Teológia - Hittudományi Folyóirat 49. (2015)
2015 / 3-4. szám - Szuromi Szabolcs Anzelm: A vegyes házasságokra vonatkozó latin egyházfegyelem a kánonjogi források tükrében
A vegyes házasságokra vonatkozó latin egyházfegyelem... SZUROMI SZABOLCS ANZELM A kérdéskör szisztematikus szabályozását XIV. Benedek pápa (1740-1758) végezte el, 1748. június 29-én kiadott Magnae Nobis kezdetű enciklikájával, szem előtt tartva a katolikus fél hitének védelmét. Az enciklika szigorú és határozott álláspontot képvisel, amely később a CIC (1917) Can. 1060 forrásai között közvetlenül a Decretum Gratiani- ban olvasható rendelkezést követően foglal helyet.35 A dokumentum eredetileg a lengyel királyhoz és a lengyel püspökökhöz van címezve, részletesen kifejtve azokat az eseteket, amelyek lehetőséget adhatnak — elsődlegesen — a Szentszék számára, hogy a vegyes vallás akadálya alól megadja a kérvényezett felmentést. A pápa több történelmi forrást felsorol, utalva VIII. Orbán pápára (1623—1644), és XI. Kelemen pápára (1700—1721), amellyel alátámasztja, hogy az egyház mindig is tilalmazta a „keretiem”- okkal kötött házasságot.36 A kérdést nagyon jelentősnek tartja a katolikus családok életében, hiszen - megfogalmazása szerint — számos eset bizonyítja a vegyes házasságok nyomán beálló hitbeli torzulásokat és ezek következményeként kialakuló lelki veszélyt. XIV. Benedek pápa azonban azt is kifejti, hogy lehetséges szigorúan rögzített feltételek esetében a felmentés megadása, ami az Apostoli Szentszéknek van fenntartva. Utal ugyan a súlyos szükség esetére, amikor ezt a felmentést a helyi ordmárius is megadhatja, azonban ezzel kapcsolatban kihangsúlyozza, hogy ez nem általános, hanem nagyon ritka esetnek tekinthető.37 A házasság szentségének kiszolgáltatása — függetlenül a szociális értelemben vett külső gazdagságtól vagy egyszerűségtől — mindig kimagasló ünnep, és ezt nem szabad különböző indokokkal megfosztani ettől a státusztól. Ez a lélekben történő megfelelő felkészülést, az igaz hit megvallását és az egyházhoz való hűség kifejezését is jelenti egyúttal. Ezek komoly problémaként vetődnek fel akkor, amikor egy katolikus egy „keretiem”-szú köt házasságot. Fontosnak tartja tehát ebben az esetben a katolikus félnek a penitencia - itt: bünbánattarás — útján történő lelki megerősödését a házasságkötés előtt. X. Ince pápára hivatkozva (1644-1655) rögzíti, hogy a felmentés megadásának feltétele az, hogy a heterodox nézeteket valló „keretiem” fél egyértelmű és kifejezett formában, esküvel utasítsa el ezeket a nézeteit. Máshol ugyanezt az állásfoglalást úgy foglalja össze, hogy a „keretiem” félnek abban az esetben adható meg a házasságkötési felmentés, ha a házasságkötést megelőzi a „keretiem” nézet megtagadása.38 Ezt a feltételt annyira jelentősnek tekinti XIV. Benedek, hogy előírja a kötelező hivatalos figyelmeztetését mindazoknak a teológusoknak, akik az ismertetett állásponttal ellentétes véleményen lennének. A másik feltétel, a házasságból születő gyermekek katolikus hitben történő megkeresztelése és nevelése, nemtől függetlenül.39 A pápa külön fejtegeti annak a kérdését, hogy a felmentések megadása, mennyiben tekinthető automatikusnak. Itt egyértelművé teszi, hogy minden egyes felmentés alapjául önálló eset szolgál, amelynek körülményeit pontosan szükséges mérlegelni. Nyilvánvaló, hogy egy olyan területen, ahol a katolikusok kisebbséget képeznek a többségi más keresztény felekezetekkel összehasonlításban, a felmentés megadása reálisan jóval megalapozottabb, mint egy szinte teljesen katolikus területen (ne feledjük, hogy a pápának ez a levele Lengyelország számára íródik).40 Az enciklika szövegéből tehát világosan kitűnik, hogy a pápa olyan előzetes feltételekről beszél, amelyek dokumen35 Benedictus XIV, Ep. Enc. Magnae Nobis (29 iun. 1748): Codicis iuris canonici fontes II (ed. Gaspam, P.-Serédi, J.), Romae 1924, 146—151. 36 Benedictus XIV, Ep. Enc. Magnae Nobis (29 iun. 1748), art. 2. 37 Benedictus XIV, Ep. Enc. Magnae Nobis (29 iun. 1748) art. 5. 38 Benedictus XIV, Ep. Enc. Magnae Nobis (29 iun. 1748) art. 4. 39 Benedictus XIV, Ep. Enc. Magnae Nobis (29 iun. 1748) art. 5. 40 Benedictus XIV, Ep. Enc. Magnae Nobis (29 iun. 1748) art. 7. 215
