Theologia - Hittudományi Folyóirat 2. (1935)
Teller Frigyes: A zsidó és a görög zene hatása a liturgikus énekünkre
162 TELLER FRIGYES szerint Jeruzsálembe zarándokolt, hogy megülje az ünnepet. Később is együtt imádkozta és énekelte tanítványaival a rituálisan előírt zsoltárokat. Az utolsó vacsorán pontosan betartotta a zsoltáréneklésre vonatkozó rabbinikus előírásokat, midőn megalapította az újszövetségáldozatát. A rabbinikus törvények szerint, ősrégi zsidó hagyomány alapján a főbb ünnepek előestéjén, tehát a húsvéti vacsora alkalmával is énekelni kellett a 112—117 zsoltárokat, melyeket Hallel-zsoltároknak neveztek. A 112. és 113. zsoltárokat a kenyér vétele előtt énekeltek (kis Hallel), míg a 114—117. zsoltárokat a kenyér vétele és a negyedik bortöltés után és az ötödik, utolsó töltés előtt énekelték. (Kis Hallel.) Ha ötödik boröntés is volt, akkor a nagy Hallelt énekelték, mely egyesek szerint a 118—137., mások szerint a 120—137. vagy 135—137. zsoltárokból állt.1 Máté evangélista szerint Krisztus az utolsó vacsorán elénekelte a kis és a nagy Hallelt.1 2 Az első keresztények az Üdvözítő példájára szintén énekelték a kis és a nagy Hallelt nemcsak az eucharisztikus áldozaton, hanem csakhamar más liturgikus alkalommal : agapék és temetések alkalmával is.3 Az istentisztelet központja a fractio panis (xXdëacç xoö äpxou). Míg a zsoltáréneklést és imádkozást a jeruzsálemi templomban végzik, addig a fractio panis magánházban történik. A zsoltárokon kívül az apostoli időktől kezdve az istentisztelet alkalmára rövidebb kivonatokat készítenek az ószövetségből. így megtaláljuk Mózes hálaénekét (Móz. II. 15.), Anna háladalát (Kir. I. 2, 1—10.), a trisagiont (a háromszoros sanctus ; íz. 6, 3.) és a tüzes kemencébe vetett ifjak énekét (Dán. 3, 52—90.), Zakariás dicsőítő énekét (Luk. 1, 68—79.), Simeon háladatát (Luk. 2, 29—32.), a boldogságos Szűz himnuszát (Luk. 1, 46—55.). A zsoltár- és himnuszéneklésen kívül találkozunk még az őskeresztényeknek egy harmadik éneklési módjával, éspedig a rögtönzött énekekkel. A megváltás öröme új dalokat fakasztott a keresztények szívéből, melyek nem csillogtak ugyan a költészet nemesveretű és hímes ragyogásával, de annál közvetlenebb és őszintébb megnyilatkozásai voltak az egyszerű lelkeknek. Ezek a rögtönzések az istentiszteletek alkalmával történtek és közülük több állandó és kedvelt népénekké is vált. Szent Pál is megemlékezik ily kezdetleges és rögtönzött énekekről, midőn Isten dicséretére bátorítja a korinthusi híveket.4 1 Knabenbauer : In Mattheum. II. 420., 440., 441.1. — E. Nobili : Gesù Cristo e ii canto della Chiesa. Firenze. Ed. Lastrucci. 1906. 318.1. — Lagrange : Evang. S. Marc. 336., 354. 1. 2 Máté 16, 30. : «És dicséretet énekelvén, kimenének az Olajfák-hegyére». 3 V.ö.P. Batiffol : Etudes d’histoire et de théologie positive. Paris. 1904. 283. 1. — Kraus : Realencyclopedie. 1. 25. 1. 4 Kor. I. 14, 26. : «Mit kell hát tenni, atyámfiai ! Mikor egybegyűltök, amint valamelyiteknek zsoltára van, kijelentése van, idegen nyelve van, értelmezése van, mindenek épülésére legyenek».
