Teológia - Hittudományi Folyóirat 50. (2016)

2016 / 3-4. szám - TANULMÁNYOK - Kocsis Imre: Az első tanítványok meghívása Máté evangéliuma szerint (Mt 4,18-22)

KOCSIS IMRE Az első tanítványok meghívása Máté evangéliuma szerint (Mt4,18-22) A szövegben az apa, Zebedeus jelenléte is hangsúlyos. A Ζεβεδαΐος a héber Zabdiel (= Isten ajándéka) görög formája. Azon kívül, hogy Jakab és János apja volt, illetve halá­szattal foglalkozott, semmi konkrétumot sem tudunk róla. Érdekességként említhető, hogy Máté evangéliumában a Zebedeus-fiak édesanyjáról is szó van. Márkkal ellentét­ben Máténál nem közvetlenül Zebedeus fiai kérik maguk számára a kiemelt pozíciót, hanem édesanyjuk teszi azt (20,20), aki egyébként a Jézus keresztre feszítését figyelő asszonyok között is jelen van (27,56). Jakab és János, apjuk társaságában, a hálókat javítják. Ez a foglalatosság időben elkü­lönül Simon és András tevékenységétől. A halászat ugyanis éjszaka történt, a hálók javí­tása ellenben a halászatot követően, a nappali órákban. Ez esetben Máté csupán a meghívás tényét közli (έκάλεσεν αυτούς = „hívta őket”), a meghívó szavakat nem. Mindenesetre Jézus hívására most is azonnali válasz érkezik. A testvérpár nemcsak a hajót hagyja el, hanem apjukat is. Ezzel nem csupán a vagyonuk­ról mondanak le, hanem a családi kötelékekről is. Máté változatában Jakab és János tetté­nek radikalitása azáltal is kiemelődik, hogy — a Mk 1,20-tól eltérően - nincs szó „bére­sekről". így fiainak távozása után Zebedeus teljesen egyedül marad. Ám ez a radikális tett teljesen megfelel annak, amit Jézus a tanítványaitól elvár: „Aki apját vagy anyját job­ban szereti, mint engem, nem méltó hozzám, aki fiát vagy lányát jobban szereti, mint engem, nem méltó hozzám” (10,37). 3. MT 4,18-22 MÁTÉ EVANGÉLIUMA EGÉSZÉBEN Az elemzett szakasz nyilván azokkal a szövegekkel áll szorosabb kapcsolatban, amelyek­ben szintén Jézus tanítványairól van szó.16 Mindenekelőtt a tizenkét apostol listájára utal­hatunk, hiszen ott is a Mt 4,18-22-ben említett négy név áll az első helyen, sőt a meg­fogalmazás is majdnem ugyanaz, mint a vizsgált szövegben: „a Péternek nevezett Simon és András, a testvére, Jakab, Zebedeus fia és János, a testvére” (10,2). Azt is fontos kiemelni, hogy a négy tanítvány közül három - Péter, Jakab és János — külön kört alkot az aposto­lok sorában, hiszen néhány sajátos és jelentős eseménynek, úgymint Jézus színeváltozá­sának (17,1-8) és a Getszemáni-kerti halálfélelmének (26,36-46) csak ők a tanúi.17 Persze nemcsak a nevek tekintetében mutatható ki összhang egyéb szövegekkel, hanem a tanítványság lényegét illetően is. Az evangéliumban több helyen is nyíltan ki­fejezésre jut, hogy Jézus teljes elkötelezettséget vár el attól, aki az ő közvetlen követője akar lenni. Utaltam már a 10,37-ben megőrzött mondásra, amely a családi kötelékektől való függetlenséget hangsúlyozza. Hasonló radikalitást tükröz a 8,19-22 szakasz tartalma is. Egy követésre jelentkező írástudót Jézus így figyelmeztet: „A rókáknak van vackuk, dik felében jelentős szerepet betöltő „szeretett tanítvány” (13,23; 19,27.35; 20,3.8; 21,7.23 János apostollal azo­nos. Mindenesetre manapság a „szeretett tanítvány” kilétének magyarázatára egyéb lehetőségeket is felvetnek. Vö. Kocsis, 1, Bevezetés 1, 290—293. 16 E tekintetben főképp az alábbi, átfogó jellegű tanulmányok és monográfiák érdemelnek figyelmet: Trilling, W., Das wahre Israel. Studien zur Iheologie des Matthäusevangeliums, Kösel Verlag, München 1964; Luz, U., Die Jünger im Matthäusevangelium, in ZNW 62 (1971), 141-171; Sand, A., „Schule des Lehens’’. Zur Theologie des' Matthäusevangeliums, in Iheologie im Werden (szerk. Hainz, J.), Ferdinand Schöningh, Paderborn 1992, 57—82; Foster, P., Community, Law and Mission in Matthew’s Gospel, Mohr Siebeck, Tübingen 2004; Konradt, M., Israel, Kirche und die Völker im Matthäusevangelium, Mohr Siebeck, Tübingen 2007. 17 A Mk 5,37 szerint Jairus leánya feltámasztásánál is csupán ez a három tanítvány van jelen. HEOIÖGÚ 148

Next

/
Oldalképek
Tartalom