Theologia - Hittudományi Folyóirat 1. (1934)
Artner Edgár: A római katakombakutatás mai állása
68 ARTNER EDGÁR Azonban térjünk át Styger legerősebb argumentumára, amelyre a katakombák említett későbbre-datálását alapítja. Ez az «Ausgrabungstheorie», mely abban áll, hogy alapos kutatással kimutatja az egyes katakombáknál az ásás irányát és különféle periódusait, amint azok egymásra következtek. Mikor így tisztázta az illető katakomba egyes régióinak relatív (egymáshoz viszonyított) korát, — mert hangsúlyozzuk, hogy ez a módszer csak erre alkalmas — akkor ugyanúgy mint a régiek tették, ő is a legrégibbnek kimutatott részen kezdve, a feliratokból, esetleges freskók stílusából stb. iparkodik a keletkezés idejét megállapítani. A katakombák terjeszkedési formáját illetőleg két típust különböztet meg : a rostarendszerűt (Rostsystem) és az ágrendszerűt (Zweig- system). Szerinte az üldözéskori katakombák az előbbit, a N. Kon- stantinus utániak az utóbbit követik. Mi nem mérnök ezt határozottan mérvadónak tekinteni, mert hiszen a rostarendszert csak ott találjuk, ahol aránylag szűk kiterjedésű magánbirtok korlátozta a föld alatt is a szabadabb terjeszkedést és tette szükségessé a hely gazdaságosabb kihasználását. Hogy a 3. században, mikor a közösség birtokába mentek át a temetők s a szomszédos birtokok közt így a határ megszűnt, vagy olyan esetekben, ahol már kezdetben nagyobb terület állott rendelkezésre, miért ne alkalmazhatták volna már a 4. század előtt is a kényelmesebb ágrendszert, nem érthető. Elvnek tehát ezt további bizonyítékok hiányában nem fogadhatjuk el. A legrégibb katakombarészek betelésének időtartamát, tekintettel a hívek akkori kisebb számára, hosszabbnak tartjuk Styger elgondolásánál. Nem szabad figyelmen kívül hagyni azt a körülményt sem, hogy az első üldözések alkalmával (Nero, Domitianus alatt) sok keresztényt elégettek (a vatikáni kertek «élő fáklyái»), vadállatoknak vetettek eledelül, vagy száműztek. Épp ezek azok a vértanuk, akiknek sírjait Styger keresi.1 Még mielőtt azok a rostarendszerek kifejlődtek, egészen egyszerű földalatti folyosók voltak a későbbi kiterjedt katakombák ősi mag- vai, melyek évtizedekig elégségesek lehettek az elhunytak tetemeinek befogadására. Később azután újra felhasználták ezeket a részeket, amikor is a régi lokuluszokban talált csontmaradványokat osszariumokba gyűjtötték. A feliratmaradványokból, legyenek azok akármennyire «in situ»,a nem lehet egy-egy régió eredetét meg1 Ezt a szerző személyesen is megmondotta Stygernek, aki a felelettel adós maradt. 2 Ezeket és egyéb irányelveket, melyeket Styger következetesen alkal-
