Teológia - Hittudományi Folyóirat 49. (2015)
2015 / 3-4. szám - Vincze Krisztián: Ember-, egyház- és jövőkép Eugen Biser teológus és vallásfilozófus írásaiban
Ember-, egyház- és jövőkép Eugen Biser teológus és vallásfilozófus írásaiban VINCZE KRISZTIÁN bér gyakorlatilag istennek képzelhette magát, amikor a mindentudás és a mindenhatóság jelzői rá és az általa elért technikai sikerekre váltak alkalmazhatóvá. Ebbe a „majdnem isteni” állapotba azonban beleszédült." Ennek az utópiák mentén táplált életformának volt a tulajdonsága az is, hogy az ember a természettel szembeni közvetlenségét elveszítette, hiszen mozgástere a készülékek és a tervezések világa lett, aminek folytán az emberi gondolkodást is egyre inkább az absztrakció és a formaiság kezdte el jellemzi abban a környezetben, amit egyre inkább meghatározott az elveszített természet-tapasztalatiság, a dologivá és technikaivá alakított élettér. A természetet gyakorlatilag teljesen kiszorította a kultúra és a technika. Az egzisztenciakrízis mélysége azt jelenti, hogy maga a kultúra célja és a kultúra ígéretei váltak kérdésessé az ember számára. Biser rendkívül sokat foglalkozott Nietzsche életművével,11 12 s rá hivatkozva is kifejezi azt a szomorú tapasztalatot, amelyben az ember orientációs hiányban szenved, úgy tűnik, elvesztek számára azok a fix pontok és rögzített mércék, melyek mentén biztonságosan tájékozódhatott korábban.13 A posztmodernnek éppen ebben áll a lényege, hogy többé nem tartja érvényesnek a korábbi értelmezési és életformáló sémákat. Mindezzel együtt elveszőben van a világ és az életvalóság nunú- nózus jellege, s a vallási élmények is lecsökkenek a XX. századi ember életében. Minden, ami az ember számára fontos, minden, amit készít, az már csak olyasmi, ami eladható, ami mint produktum kerül értelmezésre, s az ember megszokott létközege a konzum- termékek tömege lesz. A posztmodernben az ember tulajdonképpen saját szellemét szolgáltatja ki az önmagát feloldó folyamatok áradatában, hiszen ennek a szellenú környezetnek a számára többet számít a törés, mint a hidak, nagyobb súlyúak a perspektívák, mint a totalitás, erősebbek a különbségek a hasonlóság helyett, és fontosabbak az önálló fragmentumok, mint maga az egész.14 15 Mindezen új tapasztalatok egy irányba tartanak Biser szerint, s ez az új irány nem más, mint az állandóan új formákban megjelenő emberi életet fenyegető félelemforrások megszaporodása. Nem kevésbé tartja veszélyesnek Biser az elektronikus médiumokat, amelyek núatt az illúzió és a valóság között egyre nagyobb szakadék tátong, s melyek azzal fenyegetnek, hogy a létet feloldják a látszatban, illetve a valóságot a képzetek és illúziók felhőiben." 2.3. A félelmektől terhelt ember Biser szerint az emberi félelmek, azok gyökerei az ember alapvető kapcsolataiban rejlenek, az Istenhez, az emberekhez, s az önmagunkhoz való viszonyból fakad a félelmünk minden lehetséges válfaja.16 A vallási hagyományban Isten egyszerre jelentette a mysterium 11 „... die technisch realisierten Utopien immer schon mit der Tendenz verbanden, götdiche Attribute in die Verfügungsmacht des Menschen zu bringen und diesen dadurch zu einem Prothesengott aufzuwerten.” In Biser, E., Glaubensprognose. Orientierung in postsäkularistischer Zeit, 11. 12 Vö. Eugen, B, Gott ist tot, Nietzsches Destruktion des christlichen Bewußtseins, München 1962. A másik Nietzsché- vel foglalkozó műve Bisernek: Eugen, B, Nietzsche — Zerstörer oder Erneuerer des Christentums?, Darmstadt 2002. 13 Vö. BiSER, E., Hat der Glaube eine Zukunft?, Düsseldorf 1994, 97. 14 Vö. BiSER, E., Glaubensprognose. Orientierung in postsäkularistischer Zeit, 31. 15 Uo. 35. 16 Ennek a gondolatnak a hátterében áll Max Scheler antropológiája és Soren Kierkegaard emberképe is. Scheler nyomán az ember az, aki tárgyiasíthatatlan, bár ő maga az egész világot tárgyául tudja tenni. Az emberi ego tulajdonképpen echo, amely visszatér a világ tárgyiasságából. Emberi világunk ennek a visszhang jellegnek a tükrében kétféle csatornán keresztül tapasztalható: egyrészt önmagunk benső világát tapasztaljuk visszaérkezőként, más223
