Teológia - Hittudományi Folyóirat 49. (2015)
2015 / 1-2. szám - Puskás Attila: Kenózis és változhatatlanság Hans Urs von Balthasar teológiájában
PUSKAS ATTILA Kenózis és változhatatlanság Hans Urs von Balthasar teológiájában Az abszolút szeretet és szabadság trinitárius perspektívájába állítva az olyan kifejezések nnnt szegénység és gazdagság, mindenhatóság és hatalom-nélküliség, önkiüresítés és gazdagodás, kenózis és dicsőség, önkorlátozás és gazdagítás, rejtettség és kinyilvánulás, dicsőítés és megdicsőülés mind új értelmet nyernek Balthasarnál. A fogalompárok egyes tagjai önmagukban a szentháromságos felsőfokot fokozó szeretetesemény csak egy-egy részszempontját tudják kifejezni, ezért elválaszthatatlanul összetartoznak. Csak együtt, egymás jelentését újraértelmezve képesek valamit megsejtetni Isten csodálatraméltó há- romságos életéből, mely változhatatlan forrása, célja, ősmintája és közege az ember életének. Míg a páli teológia arra hajlik, hogy ezeket az összetartozó mozzanatokat jól megkülönböztesse és inkább oikonomiai egymásutániságban szemlélje (a megtestesülés előtti Isten-alak és Istennel való egyenlőség helyzete, a megtestesülés és a kereszt kenózisa; a föltámadás dicsősége), addig János az oikonomiai egymásutániságot sem feledve, hanem eleve a theologiába ágyazva azt, e mozzanatok elválaszthatatlan összetartozását és egymásba játszását mutatja be. Nagyon leegyszerűsítve a hangsúlyokat azt mondhatjuk: míg Pál a „dicsőség (préegziszens Isten-alak) — kenózis (szolga-alak, kereszt) — dicsőség (feltámadás)” egymásutániságban gondolkodik, addigjános (és kevésbé markánsan, de valójában a szinoptikusok is) a „dicsőség a kenózisban” alapgondolatot követik. Balthasar zseniálisan észreveszi azonban azt is, hogy mindkét értelmezésben csírájában fellelhető a „kenózis a dicsőségben” gondolat is. A Filippi-himnuszban a preegzisztens Krisztus a kenózis alanya, aki éppen dicsőséges Isten-alakjában tartózkodván üresíti ki önmagát, vagyis ke- notikus aktusát dicsőséges állapotában és abból kiindulva hajtja végre. A János-evangé- liumban pedig egyrészt Krisztus úgy jelenik meg mint aki éppen saját dicsőségéről lemondva és egyedül az Atya dicsőségét keresve bizonyul éppen e kenotikus magatartásában dicsőségesnek: dicsősége és kenózisa átjárják és kölcsönösen feltételezik egymást (dicsőség a kenózisban, kenózis a dicsőségben); másrészt a Föltámadott dicsőségében is magán viseli kenotikus állapotának sebhelyeit, ráadásul a Jelenések könyvében a „világ kezdete óta leölt Bárányként” ábrázolódik (mindkétszer: „kenózis a dicsőségben”). Balthasar mind a páli, mind a jánosi (a szinoptikusoknál mindkettő szemléletmód jelen van csírájában) teológia alapján, mégpedig kifejezetten a trinitárius összefüggésekre (főként Jánosnál) figyelve eljut annak állításáig, hogy az oikonómiai kenózisnak forrása a Szent- háromság belső és dicsőséges életét öröktől jellemző hármas őskenózisa az Atyának, Fiának, Léleknek. Ebben az örök isteni életben kenózis és dicsőség, szegénység és gazdagság tökéletes egységben van, ugyanannak az abszolút isteni szabadságnak és szeretetnek egymást tökéletesen átható megvalósulási formái az isteni szeretet mindig nagyobb többletének sodró áramában. Ez az a trinitárius látószög, ahonnét nézve elgondolható az oikonómiai kenózis Isten változhatatlanságának a feladása nélkül. Ez a trinitárius perspektíva mozgatja Balthasar kenózisértelmezését a korai írásaitól kezdve. Ennek az alapintuíciónak a fényében igyekszik olvasni a szentírási szövegeket, értékelni az egyházatyák értelmezéseit, a kortárs teológiai próbálkozásokat és figyelembe venni a filozófiai belátásokat. Reflexiója során Balthasar kísérletező teológusnak bizonyul, amennyiben különböző kifejezéseket „tesztel”, hogy mennyire alkalmasak az alap- intuíció felől olvasott bibliai szövegek üzenetének megragadására. Anniit láttuk, a „kenózis” tartalmának visszaadására és a változhatatlanság-tétel megtartására leginkább a „hinterlegen/Hinterlegung” kifejezést részesíti előnyben, bár tisztában van ennek korlátáival is. Vitatható, hogy egyéb kifejezései mennyire szerencsések, mint például a ke- notikusok által szívesen használt „önkorlátozás”. Az azonban bizonyos - és ez a német, illetve angol kenotikusok felfogásával szemben gyakorolt karikájából kiderül —, hogy 92
