Theologia - Hittudományi Folyóirat 1. (1934)
Tóth Tihamér: Több pszihologiát a szószékre!
244 TÓTH TIHAMÉR És ide főkép a kellemetlen vagy kényes kérdések tapintatos tárgyalása. Nem lehet ugyan a szószéken sem teljesen kikerülni a feddést, erősebb bírálatot, veszedelmes világfelfogások és hamis erkölcsi jelszavak elítélését. De mindez a legnagyobb tapintattal, józan mérséklettel és fegyelmezett mondatokban történjék. Különösen legyünk óvatosak és elővigyázatosak olyan irányzatok bírálatában, amelyek alapjában jók és helyesek, csak kinövéseikben veszedelmesek. Az ilyen beszédek készítése közben jusson eszünkbe az a történet, amelynek szereplője két igehirdető volt az amerikai rabszolgaellenes mozgalom idején. Mindketten egyforma lelkesedéssel szónokoltak a rabszolgaság ellen, de míg az idősebbet meghallgatta a nép, a fiatalabbnak csak gúny és megdobálás jutott. Végre is aztán a fiatal panaszkodni kezdett : «Hát nem értem ! Mindketten ugyanazt tanítjuk, — s téged meghallgatnak, engem meg kigűnyolnak». Az öreg így felelt: «Igen, mert te mindig ezt mondod hallgatóidnak : Ha ezt meg ezt teszitek, biztosan el- kárhoztok. Én azonban ezt mondom : Kedves Barátaim, ha ezt meg ezt a jövőben nem teszitek meg, biztos, hogy üdvözültök. És íme, engem meghallgatnak, téged pedig megdobálnak !» III. Az a pap, aki mind a gyóntatószékben, mind pedig az életben sokat érintkezik híveivel, mély bepillantást nyer a mai ember küzködő, ingadozó, meghasonlott leikébe, eltanulja annak gondolkodásmódját és ezzel megint közelebb jut a szentbeszéd sikerének titkához. Bár 1900 év óta ugyanazt a «depositum fidei»-t tanítja is az Egyház, mégis ugyanazt az anyagot szinte tíz évenként máskép és máskép kell hirdetnünk, más szemszögből, más probléma-beállítással, más nyelven. A ma hitszónokának ismernie kell a ma emberét. Azt az embert, aki lelke mélyéig telve van küzdelmekkel, kétséggel, meghasonlással, bizonytalansággal. Azt az embert, aki részese egy közéletnek, amely egyre erősebben szakad el a természetfölötti gondolatoktól. Azt az embert, akit lelke az Isten felé húzna ugyan, de élete meg a föld felé s akinek így naponként választania kell Isten és a világ között. Ez az ember csupa kérdezés, csupa bizonytalanság, csupa tapogatás. Ezeket a kérdéseket, ezeket a problémákat a hitszónoknak egész komolyan kell vennie, magának is át kell élnie, feldolgoznia s a választ rájuk a szószéken keresnie. Képzelje el a pap, hogy a mai hányatott élet lépten-nyomon mily eszeveszett helyzetek elé állítja
