Teológia - Hittudományi Folyóirat 49. (2015)
2015 / 1-2. szám - Kuminetz Géza: Megfontolások az alapvető emberi jogok megalapozásának lehetőségeiről (A keresztény bölcselet kísérlete az alapvető jogok megalapozására)
KUMINETZ GÉZA Megfontolások az alapvető emberi jogok megalapozásának lehetőségeiről (A KERESZTÉNY BÖLCSELET KÍSÉRLETE AZ ALAPVETŐ JOGOK MEGALAPOZÁSÁRA) 1. BEVEZETÉS Az emberi jogok megalapozásához mindenekelőtt az embert mint önrendelkező lényt kell tanulmányoznunk. Sokat és sokféleképp beszélünk ma az emben önrendelkezésről, a felelős döntés fontosságáról. Mindennapi döntéseink hátterében vagy épp előterében azok alapja, világnézeti, vallási identitásunk megalkotása és a hozzá való hűség, illetve szükség esetén a vonatkozó korrekcióhoz való bátorság áll. Mi, emberek ugyanis világnézet alkotására teremtett, szinte erre ítélt lények vagyunk, s ennek megalkotása és a hozzá való hűségünk a legféltettebb kincsünk. Méltóságunk épp ebben az önrendelkező döntésben és a hozzá való hűségünkben mutatkozik meg a legkiválóbban; ez válik életünk iránytűjévé, életünk értékének - önmagunk előtt is — mérőjévé. Sok-sok tényező befolyásolja, segíti, gátolja, eltájolja világnézeti, vallási felfogásunk kialakulását, ám a döntés mégis személyes, hiszen elkötelező, felelős döntésről van szó. S a döntés óhatatlanul megszületik bennünk, legalább implicit módon az életérzésünk, az életvitelünk jelzi felfogásunkat. A világnézetünk megalkotásakor döntünk arról, hogy hogyan tekintünk a világra, önmagunkra és az istenségre. Arról döntünk, hogy milyen értékrendet tartunk igaznak, s ezért ahhoz feltétlenül ragaszkodunk, akár az életünk árán is védjük énünket. A világnézetünk, vagyis a vallásunk valamiképp egy velünk, olyan valóság (nem álvilágnézet),1 mely meghatározza a tudatunkat, vagyis egész lényünket. Ha nem lennénk hozzá hűségesek, akkor mintegy elárulnánk magunkat, mintha meghasonlanánk önmagunkkal. De miért is vagyunk világnézet alkotására ítélve, szelídebben szólva, teremtve? Egyrészt azért, mert létünk térben és időben kibomló, amiért is nem látjuk át teljesen létünk törvényeit, másrészt ráébredünk arra, hogy teremtmények vagyunk. Ezért nem lehet osztályrészünk a teljes ismeret. A részlegesből jutunk el az egyetemeshez, a részlegesben kell megragadnunk az értékeset. Ezért a világnézet, mellyel a világot látjuk, „nem csupán azt nézi, ami van, hanem értékel is. Nem pusztán leír és megért, hanem felszólít állásfoglalásra és cselekvésre is. ... A világnézet nemcsak az a valann, amit látunk, hanem maga a szem is, ami lát; nem pusztán tudás, hanem meggyőződés is, vagyis állásfoglalás. Nemcsak képet, megismerést ad a világról, hanem a megismerő személynek, a világot szemlélő embernek szeretetét, hitét, bizalmát, illetőleg elutasítását, gyűlöletét, tagadását is tar1 Vö. NOSZLOPI, L., Világnézetek lélektana, Budapest 1937, 92—111. 51
