JAVADALMAK BETÖLTÉSE 15 Egyszersmind kijelentette a magyar kormány, hogy «a királyi felségjogok teljességének minden megkísérelt összébbszorításával szemben azzal a határozottsággal kénytelen állást foglalni», amellyel a magyar királyok jogaikat mindig sértetlenül őrizték meg. A magyar kormánynak ezt a sajátságos felfogását, amely a püspöki székek közt rangbeli megkülönböztetést tett, Róma nem ismerte meg. A külügyminiszter, aki bizonyára a szentszékkel való konfliktustól tartott, ha ezek a nézetek a kúria tudomására jutottak volna, a magyar kormány memorandumát, ámbár a miniszterelnök is kérte a nuncius előtt e nézetek hangsúlyozását, nem adta tovább. Mivel a nuncius megjegyzései szóbeliek és bizalmasok voltak, nem találta ajánlatosnak az írásbeli közléseket és így a memorandum az irattárba került és az áthelyezések kérdése nem tisztázódott.1 Később, mikor előzetes megbeszélés történt a püspökök kinevezése előtt, ez az áthelyezéseket is felölelte.1 2 Elvben azonban a kúria később sem látta szívesen az áthelyezéseket, de megalkudott a helyzettel. 1911-ben Merry del Val államtitkár kifejezést is adott X. Pius e nézetének, aki különösen rossz néven vette, mikor egy püspököt tisztán anyagi okokból helyeztek át, esetleg, hogy előző egyházmegyéjében csinált adósságait kifizethesse.3 Másfelől a magyar kormány megtartotta fent jelzett felfogását és különösen azt hangoztatta, hogy «az érseki kinevezések eddig majdnem mindenkor promotio jellegével bírtak», amitől csak a legritkább esetben tértek el.4 Az alkotmányos korszakban a lemondás a püspöki székről épúgy ment végbe, mint régebben. A lemondást úgy a királyhoz, mint kegyúrhoz, valamint a pápához is kellett intézni. Csak két lemondási esetről van tudomásunk. 1868-ban Szaniszló Ferenc nagyváradi latin szertartású püspök adta be lemondását. Mikor Ferenc József azt a kultuszminiszter felterjesztésére elfogadta, nem várta meg a lemondás jóváhagyását Róma részéről, hanem Lipovniczky Istvánt kinevezte Szaniszló utódjául. Csak ezután nyújtotta át a külügyminiszter Szaniszló lemondását a nunciusnak, akivel azt is tudatta, hogy Ferenc József Lipovniczkyt készül praesentálni. A nuncius egyszerre közölte a külügyi kormánnyal, hogy a Szent Atya elfogadta a lemondást és hogy nincs kifogása az új püspök praesentációja ellen.5 Egyszerűbb volt Szuppán kinevezett besztercebányai püspök lemondása 1870-ben, aki még nem volt praesentálva és akit hiába szólítottak fel püspöki székének elfoglalására. A hercegprímáshoz intézett iratban, főleg annál az oknál fogva, mivel magát a püspökségre érdemtelennek és nem alkalmasnak érezte, lemondott. A prímás a kultusz- miniszternek ajánlotta a lemondás elfogadását, amire ez a királynak felmentését ajánlotta, «tekintve azon habozást és állhatatlanságot, melyet nézeteiben s cselekményeiben tanúsított».6 Ide számíthatjuk még azt az esetet is, mikor Bende Imre kassai püspök koadjutora javára mondott le, miután a magyar kormány a 1 U. o. F. 26., 31. cs. 2 így, mikor Radut 1902-ben Lúgosról Nagyváradra, Szmrecsányit 1903-ban Szepesbó'l Nagyváradra helyezték át. U. o. 3 U. o. 1911 jan. 4. Szécsen vatikáni követ jelentése. 4 Vkm. 1911 : 391. ein. sz. 5 U. o. F. 26., 16. cs. 6 Vkm. irattára Ein. 1870 : 628.
