Teológia - Hittudományi Folyóirat 50. (2016)
2016 / 1-2. szám - KÖNYVSZEMLE - Vincze Krisztián: Cantalamessa, Raniero: Due polmoni - un unico respiro. Oriente e Occidente di fronte ai grandi misteri della fede
KÖNYVSZEMLE különbségéig nyúlik vissza. Pál knsztológiája az alulról kiinduló krisztológia, amely Krisztusban először az emberit, s majd ezt követően az isteni természetet láttatja velünk. Pál a történelemből indul ki, s vezet el bennünket a preegzisztens Isten Fiához. A jánosi cor- pusnak más a logikája, hiszen benne a felülről kiinduló krisztológia jelenik meg, tehát János a Logoszt láttatja először velünk, amely a megtestesülésben mutatja meg magát a világnak. A Biblia e két eltérő megközelítésmódja csapódik le már az alexandriai és az antióchiai iskolák sajátosságaiban, s ez vezet el egészen odáig, hogy Keleten Krisztus inkább mint a dicsőséges, a felemelt, a Pantorkátor van ábrázolva, miközben Nyugaton a hangsúly azon a Krisztuson van, akinek fájdalmai reálisak, akinek megfeszített mivolta áll közelebb az emberhez. A harmadik fejezet arról az isteni személyről értekezik, aki együtt imádtatik az Atyával és a Fiúval, aki életet ad, megszentel, megújít és a prófétákon keresztül szól. A görögök szerint a Lélek az Atyától a Fiún keresztül származik, mint ahogyan a napfénynek a napból kell származnia a ragyogáson keresztül. Először Szent Ambrus volt az, aki írásaiban a Szentiéleknek az Atyától a Fiún keresztül való származását illető árnyalt a görög fogalmak által pontosan kifejezett különbségekre nem ügyelt. Innentől fogva indult el a Filioque-vita, amely hosszú évszázadokra meghatározta Kelet és Nyugat viszonyát. Szent Ágoston még egyértelműen különbséget tett az Atya és a Fiú a Szentlélek származására vonatkozó szerepét illetően, de Fabius Claudius Gordianus Fulgentius püspök már mindenféle különbséget elmosott ebben a kérdésben, s a III. Toledói zsinat (589) után már a Filioque volt a hivatalos nyugati definíció. Nagy Károly idején e definíciót bevezették a Nicea-Konstantinápolyi hitvallásba, am így már kifejezetten irritáló volt a Keletiek szemében. Azóta természetesen a teológiai vizsgálódás keleten és nyugaton azt tartja egybecsengően fontosnak, hogy az Atyától a Fiú és a Lélek szimultán módon erednek, s ha jogos is arról beszélni, hogy a Fiú nemzett, a Lélek pedig származik az Atyától, ezek az eredések nem jelentenek sem kronológiai sem pedig logikai elsőbbséget, hanem egyetlen egy örök isteni aktusnak a két szempontját, két eredményét alkotják. Az utolsó, a negyedik fejezet a megváltás, az üdvösség kérdését járja röviden körbe. Kelet és Nyugat különbsége ezt a kérdést illetően abban áll, hogy Kelet alapvetően pozitívabban, amíg a nyugati teológiai inkább negatív, pesszimista módon fogalmaz. Kelet teológiája ugyanis bátran használja az átistenülés szót, amíg ez fenntartásokat szült a nyugati gondolkodásmódban, hiszen itt előtérben az állt, hogy7 Krisztusnak értünk adóságot kellett törlesztenie, s az emberiség mindenképpen gyógyításra szorult. Keleten azt hangsúlyozták, hogy az ember Jézus Krisztuson keresztül visszakapja elveszett Istenhez való hasonlóságát, Krisztus visszaállítja az eredeti állapotot. Cantalamessa közben felhívja a figyelmet, hogy szerinte egyértelműen túlzás azt állítani, hogy amíg Kelet az átistenülés ontológiája mentén fogalmazta meg, hogy mit gondol a megváltásról, addig Nyugaton csakis a nagyrészt Szent Anzelm nevéhez kötött jogi aspektus, s a bűn kiengesztelésének aktusa az egyedüli megközelítési mód! A kiengesztelés és a váltságdíj gondolata ugyanis ugyanúgy szerepel Szánt Atanáz, Nüsszai Gergely, Nagy Szent Bazil és Aranyszájú Jánosnál is, mint a nyugatiak írásaiban. Ebben az összefüggésben érdemes Cabasilast felidéznünk, aki szerint Isten és az ember között két fal állt fenn: az egyiket természetünk jelentette, a másikat pedig a bűn! Az elsőre volt Krisztus válasza a megtestesülés, a másodikra pedig szenvedése és keresztrefeszítése. A könyv egyik legnagyobb érdeme az, hogy rendkívül frappáns módon fogalmazza meg Cantalamessa a teológiai hangsúlyok keleti s nyugati különbségeit a keresztény hit négy nagy titkát illetően. Mindeközben egyfolytában tudatában van annak, hogy ezen összehasonlítások óvatosságot és alázatosságot követelnek meg, hiszen ez az egybevetés 125
