Theologia - Hittudományi Folyóirat 1. (1934)
Eckhart Ferenc: A királyi kegyúri jog gyakorlása Mária Terézia korától 1848-ig
212 ECKHART FERENC megjegyzést fűzte a kinevezéshez : a javadalmakat betöltötte « non quidem obrongandi iuris patronatus, quod ex collatione regia orchiepis- copi abtinere solent». Ebben már azt hangoztatta tehát a királynő, hogy az esztergomi érseknek és így a többi püspöknek sem jár ki a kegyúri jog, hanem csak adományozzák neki, ámbár I. Lipót említett oklevele ellentmond ennek a felfogásnak. «Könnyen megérthető — mondja Stupan — milyen nagy fontosságú ez a királyi jog, amellyel a király az egész magyar papságot magához fűzheti és nagyszámú mágnást és nemest az elérhető gazdag és félgazdag egyházi javadalmak reményével nagyobb alázatosságba és függésbe hozhat.» Kérdés, mit kell tenni. A kancellária az 1741 : 16. te.-re hivatkozik, amely, amint láttuk, a főpapok jogainak igazolását kívánta, de 26 éven át elmulasztotta a főpapok jogainak igazolását és megengedte nekik a királyra tartozó jogok gyakorlását. Az uralkodó tulajdonkép mindjárt gyakorolhatná ezt a jogot. Mivel azonban egyrészt száz éven át a kancellária hibájából nem gyakorolták, de nem is adták másnak ezt a jogot, másrészt meg az államtanács már régebben (febr. 14) elhatározta, hogy a jelen körülmények közt, míg az úrbériális ügy Magyarországon el nem intéződött, ebben a kérdésben tartózkodást kell gyakorolni, óvatosan kell eljárni. El kell ugyanis kerülni azt, hogy a magasabb és az alacsonyabb rendű papság az országban bírt különös tekintélyénél fogva az úrbér ügyének útjába nagyobb akadályokat gördítsen. Legjobb volna tehát, Stupan nézete szerint, a kancelláriával tudatni, hogy a királynő az egyházi javadalmakat mind maga fogja adományozni — kivéve, amelyek, mint partikuláris alapítványok más kegyuraságtól függnek. Ezért a jövőben az érseki és a püspöki székek betöltésénél a kegyuraságot a kinevezett főpap alá tartozó minden javadalomra nézve fenn kell tartani. Ha pedig valaki kifogásokat emelne, az terjessze elő az igényelt jogokra vonatkozó bizonyítékait. Így ez az eddig elhanyagolt jog helyre lenne állítva és mégsem lesz olyan általános az elégedetlenség, mintha minden püspöktől, ki a jog élvezetében van, elvennék ezt. Az államtanács többi tagjai azonban nem fogadták el a vázolt javaslatot, mert csak nagyon lassan érvényesülne ilyen módon a királynak a kétségtelen joga. Egy-két megüresedő főpapi székkel szemben, mint Stahremberg herceg vélte, azonnal meg kell kezdeni a kinevezési jog gyakorlását. Kaunitz herceg szerint is, akinek, mint a legbefolyásosabb miniszternek, a véleménye, minden esetre a legtöbbet nyomott a latban, az igazolások általános bekívánása csak elodázná az ügyet és nem sokat segítene, mert a legtöbb főpap más jogcím hiányában, az elévülésre hivatkoznék, «aminek az egyházi jog szerint nem lehetne ellentmondani». Ezért a legcélszerűbb volna ennek «a felbecsülhetetlen jognak» a birtokába lassanként, és pedig ténylegesen belehelyezkedni. Hogy azonban a király elhatározása teljesen szilárd alapokon nyugodjék, Kaunitz javaslatára a kancellária felterjesztését véleményadás végett mégegyszer kiadták Kollárnak, aki ilyesformán a kérdésben a döntő véleményt nyilvánította.1 1 St. R. 1767: 1447.
