Teológia - Hittudományi Folyóirat 50. (2016)
2016 / 3-4. szám - TANULMÁNYOK - Dolhai Lajos: Az Eucharisztia a II. Vatikáni Zsinat utáni tanítóhivatali megnyilatkozásokban
DOLHAI LAJOS Az Eucharisztia a II. Vatikáni Zsinat utáni tanítóhivatali megnyilatkozásokban ten fontos az 1980-ben írt levél, amely a papság és az Eucharisztia misztériumát együtt tárgyalja.32 Nem feledkezhetünk meg az Istentiszteleti és Szentségi Fegyelmi Kongregáció negyedik és ötödik instrukciójáról sem, amely a II. Vatikáni Zsinat szent liturgiáról szóló rendelkezésének megfelelő végrehajtását akarta segíteni. A Varietates legitimae című dokumentum a Sacrosanctum Concilium 37—10. cikkelyéhez kapcsolódóan a liturgikus inkulturáció fogalmát tisztázza (1994). A Liturgiám authenticam kezdetű instrukció a liturgikus konstitúció 36. pontjának magyarázta, amely irányelveket ad a római liturgikus könyvek népnyelvekre történő fordításához (2001).33 A fordítóknak arra kell törekedniük, hogy az Egyház tanítása hűségesen tükröződjék a liturgikus szövegekben.34 A fordítási szabályok a latin liturgikus nyelv normatív szerepét akaiják megerősíteni.35 A latin nyelvhez kapcsolható XVI. Benedek pápa Summorum Pontificum kezdetű motu propno- ja, amely - bizonyos feltételekkel — 2007-ben engedélyezte a római rítus „rendkívüli formájának” használatát (az ún. trienti mise-formát, az 1962-ben kiadott Missale Romanum szerint). A Hittani Kongregáció az elmúlt évtizedekben többször is megfogalmazta, hogy a szentmise bemutatója csak a felszentelt püspök és pap lehet. Először 1983-ban,36 majd pedig 1986-ban37 is kijelentette, hogy még a súlyos paphiány, illetve felszentelt pap hiányában sem vezetheti az Eucharisztia ünneplését világi személy. Egyedül az érvényesen felszentelt pap az, aki misézhet (vö. DEI 802). A szentáldozás rendkívüli kiszolgáltatója lehet az akolitus, sőt az Egyházi Törvénykönyv előírásai szerint szükség esetén más krisztushívő is. 1992-ben az eucharisztikus ekkleziológiával kapcsolatban adott ki nyilatkozatot a Hittani Kongregáció,38 Néhány egyoldalúság megemlítése mellett ennek a sajátos egyháztannak elmélyítésére bátorítja a teológusokat. A dokumentum ennek a sajátos ekkleziológiának. A II. Vatikáni Zsinat után született meg az „eucharisztikus ekkleziológia”, amely a zsinaton megújított egyházképünk egyik meghatározó eleme lett, hiszen egyetlen keresztény közösség sem épülhet fel, ha alapja és szegletköve nem az Eucharisztia ünneplése.39 Pozitívuma, hogy újszerűén, ekkleziológiai összefüggésben hangsúlyozza az Eucharisztia kiemelt szerepét a szentségi üdvrendben.40 A dokumentum negatívumként említi, hogy időnkint egyoldalúan hangsúlyozza a helyi egyházak elvének fontosságát: „Néhányan azt állítják, hogy az Egyház teljes titka jelen van ott, ahol az Oltáriszentséget ünnepük, éspedig úgy, hogy az egység és az egyetemesség bármely más elve lényegtelenné válik”.41 32 Epistula Dominicae cenae ad universos Ecclesiae episcopos de SS. Eucharistiae mysterio et cultu, 1980, in AAS 72 (1980), 113-148. 33 Vö. Rihmer, Z., A Liturgiám authenticam instrukció a római rítus liturgikus szövegeinek népnyelvi fordításairól, in Praeconia, 2 (2007/1-2), 76-81. 34 Vö. uo., 20. p. 35 Vö. Istentiszteleti és Szentségi Fegyelmi Kongregáció, Liturgiám Authenticam, 22-28. p. 36 Vö. a 2. lábjegyzet. 37 Vö. a 2. lábjegyzet, 2. pontjában található dokumentum konkrétan E. Scbillebeeckx két tanulmányában olvasható véleménnyel szemben fogalmazza meg az Egyház tanítását. 38 Communionis Notio, in AAS 86 (1994) 974-979; Vö. DH 4920-4925. 37 Vö. Puskás, A., Communío-ekkléziológia. A II. Vatikanum egyházról szóló tanításának recepciója a zsinat utáni teológiában, in Vigilia (2002/11), 818-820. 411 Lukács, L., Az Egyház: Eucharisztikus testvérközösség —Joseph Ratzinger ekkleziológiája, in Elő kövekből épülő Egyház, Szent István Társulat, Budapest 2011, 205. 41 DH 4923. TEOLÓGIA 2016/3-4· 138
