Teológia - Hittudományi Folyóirat 50. (2016)
2016 / 3-4. szám - TANULMÁNYOK - Puskás Attila: Kenotikus krisztológiák a kritika mérlegén
PUSKAS ATTILA Kenotikus krisztológiák a kritika mérlegén sülésben minden isteni tulajdonságról lemondott, a relatívekről éppúgy mint az abszolút tulajdonságokról. Nem arról van szó, hogy a Logosz működési hatékonysága az aktualitásból a potencialitásba húzódott volna vissza, hanem arról, hogy magának a Logosznak az isteni képessége csökkent, sőt a Logosz emberi lélekké lett. Ez azt is jelenti, hogy „az öntudat és akarás isteni formájának az öntudat és akarás emberi formájába történő átalakulása” ment végbe.7 Jézus emberi lelke csak potenciális lényegisége szerint maradt isteni, ám ez nem jelent valódi különbséget a többi emberi lélekhez képest, hiszen „az ember lelke is az írás szerint isteni természetű, (...) egy szikrája az isteni tűznek.”8 így'Jézus a mindenestül igaz embert testesíti meg, az emberség eszméjét, mely a Logosz szerint teremtetett és bűntelen. Gess Jézus valóságos és velünk egylényegű emberségét, valamint személyének, (tudati) életének egységét (Én-egység) csak az önkiüresítés e radikális értelmezésével tartja biztosíthatónak, mely szennt a Logosz isteni énje emberi énné lett. E radikális álláspont nyilvánvalóan már egyenesen szembemegy a khalkédóni krisztoló- giai dogmával. A német Thomasius és Gess kenózis-elméletét a későbbiekben egy sor brit teológus is magáévá tette és védelmébe vette a 19. és a 20. században, olyanok mint P. T. Forsyth (1848-1921), Charles Gore (1853-1932), H. R. MacKintosh (1870-1936) és Frank Weston (1871—1924). Napjainkban kenotikus krisztológiát képviselnek az angolszász teológiában többek között C. S. Evans, S. T. Davis, Br. Hebblethwaite és R. J. Feenstra. A következő fejezetben elsősorban az ő pozícióikat tartjuk szem előtt, amikor a mai kenotikus krisztológia érveit és különböző irányzatait ismertetjük, majd ezekhez kritikai megjegyzéseket fűzünk. 2. KORTÁRS KENOTIKUS KRISZTOLÓGIÁK Amint a korai német kenodkusok kapcsán láttuk, a kenotikus krisztológia kezdettől sem volt egységes, a közös célkitűzések mellett számos változata alakult ki. Ez igaz a mai ke- notikusok elméleteire is. így megkülönböztethetünk (1) ontológiai (szoros értelemben vett) és (2) funkcionális (tág értelemben vett) kenotikus krisztológiát. Az előbbi alaptétele, hogy a második szentháromsági személy az inkarnációban lemondott azokról az isteni tulajdonságokról, melyek az Istenember igaz emberségével összeegyeztethetetlennek látszanak. Ezzel szemben az utóbbi azt a nézetet vallja, hogy a Logosz bár megtartotta isteni természetének tulajdonságait és képességeit, azoknak egy részét földi életében nem gyakorolta, nem aktualizálta.9 Az ontológiai kenotikus elméleten belül is számolhatunk azonban további mérsékeltebb és radikálisabb változattal annak függvényében, hogy (a) a kenózist az isteni tulajdonságok mekkora körére teijesztik ki; (b) az inkarnáció 7 Uo. 335. * Uo. 189. 9 Amor, Chr. J., Ist ein Gottmensch widerpntchfiei denkbar? Zu den neueren Ghristologie-Entwüfen im angloamerikanisehen Raum, in Theologie und Philosophie 87 (2012) 349—375, itt: 361. A funkcionális kenotikus krisztológiára példaként említhetjük Davis, St. T., Logic and the Nature of God (1983) c. művét, ahol a szerző a mindenhatóság és a mindentudás tulajdonságát még olyan maradandó képességként/erőként fogja fel, melyet az Ige szabad döntése alapján megtestesülésétől kezdve Jézus földi élete során egészen föltámadásáig nem gyakorol, nem aktualizál. Itt tehát az önkiüresítés csupán e megmaradó képesség gyakorlásáról való lemondást jelenti. Ebben az esetben a minden- hatóság és mindentudás lényegi isteni tulajdonságokként értelmezhetők. A szerző az Encountering Jesus című későbbi írásában azonban már egy ontológiai típusú kenotikus elméletet képvisel a funkcionális megközelítés helyett. Vö. Evans, C. St., 7 he Self-Emptying of Love: Some Thoughts on Kenotic Christology, in Ihe Inkarnation (ed. Davis, St. T. - Kendall, D. - O’Collins, C..), Oxford 2002, 246-272; itt: 252-260. 186
