Theologia - Hittudományi Folyóirat 1. (1934)
Eckhart Ferenc: A királyi kegyúri jog gyakorlása Mária Terézia korától 1848-ig
gája, a királyné kegyúri jogainak tudós harcosa, nem a vázolt fejtegetésekkel keltette fel a rendek gyűlöletét, hanem az azokból levont végső célzatos következtetéssel : Amire a vallás megoltalmazása, a korona méltóságának fenntartása és az ország javának biztosítása érdekében esküje kötelezi, azt önhatalmából elrendelheti a királynő és — adót róhat ki az egyháziakra.1 Kollár munkája megerősítette a bécsi minisztereket azokban a nézetekben, amelyeket a korszellem és főképpen Febronius munkájának hatása alatt amúgy is vallottak : az uralkodó korlátlanul intézkedhetik uralkodói hatalmánál fogva az Egyház ügyeiben. A Magyarországon eddig is élvezett jogok kitágításának igazolására megvolt a megbízható szakember. Kollár az ő szemükben ezután hivatva volt a magyar kegyúri jog kérdéseiben történeti alapon tanácsokat adni, illetőleg a felmerülő szándékokat történetileg igazolni. Először akkor fordultak Kollárhoz, mikor a királynő kegyúri jogait a kanonoki stallumok adományozására is ki akarták terjeszteni, ami eddig a püspökök hatáskörébe tartozott. Mielőtt e kérdésben elhatározásra jutottak, Kollár nézeteire voltak kíváncsiak. Hivatalos felszólításra Kollár memorandumot készített: «Wie das ius conferendi beneficia et canonicatus in dem Königreich Hungarn an die Bischöfe gekommen?». Ebben Kollár első könyvére utal, amely szerint a magyar királyok «ősidők» óta maguk töltötték be az érsekségekben és püspökségekben úgy a nagyobb, mint a kisebb bene- ficiumokat. Erre vonatkozólag I. Ferdinánd érseki és püspöki kinevező okleveleinek rendelkező részében a következő formulát használta : «Jus patronatus nostrum regium, quod scilicet in eadem ecclesia Strigoniensi sicut etiam in aliis quibusvis regni nostri Hungáriáé ecclesiis habere dignoscimur, eidem domino N. N. archiepiscopo tanquam metropolitano duximus dandum et conferendum, damusque et conferimus per presentes... ut ipse ad omnia beneficia, praeposituras majores et minores, lectoratus, cantoratus, custodias, canonicatus et praebendas ac parochias personas idoneas et bene meritas eligere, nominare, ordinare et providere valeat...» Az érsekek és a püspökök tehát Magyarországon a kanonoki stallumokat eredetileg «nem saját nevükben, hanem mindenkor a király nevében adományozták, és pedig annál a hatalomnál fogva, amelyet kinevezésüknél külön kérelem alapján kellett a királytól megszerezniük». Arra a kérdésre, hogy mely időben kezdték az érsekek és a püspökök ezeket a beneficiumokat a saját nevükben eladományozni, Kollár szerint nem könnyű felelni. Mikor egyszer erre vonatkozólag kutatott, a magyar kancellária levéltárában, azt a felvilágosítást adták neki, — amit forrásanyaggal nem igazoltak — hogy «ez a visszaélés» nem régi idő óta, lassanként lopakodott be, «különösen az egyházi rendből való kancellárok alatt a vonatkozó adománylevelek formulái egyben és másban lassanként megváltoztak az új egyházjogászok gondolkodás-módja szerint, de úgy látszik a király tudta és beleegyezése nélkül». 1 U. o. 154. 1. A KIRÁLYI KEGYÚRI JOG GYAKORLÁSA MÁRIA TERÉZIA KORÁTÓL 209 Theologia. 14
