Teológia - Hittudományi Folyóirat 50. (2016)
2016 / 3-4. szám - KÖNYVSZEMLE - Ferenczy Rita: Szuromi Szabolcs Anzelm O.Praem.: Az 1545 előtti egyházi források hatása a modern kánonjog rendszerében
A kötet, annak ellenére, hogy egyes részterületek alapján vizsgálja a Katolikus Egyház hatályos egyetemes és partikuláris jogát, mégis átfogó képet ad a kánonjog mint önálló szakrális jogrendszer teljes spektrumáról, módszeréről és működéséről, valamint az eredeti források céljától és jelentésétől való elszakíthatatlanságáról (vö. pp. 17—39). Szükséges kiemelnünk a jelenlegi egyházfegyelem és a korábbi jogforrások viszonyának összegzését. Ebben a fejezetben a Szerző nagyon precíz analízisen keresztül mutatja be, hogy miért is elengedhetetlen az egyes korokban — egészen az ókeresztény kortól — megjelenő fegyelmi források tartalmának, indokának és céljának pontos ismerete, ahhoz, hogy egy — akár teljesen új - hatályos egyházfegyelmi rendelkezést pontosan át tudjunk ültetni latin nyelvről, valamely népnyelvi változatba, megőrizve a normatív előírás pontos tartalmát (pp. 28—34). Ugyanígy kiemelésre méltó a szentmise bemutatására vonatkozó hatályos latin norma összehasonlító értelmezése, amely annak ellenére, hogy az utóbbi időben ezen témában számos szentszéki rendelkezés született, a Szerző korábbi elemzésein túl, nem kapott kellően hangsúlyos helyet a nemzetközi kánonjogi szakirodalomban (pp. 97—120). Ezen a téren — köszönhetően a Szerző objektív és kristálytiszta érvelésének - a munka kellőképpen kiegyensúlyozott megközelítése, nagyban segítheti a szentségtan területén felmerülő annomáliák tartalmi tisztázását és a legfőbb egyházi hatóság normatív szabályozásának megértését (pp. 119—120). Csak üdvözölhetjük azt a precíz, a legkorábbi ókon és középkori forrásokig visszanyúló, pontos elemzést, amelynek segítségével áttekinthetően és kellő rálátással mutatja be a Szerző az igazságosság és irgalmasság elve és gyakorlata kánonjogi rendszeren belüli folyamatos érvényesülését (pp. 184—202), kifejtve nemcsak a kánoni hagyományt és annak a korai, majd a középkori pasztorációban megnyilvánuló sajátosságát, hanem a kánonjogi értelmezésekhez szorosan kötődő mértékadó teológiai állásfoglalásokat is felsorakoztatva (vö. pp. 187-189). Hasonló módon, nagyon jelentősek azok a megállapítások, amelyek az egyházi vagyon tényleges célját és az arra vonatkozó fegyelmi előírások fejlődését vizsgálják (pp. 211— 222); de itt szükséges utalnunk mind a szenttéavatás és a csoda jelentőségének összefüggését bemutató elemzésre (pp. 232—236), és az ereklye tisztelet mindmáig meghatározó, a szentek kultuszához és az imádságos lelkiélethez kötődő kérdéskör pontos és hiánypótló kifejtésére (pp. 245-249). A kötetet a tartalomjegyzék (pp. 9—12) és az előszón túl (pp. 5—7) a szakirodalomban bevett tudományos rövidítések listája vezeti be (pp. 13-15); a témákban történő további részletes tájékozódást pedig a mű végén helyet kapó, teljességre törekvő, forrás és nemzetközi irodalomjegyzék segíti (pp. 249—279). Összefoglalóan elmondhatjuk, hogy Szűrőim professzornak az újabb, a Szent István Társulat gondozásában és a Bibliotheca Instituti Postgraduales Iuris Canonici sorozat részeként napvilágot látott összegző kötete — köszönhetően az egyes fejezetek naprakész és világos bemutatásának — nagymértékben hozzájárul a Katolikus Egyház egységes — az egyházi tradícióhoz szorosan kötődő - önálló szakrális jogrendjének a megértéséhez, és az utóbbi évek legfontosabb — akár laikus, akár klenkusi oldalról megjelenő — kérdéseinek a tisztázásához. KÖNYVSZEMLE Ferenczy Rita 218
