Theologia - Hittudományi Folyóirat 2. (1935)
Szabó Vendel: A gyónás érvényessége az orthodox egyházban
120 SZABÓ VENDEL orosz népről általában beszélünk, bizonyos értelemben helyes ez a megállapítás, azonban a hivatalos orosz nemzeti egyház, annak hierarchikus tagozottsága és theologiai irodalma egészen más tényeket tár elénk. Elégségesnek tartjuk, ha itt is a flórenci uniót — 1429 — vesszük kiindulásnak. Az orosz egyház Vladimir nagyherceg megkeresztelkedése óta — X. század vége — a görög hittérítők révén teljesen a konstantinápolyi patriarkátus hatásköre és fennhatósága alá került és követte a bizánci egyházat a hitviták és a szakadás viszontagságaiban. A flórenci zsinaton az orosz egyházat a görög származású Izidor moszkvai metropolita képviselte, aki azon kevés görög közé tartozott, akik szívvel-lélekkel és meggyőződéssel törekedtek az unióra.1 Moszkvába visszatérvén, rögtön ki is hirdette kelet és nyugat testvéries egyesülésének örömhírét. De II. Vazul fejedelem politikai okokból erőszakosan belenyúlt az orosz egyház ügyeibe, a metropolitát elűzte és az 1441-i moszkvai zsinatra összegyűlt püspökök a flórenci zsinatot minden tanbeli és egyházkormányzati döntésével együtt elvetették, akikhez azután a század végén a kijevi metropolitai tartomány is csatlakozott és igy a skizma az oroszoknál hivatalosan is kifejezést és befejezést nyert. Amikor az orosz nép a mongol iga alól teljesen felszabadult és a moszkvai metropolitaszék 7559-ben a konstantinápolyi pátriárkától teljesen független és önálló patriarkátusi rangot nyert, az orosz egyház többi orthodox testvérétől eltérően még továbbhaladt a skizmatikus eszme kimélyítésében. Az orosz uralkodók abszolutizmusa ránehezedett az orosz egyházra is, amely a politikai kormányzattól függő viszonyba került. Befejezést nyert ez a folyamat Nagy Péter cár alatt, aki tanítójának, a kálvinista Lefort-mk tanácsára 7727-ben felállította az ú. n. szent szinodust, a protestáns mintára megszervezett legfőbb egyházkormányzati szervet, amely azonban mindenben a cártól függött, úgyhogy az orosz cár a valóságban épen úgy az orosz egyház feje lett, mint például a porosz király a porosz egyházé. Az orosz egyházjog nem is titkolja, hogy «az orosz pravoszláv egyházban a törvényhozó hatalom az uralkodó jogkörébe tartozik», mert a cár, Szuvarov megállapítása szerint, «a myróval való megkenés által felülről kap bölcseséget az egyház és az állam kormányzására».2 Ez már nemcsak Rómával, hanem a bizánci egyházeszmével is szembehelyezkedik. Az orosz nemzeti egyház eszméje nagy hatással volt a többi orthodox egyház alkotmányjogi helyzetének fejlődésére és kialakulására. Ennek tudható be, hogy már a világháború előtt 16 autocephaliával, illetőleg autonómiával bíró nemzeti és regionális egységre bomlott szét 1 Izidort IV. Jenő pápa bíborossá is minevezte. Viszontagságos életét lásd Wetzer-Welte : Kirchenlexicon. VI. 976—9. 2 Szémán i. m. 53.o.
