Theologia - Hittudományi Folyóirat 1. (1934)
Aistleitner József : Az ószövetségi életfogalom. I.
24 AISTLEITNER JÓZSEF «Megvan náluk az a rendíthetetlen meggyőződés, hogy testük ki van ugyan téve a felbomlásnak, és hogy a testi anyag romlandó valami ; a lélek azonban, mivel halhatatlan, mindig fennmarad, hiszen valójában a legfinomabb étherből jött elő és csak valami elemi varázslat folytán vonatott le a testhez és az most úgy veszi körül, mint a börtön». Philo szerint pedig a lelkek közül csakis azok szegődnek testhez, akiket Isten látása nem elégít ki, s ezért földi örömök után törekszenek.1 Egyes zsidó gondolkodóknak eme Platóntól függő tanítását könnyen megérthetjük, ha tekintetbe vesszük, hogy a hellenisztikus gondolatkörbe került zsidók közül többen idegenkedtek Istennek a világ folyásába való közvetlen és folytonos beavatkozásától és ezért a hexaemeront akként magyarázták, hogy Isten az egész világot az összes emberi lelkekkel egyetemben egy pillanat alatt teremtette.2 A Bölcseség idézett szövege csakugyan úgy fest első tekintetre, mintha a léleknek a test előtti létezéséről beszélne és mintha azt mondaná : Salamon azért jutott szeplőtelen testhez, mivel lelke már a születés előtt jó volt. Másrészt kétségtelen azonban, hogy a könyv szerzője nem volt a platonizmus híve. Pláton szerint tudvalevőleg az anyag megfertőzteti a lelket, a lélek összeköttetése a testtel számára nagy szerencsétlenséget jelent, tehát elméletében nem lehet makulátlan testről (aó3|xa áji.tavtov) beszélni. Pláton felfogásán kívül lehettek még más elméletek is, amelyek az emberi lélek vándorlását és születéselőtti létezését vallották de emellett az anyagot nem tartották szükségképpen tisz- tátlannak. Nem valószínű azonban, hogy a Bölcseség szerzője hasonló nézetet vallott volna, mivel az ilyetén felfogás a szerzőnek a könyv egyéb helyein előadott nézeteit keresztezi. A 4. és 5. fej. szerint az emberre a halál után kétféle sors várakozik : a gonoszok sorsa ítélet, kín és megsemmisülés, az igazaké pedig örök élet az Úrral, kivel együtt országlanak (5, 15—16). Ez a dualisztikus eschatológia nem fér meg a metempsychosis elméletével, mivel az nem éri be a lélek kétféle sorsával, hanem arról szokott tudni, hogy az emberi lélek különböző földi magatartása alapján vagy emberi, vagy különféle állati, esetleg növényi testbe vándorol, míg csak meg nem tisztul. Ha tehát Sáp. 8, 20-át nem akarjuk későbbi betoldásnak minősíteni, arra kell azt magyaráznunk, hogy a testnek 1 De gigantibus § 3. V. ö. Bousset W. : Die Religion 8 442—3. 2 Egyes rabbik hasonló felfogásáról v. ö. Strack— Billerbeck: Komm, zum N. T. aus T. u. M. II. 340 skk.
