Theologia - Hittudományi Folyóirat 1. (1934)
Aistleitner József : Az ószövetségi életfogalom. III.
204 AISTLEITNER JÓZSEF tetszésétől függ. A seol (alvilág) a legmélyebb megalázás képe, az onnét való visszahozás pedig a földi jólétnek, az egészségnek és a családi boldogságnak a helyreállítása. Ugyanazon a képen belül marad Ps. 30, 3 sk. : Hozzád kiáltottam Jáhve, istenem, és meggyógyítottál, Felhoztad, Jáhve, a seolból lelkemet, Visszahoztál az életbe azok közül, kik verembe szálltak ! Vagy Ps. 71, 20: Sok nehéz szorongatást engedtél megérni, De újból életre keltesz minket (wrçtin) S a földnek mélységeiből Újra felhozasz minket. Más szövegeknél nem kell a feltámasztás metáforájához fordulnunk, hanem a boldog élet adásának és fenntartásának gondolata is kielégítő értelmet ad. így pl. Jób 33,4-ben : Isten lehellete alkotott, S a Mindenható fuvallata éltet engem. mn kauzatív ragozása ugyanazokat a jelentésbeli árnyalatokat mutatja, mint az imént ismertetett intenzív formák.1 Itt most természetszerűleg az a kérdés vetődik fel, vájjon mi vezethette az Ószövetség íróit és népét arra az előttünk idegenszerű nyelvhasználatra, amellyel a betegséget és bajt a halálnak és az alvilágnak, a gyógyulást és szabadulást pedig a halottakból való feltámadásnak színeivel festették? Mindenekelőtt arra kell reámutatnunk, hogy a régi Izrael nem áll ezen a téren elszigetelve. Az akkád és a sumer tulajdonnevek között is nagy számban vannak theofór nevek, amelyek az istenséget éltető hatalomnak fogják fel, mégpedig az akkádban főleg a bullutu, muballitu («éltet») intenzív ragozású állítmány alkalmazásával, a sumerben pedig a zi-mu («életet ád») predikatív elemmel ; ilyen pl. az Uballit-Gula és a Samas-bullitäni személynév. Delitzsch2 nézete szerint e nevek nagy része csak azt fejezi ki, hogy a név viselőjének az illető istenség (Gúla, Samas) adta a születéskor életét. Ezzel szemben Baudissin3 helyesen azt hangsúlyozza, hogy 1 V. ö. II. R. 5, 7; 8, 1. 5; Is. 57, 15. 2 H. W. 174. 3 A. u. E. 311 skk.
