Theologia - Hittudományi Folyóirat 1. (1934)
Takács Ince: A Duns Skót János körül fellendülő irodalom
354 TAKÁCS INCE lasztika épületében még elég tér adódik a thomizmuson kívül egyéb iskolák ázámára is. G. Tünissen O. P. hivatkozással az 1366. kánon 2. §-ára azt állította, hogy az Egyház Szent Tamás tanítását «kanonizálta». Vele szemben P. Kruitwagen Bonaventura O. F. M. a De Maasbode hasábjain (1929 dec.) egyéb iskolák jogosultságát is fejtegette és védelmezte (scotizmus). A vita betetőzéseként P. Willibrordus Lampen Leo XIII. und die Franziskaner schule c. tanulmányában (Franziskanische Studien, XVII. 1930., 241—252) okmányokkal igazolta, hogy a ferencrendnek az apostoli Szentszék által jóváhagyott Constitutiói szerint is szabadságában áll saját mestereit (Scotust stb.) követni. Duns Scotus iránti általános érdeklődésre tarthat számot az a tény is, hogy P. Marrani Bonaventura akkori ferences generális 1927-ben P. Ephrem Longpré vezetése alatt megalakította azt a quaracchii bizottságot, amelynek feladata Duns Skót János műveinek kritikus kiadása. Ha a quaracchii atyák oly páratlan lelkesedést tudtak kelteni Szent Bonaventura Opera Omnia tíz kötetének klasszikus kiadásával és újabban minden várakozást kielégítettef Alexander Halensis már megjelent köteteivel, ugyanolyan, sőt több okból még nagyobb reménységgel várja a tudós világ Duns Scotusnak quaracchii kiadását is, amelynek immár I. kötete nem késhetik soká. A quaracchii atyák hozzáláttak a sok scotus-i manuscriptum, illetve kódex összevetéséhez, amikor is tisztázódtak és megállapíthatókká váltak Scotus egyes életmozzanatainak adatai, avagy tisztán álltak a tudósok elé az ő igazi eszméi. Ezzel azután arra ösztönöztek másokat is ezek a kutatók, hogy hozzászólásra, avagy kutatásra serkentsenek jó egynéhányat az illetékesek köréből. A lázas kutatások áramában történt meg, hogy XI. Pius pápa Őszentsége 1925-ben Quas primas bullájával elrendelte Krisztus-Király ünnepének megtartását. Ezzel megint egy scotusi gondolat dogmatikus árnyalata látszott derengeni azok előtt, akik tudják, hogy Scotusnak kedvenc témája volt az «Universalis Christi primatus atque regalitas» és ebből kifolyólag az a véleménye, hogy a második isteni személy akkor is eljött volna, ha Ádám nem vétkezett volna ; amint ezt újabban hangoztatta P. Gemelli (Il Francescanesimo, 1932., II. kiadás, 58—62), míg a jelenlegi rendi generális, P. Leonardo M. Bello, egy disszertációs köriratban eleveníti föl Scotus eme következtetését (1933.) és akarja, hogy a rendi iskolákban, mint «sententia communis»-t tanítsák. Méltán mondhatjuk tehát az Osservatore Romano mult évi (dec. 6.) egyik számában közreadott állításával azt, hogy «ama nagy eredmények után, amelyeket az utolsó idők a skolasztika tanulmányozásában elértek, észszerűen egy tudós sem teheti szóvá azokat a régi vádakat, amelyekkel Duns Scotus igazhitűségét támadták. Az Egyház az Igazságnak egyetlen tanítómestere és egyetlen illetékes bírája mindig tiszteletben tartotta a Doctor Subtilist». Ugyancsak figyelemreméltó az a kitétel, amelyet P. Bálié Károly 0. F. M. a római Szent Antal-egyetem dec. 14-i felavatásán a pápa képviselője, bíborosok és legelőkelőbb egyháziak előtt felolvasott : hogy a ferencrendnek a Szeplőtelen Fogantatásból származó dicsőségében még hiányzik az utolsó koszorú, Duns Skót