Teológia - Hittudományi Folyóirat 50. (2016)
2016 / 1-2. szám - TANULMÁNYOK - Rokay Zoltán: Gottfried Wilhelm Leibniz (+1716) és a szubsztancia - Leibniz "szubsztancia"-fogalmának gondolattörténeti előzményei
ROKAYZOLTÁN Gottfried Wilhelm Leibniz (f1716) és a szubsztancia egyezése által.61 Lehet, hogy létezőről mint létezőről beszélni nem feltétlen célravezető, de amikor valamiről (pl. mennyiségről, minőségről stb.) beszélünk, mindig olyasmiről beszélünk, ami valaminek a mennyisége, valaminek a minősége. Úgy lehet, tárgyidegennek tűnik, mégis érdemes megemlíteni, hogy a XX. századi művészet is felfedezte a „szubsztanciát”. A sokat vitatott Joseph Beuys-ról van szó (1921—1986), aki egyesek szerint „Világjavító” (Veltverbesserer), művész, ismét mások szerint sarlatán.62 Beuys egyre gyakrabban beszélt alkotótevékenysége idején a szubsztanciáról.63 Nemcsak az anyagot nevezte szubsztanciának, hanem pl. a hőt is.64 Egyik-másik nyilatkozata egészen Descartes-ra emlékeztet, aki a tűzhely mellett olvadó és megfagyó viasz példájával igyekezett megmagyarázni a szubsztancia (itt: res extensa) mivoltát.65 Végül egyik sajátságos nyilatkozata így hangzik: „Mármost a Krisztuserő, az evolúciós elv az emberből eredezhet, az emberből törhet elő, mivel a régi evolúció mára lezárult. Ez a krízis alapja. Mindennek, ami új a földön történik, az ember által kell történnie. Aki a belső szemmel akar látni, az látja, hogy a Knsztus már régóta ismét itt van. Már nem fizikai formában, ám egy a szem számára láthatatlan mozgalmas formában. Ez azt jelenti, hogy minden egyes térséget és minden egyes időbeli elemet szubsztanciálisan átjár. Tehát itt van, egész közel... 61 Runggaldier, E., Der metaphysische Substanzbegriff in seimer Bedeutung für die Religion, in Religion — Metaphysik (Kntik) — theologie im Kontext der Moderne / Postmoderne, Markus Knapp—Theo Kobusch, Walter de Gruyter, Berlin—New York 2001, 145-159. 62 Reinhard Emien: Joseph Beuys, Rowohlt — Taschenbuch. Reinbek, 2007. — El. P. Reger: Beuys. Weltverbesserer, Künstler, Scharlatan? Aufbau — Verlag. Berlin, 2013. 63 Harlan, V., Mi a művészet? Műhelybeszélgetés Beuysszal (ford. Király, E.), Metronóm Kft., Budapest 2001. (Német eredeti: Volker Harlan: Was ist Kunst? Werkstattgespräch mit Beuys. Stuttgart: Urachhaus, 1996. 5. kiadás.) „... ha a szubsztancia alapvető kérdésével foglalkozom, amely ugye magában foglalja a szem retina-jellegét, azaz a formáit is — minden munkaterületen lehetséges, tehát összeköthető az emberi munka problémájával. Ez volt az én kísérletem, hogy a szubsztanciákról állítsak valamit, a szubsztanciákról, amelyek lépésről lépésre egy érzékfölötti, már nem a fizikai világhoz tartozó szubsztanciává alakulnak át. A szubsztancia-vitának tehát része a szellemi anyaggal való kapcsolat is. Nem csak az szubsztancia, ami valami mérlegre tehető, ahol a súly kibillenti a mérleg nyelvét, hanem ide tartozik a szakramentális jellegről folyó vita is, például a viaszban, de anukor a kicsapódásban még tetten érhető a folyamat, feltéve, hogy bizonyos konstellációkba rendezzük, vagy bizonyos kísérleteket végzünk vele.” (23. old.) 64 Beuys: „(a hőt) szubsztanciának kell tekintenünk, evolúciós alapszubsztanciának, amennyiben nem csak a fizikai hőt vesszük, amely a megtestesülés része egy másik póluson. Vagy mondjuk úgy, általánosságban szólva: ha az anyagiság — úgy is, mint szubsztancia, például méz és hegyikristály, réz, stb. — keletkezéséről beszélünk, akkor mégiscsak visszajutunk ehhez a hőelvhez, mint olyan szubsztanciához, amely maga mint anyag egyáltalán nincs jelen, hanem evolúciós kiváltó ok, kreatív őselv.” (69. old.) 65 Uo.: „En csak szubsztanciákat alkalmaztam. A szubsztanciákat, vagyis ez esetben a zsírt meghatározott konstellációba helyeztem. A zsír már önmagában is a hőminőség képviselője, hiszen hőfolyamat révén keletkezett a növény organikus növekedésfolyamatában, a magképződés során. A zsír formálható massza, még közel a folyékony állapothoz, mert mihelyt valami külső hő éri, mondjuk a kéz, a vér melege, újra olaj lesz belőle.” (Vö. Descartes: Elmélkedések az első filozófiáról. 2. elmélkedés: „Vegyük például a viaszt: a napokban vonták ki a lépből, ezért még nem vesztette el teljesen a méz ízét, benne van még azoknak a virágoknak az illata, amelyekből gyűjtötték. Színe, alakja, nagysága nyilvánvaló módon áll előttünk. Kemény, hideg, kézhez simuló, s ha ujjainkkal megkocogtatjuk, hangot ad. Minden együtt van, amit csak megkövetelhetünk ahhoz, hogy valamely testet a lehető le- gelkülönítettebben ismerhetünk meg. De nézzünk csak oda! Mialatt beszélek, véletlen közelebb viszem a tűzhöz, s lám, maradék íze megszűnik, illata elvész, színe megváltozik, iménti alakja eltűnik, nagysága megnő, folyóssá válik, és úgy felmelegszik, hogy alig érinthető, s ha megkocogtatom, már hangot sem ad ki. Megma- radt-e mégis ugyanaz a viasz? Kétségkívül igen...”) (57. old.) TEOLÓGIA 2018/1 90
