Theologia - Hittudományi Folyóirat 1. (1934)
Kühár Flóris: A mai vallástörténet fő irányai és módszerei (I.)
A MAI VALLÁSTÖRTÉNET FŐ IRÁNYAI ÉS MÓDSZEREI 149 mus fejlődési sémákat szerkeszt. A fejlődés hordozója Hegelnél a szellem. A vallástörténet nem más, mint az emberi szellemnek fokozatos ráébredése a maga istenvoltára. Ez a ráébredés a magia közvetlen természetvallásán át lassú átmenetekkel jut el a tudat és lét kettőségét valló vallásokig (kínai vallás, brahmanismus, buddhizmus), majd a szabad alanyiság vallásáig; a fény (parsiz- mus), fájdalom (Syria), titok (Egyiptom) vallásáig, végül a szellemi egyéniség vallásformáiig ; a fenség (zsidóság), szépség (görög), célszerűség (Róma) vallásáig. A teológiai apriorizmus képviselője a tradicionalizmus is, mely szerint minden vallásforma az őskinyilatkoztatásból ered később romló hagyomány útján. (Degeneráció.) (Chateaubriand, de Maistre, de Bonald, A. Bonnetty, C. Ubaghs, Lamennais.) A szellemtörténeti fejlődéselméletbe kapcsolódik bele Friedr. Creuzer szimbolizmusa.1 Szerinte az ember fejlődésének kezdőfokán egynek gondolta magát az istenített természettel, (pantheizmus.) Ebből az érzésből fakadt a szimbólumokkal telített nyelv, mely az Isten végtelenségét a nyelv és művészet véges eszközeivel akarta kifejezni és így mítoszokat alkotott. D) Természetmitológia. Creuzer irányának érdeme, hogy a kutatók érdeklődését a mítoszokra terelte. A 18. század fordulóján jutott el a nyelvtudomány az indo- germán nyelvek rokonságának és összefüggéseinek feltárására. (P. Coeurdoux 1767., Fr. v. Schlegel 1808. Fr. Bopp 1816.) A nyelvösszehasonlítás, mint módszer, hasznára vált annak a vallástörténeti iránynak, melynek főtárgya a mitoszkutatás volt. Filológiai és történeti (irodalomtörténeti) módszerek összefogásával alapítja meg Ottfried Müller a tudományos mitológiát.2 Ad. Kuhn vezeti be a természetmitológia új magyarázatát.3 A filológiai módszer egyelőre még fejletlen volt ; a hangtani törvényekre kevésbbé ügyelve, vetette magát az istennevek egyeztetésére (Varuna Uranos? Erynis Saranyas? stb.) ; ezen egyeztetések legnagyobb eredménye a div (fénylő) tő megállapítása a Dyauspitar, Zeus, Jupiter, Ziu, Tyr, dewas, dia, devo isten1 Symbolik und Mythologie der alten Völker. Leipzig. 1810. 2 Prolegomena zu einer wissenschaftlichen Mythologie. Göttingen. 1925. 3 Die Herabkunft des Feuers und des Göttertranks. (Berlin, 1859.)
