Teológia - Hittudományi Folyóirat 50. (2016)
2016 / 1-2. szám - TANULMÁNYOK - Benyik György: A svájci biblikusok és Kálvin
A svájci biblikusok és Kálvin BENYIK GYÖRGY 7. 3. Az egyház vezetője Kálvinnak az egyházi vezetőkről alkotott elképzelésének igen tiszteletreméltó szempontja erősödik meg, hogy ti. az egyházi vezetők Krisztus munkásságát és szerepét képviselik. Ez a nézet a katolikus egyházban csak all. Vatikáni Zsinat után vált hangsúlyossá. Kálvin viszont meglepő nyitottságot mutatott az egyházi rend (ordo) katolikus értelmezése iránt, igazából csak a katolikus tanítóhivatalnak a Krisztusra való közvetlen és radikális visszavezetése ellen tiltakozott. Itt Kálvin érvelését a konnthusiak vitából vezeti (lKor 3,6— 22), ahol — mint tudjuk - egyesek Péterrel, mások Pállal, ismét mások Apollóval tartanak, és így Krisztus megosztottá válik. Kálvin ezt a képet a tipológiai magyarázat segítségével a saját egyházára alkalmazta. Arra a kérdésre azonban nem adott választ, hogy ki dönti el, ki az igazi Krisztus-követő.100 Ez annál inkább meglepő, mert a történelmi múltba visszatekintve Kálvin nem vitatta az egyházvezetői funkciók jogosságát az őskeresztény egyházban és a patrisztikus korban. Ez a korlátozás kifejezetten a római pápa ellen irányult. Olyan magasra helyezte, és olyan közvetlenné tette Krisztus tanító és egyházvezető funkcióját, hogy ezzel minden egyházi intézmény és hivatal feleslegessé vált. Az viszont kérdés lehet, hogy ez a szemléletmód megfelel-e a páli szakaszok intenciójának és Pál saját gyakorlatának, hiszen az apostol maga is rendelt egyház vezetőket a közösségek fölé. Kálvin szinte mellőzte vagy sajátosan magyarázta azokat a szakaszokat, amelyek a püspök alkalmasságának kritériumaira vonatkoznak (Mt 16,18-19; Lk 22,31— 32; Jn 21,15—17), illetve amelyekre Péter elsőségének katolikus tétele épül. Csak megjegyezzük, hogy a későbbi protestáns biblikusok ezt a nézetet finomították, és a péteri elsőség és a jurisdictiós primátus között állapítottak meg szakadást. 7. 4. Az úrvacsora Erről a kérdésről Kálvin hagyományosan az lKor 11,23—24, a Mt 26,26—30, a Mk 14, 22—24, a Lk 22,17—20 és ajn 6,46—58 szakaszok magyarázata kapcsán tanított. A legfőbb feladat és cél a szentségek Krisztustól való alapításának megállapítása. Kálvin a színek alatti reális prezenciában hitt, de fontosnak tartotta követni az Úr pedagógiáját, és nemcsak egyetlen szín alatt, hanem mindkét szín, a kenyér és a bor színe alatt is venni az Urat. Ez nem egy magáncélú vacsora, hanem egy közösségi cselekedet, amelyet nem végezhet egy valaki, hanem ez az áldozat Krisztus egyetlen áldozatának ismétléseként a közösség központjában kell, hogy álljon.101 Kálvin tiltakozott a transsubstantiatio tana ellen, ám itt meg kell jegyezni, hogy a katolikusok és a protestánsok eltérő filozófiai alapon közelítik meg az átlényegülést vagy szentséggé alakulás kérdését. Ezt a szentséget csak hívő veheti és hívő létesítheti. Az „ex opere operato” elképzelést Kálvin elvetette, emiatt tagadta meg a hitetlenektől vagy a bűnösöktől az úrvacsorát (manducatio impiorum), és a Zwingli-féle elképzelést vallotta, egyenlőséget tévén a manducatio és a hit közé.102 Uo. 107. Uo. 109. '”2 Uo. 112-113. 21
