Theologia - Hittudományi Folyóirat 2. (1935)
Eckhart Ferenc: A püspöki székek és a káptalani javadalmak betöltése a kiegyezéstől az összeomlásig
8 ECKHART FERENC szamosújvári püspököt a király 1879 január 29-én nagyváradi görög szertartású püspökké nevezte ki. A kultuszminiszter ezt január 31-én közölte a külügyminiszterrel, aki mindjárt átírt a nunciushoz a hozzájárulás érdekében. Ámbár ez csak március 1-én érkezett meg, Ferenc József már február 18-án kinevezte Pável utódját a szamosújvári székbe, amelyet tehát az előbbi kinevezéssel üresnek tekintettek. Ezt azonban csak március 3-án közölte a kultuszminiszter a külügyminiszterrel.1 Néha az is megtörtént, hogy a magyar kormány mindjárt a kinevezés után közzé is tétette azt, így volt ez Hidasy Kornél szombat- helyi püspök esetében, akit 1882 október 8-án neveztek ki, 10-én a lapok már hozták a kinevezést, holott annak megtörténtét csak 14-én tudatták a nunciussal.1 2 Ez a praesentatio előtti tudakolás ritkán járt negatív eredménynyel. 1887-ig egy esetben sem fordult elő, hogy Rómában kifogást emeltek volna a már kinevezett főpap személyével szemben. Bubics fentebb ismertetett esetében ez tényleg megtörtént, bizonyára a prímás értesítésének hatása alatt. A nuncius közölte a külügyminiszterrel, hogy a szentszék ezt a választást nem helyeselheti, nem mintha személyes és erkölcsi tulajdonságai miatt volna ok kifogásokra, hanem mert túl keveset lelkészkedett ahhoz, hogy a püspöki hivatal betöltésére alkalmas lehetne. Azt is kifogásolta a nuncius, hogy Bubics nem tud tótul. Ferenc József azonban nem hagyta cserben a magyar kormánya előterjesztésére kinevezettet. A külügyminiszter az ő megbízásából tárgyalni kezdett a nunciussal, különösen azért is, mert attól tartottak Bécsben, hogy Bubics kinevezésének meghiúsulása a magyar kormány és a klérus abban az időben egyébként sem jó viszonyát még feszültebbé tenné. Kifejtette a miniszter a nunciusnak, hogy Ferenc József rendkívül sajnálná, ha ebből a kinevezésből komoly ellentét fejlődnék ki, miután ő a püspökök kiválasztásánál oly nagy elővigyázattal és lelkiismeretességgel szokott eljárni, hogy hosszú uralkodása alatt még egyszer sem fordult elő, hogy Róma valakit visszautasított, akit ő praesentálni készült. A király Őszentsége belátására hivatkozott. Az aggályok amúgy sem pozitív, hanem negatív természetűek. Az uralkodó attól tart, hogy kínos helyzetbe kerülne és komoly gondokat okoz neki, hogy nehézségei lehetnének a magyar kormánnyal. Galimberti nuncius, hallva az uralkodó személyes aggodalmait, megígérte támogatását. A vatikáni nagykövetség pedig utasítást kapott arra, hogy mindent tegyen meg a szentszéknél, hogy az megváltoztassa nézetét. E lépések hatása alatt, amelyeket július első napjaiban tettek, a pápa kijelentette, hogy mindent meg fog tenni, hogy újabb információk alapján hozzájárulhasson a praesentáláshoz, ami azután tényleg meg is történt. Augusztus 11-én a nuncius átadhatta az «agrément»-t, amiért Ferenc József külön köszönetét fejeztette ki XIII. Leó pápának. A király személye körüli magyar miniszter, akinek ez a közvetítés ügykörébe tartozott, szeptember 5-én küldte el a kultuszkormánytól megérkezett praesentátiót a külügyminiszternek.3 Hogyan volt elérhető, hogy oly hosszú idő alatt nem merültek fel nézeteltérések az uralkodó és a szentszék közt? Úgy látszik, ha nem is mindig, a kinevezés megtörténte, tehát a királyi elhatározás aláírása 1 Külügymin. Admin, ltár F. 26., 28. cs. 39—40. sz. 2 U. o. 52. sz. 3 U. o. F. 26., 29. cs. 70. sz.
