Theologia - Hittudományi Folyóirat 1. (1934)
Szabó Vendel: A szent officium döntéseinek értékelése
236 SZABÓ VENDEL vagy rejtheti magában, tehát doctrina non tuta, tuto tradi non potest. Ezért alkalmazza az egyházjog is a szent Officium működésének megjelölésére vigilanti verbo csupán ezt a kifejezést : «tutatur doctri- nem fidei et morum». A tutum és periculosum, nem pedig a verum és falsum fogalmai szerint ítél. Nagyon találóan nevezi V. Sixtus pápa a szent Officiumot «firmissimum catholicae fidei propugnaculum^- nak, a hit előretolt védőbástyájának és hullámtörőjének, amely a veszedelem feltárásával megakadályozza, hogy a felcsirázó métely a lelkekben gyökeret verjen és azok a hamis koreszmék zátonyain a hitben végül hajótörést szenvedjenek. Az elmondottakra még több világosság derül, ha figyelmünket az engedelmesség természete felé fordítjuk, amellyel a szent Officium döntéseit fogadnunk kell. A szent Officium döntéseivel járó engedelmesség ténye önként következik illetékességéből és működése természetéből. És pedig nem elegendő a silentium reverentiale, hanem megkívántatik a belső beleegyezés, az assensus internus. A döntés hatályossága és célja teljesen meghiúsulna, ha a kötelező erő nem terjedne a belső megnyugvásig és beleegyezésig, mert ha valaki csak külsőleg hajolna meg és tiszteletteljes hallgatással venné tudomásul a veszedelem megállapítását, de lelkében tovább tartaná az elítélt tant, semmivel sem kisebbednék hite tisztaságának veszedelme. Ezért emeli ki IX. Pius is, hogy a kongregációk döntéseivel szemben tanúsítandó alávetés lelkiismereti kérdés.1 Nem helytálló az a kifogás, hogy a szent Officium nem lévén tévedhetetlen tekintély, miként kötelezhet tehát bennünket valamely állítás veszélyességének elfogadására, amikor ő is, épen úgy, mint mi, egyedül a teológiai bizonyítás erejére támaszkodva hozza meg ítéletét a veszélyesség tényéről? Hátha téved és vele szemben nekünk van igazunk? A kongregáció tárgyi illetékességénél hangsúlyoztuk, hogy ítéletei nem a falsitas objectiva, hanem a periculum feltárására hivatvák. Nem azt dönti el, hogy valami hamis-e, hanem hogy szabad-e azt tartani!1 2 Ha valamely állítás igazságának kritériumait vizs1 Ep. «Tuas libenter», 1863. 2 Amiből következik, hogy ha valaki a szent Officium által például eretneknek megbélyegzett tant állít és véd, azért nem lesz formaliter eretnek vi decreti, hanem súlyosan vétkezik, mert az eretnekség veszedelmének teszi ki magát, másszóval : a döntés értékelése nem az intellektuális, hanem a morális törvény nézőszögéből történik.
