Teológia - Hittudományi Folyóirat 49. (2015)
2015 / 3-4. szám - Perendy László: Egyházüldözés a III. század közepén Cyprianus levelezésének tükrében
Egyházüldözés a III. század közepén Cyprianus levelezésének tükrében PERENDY LÁSZLÓ henés, mint veszedelmek és fáradalmak után a gyógyulás, mint a legsűrűbb sötétségben fényesen kigyulladó világosság. Szomjas lélekkel ittuk, éhes elszántsággal olvastuk hát a szavaidat, és örvendeztünk, hogy általuk már elég jóllakottak és jól tápláltak vagyunk az ellenséggel való összecsapáshoz. Az Úr biztosan megadja majd szeretetedért a jutalmat, el fogod nyerni a kezéből eme hatalmas jócselekedet gyümölcsét. Mert éppúgy méltó a koszorú jutalmára az, aki buzdított, mint aki szenvedett; éppúgy méltó a dicséretre az, aki tanított, mint aki cselekedett.”29 Cyprianus leveleinek mondanivalója célhoz ért: sikerült neki még inkább kiemelnie a hitvallók kitartásának fontosságát, retorikai tehetségének köszönhetően pedig egészen személyessé tudta tenni a vértanúsággal kapcsolatos, korábban is közismert általános elveket.30 A levelek egy része a bűnbocsánat kérdésével foglalkozik. Kezdetben Cyprianus senkinek sem akarta megadni a bocsánatot, hanem a bukottakkal kapcsolatos döntést az üldözések utánra tervezett karthágói zsinatra kívánta halasztani. Az üldözések elhúzódása miatt 250 nyarán azonban már részletesebb kifejtésre kényszerült: a bűnbánóknak a halálos ágyukon engedélyezte a bocsánat megadását, de csak akkor, ha rendelkeztek hitvallói /ífceí/wsszal.31 Az utóbbi kitétel a confessorok megnyerésére tett gesztusként is értelmezhető. Ekkor azonban még csak kevés bűnbocsátó irat lett kiadva. Az engedékenyebb álláspontot képviselő római klérus hatására néhány hónappal később megváltoztatta véleményét, és a libellus feltételét eltörölte.32 Szerepet játszhattak döntésében olyan értesülések is, mint amelyekről például a 24. levélben olvashatunk: „De szólnom kell nektek, hogy néhányan, akik korábban bemutatták az áldozatot, egy ismételt vizsgálat során inkább a száműzetést választották; számomra tehát úgy látszik, hogy ezzel lemosták a korábbi vétküket, hiszen lemondtak a vagyonukról és az otthonukról, s bűnbánatot tanúsítva Krisztust követték... De az üldözés alatt ugyanígy cselekedett egy másik asszony is, név szerint Bona, akit a férje vitt magával az áldozatbemutatásra, de mert a lelkiismerete szerint nem követte el a bűnt (hanem a kezét erővel megragadva tulajdonképpen a férfiak áldoztak), ő maga mondott nekik ellent: »nem én tettem, ti tettétek« - így őt is száműzték.”33 Előfordultak egészen sajátos helyzetek is, amelyek árnyaltabb megítélést tettek szükségessé: „Nem eshet ugyanolyan elbírálás alá az, aki azonnal önként sietett bemutatni az istentelen áldozatot, mint aki hosszasan vonakodott és küzdött, s csak kényszer hatására hajtotta végre ezt a kárhozatos tettet; vagy az, aki saját magát és családtagjait is elárulta, és az, aki egyedül vállalta a veszélyt a többiekért, s a saját bűne árán védte meg a feleségét, a gyermekeit és az egész családját. Vagy az, aki a bérlőit és a barátait is rávette a bűnre, és az, aki megvédte a bérlőit és az alkalmazásában álló embereket, 29 Ep. 31,1. 30 Cyprianusnak a vértanúsággal kapcsolatos felfogásáról részletesebben lásd Fortunatushoz c. traktátusát, illetve Allen Brent cikkét: Cyprian’s Reconstruction of the Martyr Tradition, in The Journal of Ecclesiastical History 53 (2002) 241-268. 31 Ep. 18, 1. 32 Ep. 20, 3. 33 Ep. 24. 199
