Teológia - Hittudományi Folyóirat 49. (2015)
2015 / 1-2. szám - Biemer, Günter: Newman hagyományteológiájának "alanyi" szempontjáról
GUNTER BEMER Newman hagyományteológiájának „alanyi” szempontjáról1 Az alábbiakban —Johjí H. Newman gondolati fejlődését végigkísérve - azt mutatom be, hogy miképpen vált a konvertita bíboros fokozatosan erősödő meggyőződésévé az a felismerés, hogy Isten Igéjének a befogadó alanyt átjáró és átalakító szerepe jelentős mozzanat az isteni kinyilatkoztatás üdvtörténeti közvetítése szempontjából. A jelen írás egy II. Vatikáni Zsinat utáni években megjelent, terjedelmesebb monográfiám eredményeinek az összegzését nyújtja, az utóbbi fél évszázad Newman-kutatásaival összhangban. A katolikus egyház katekizmusa (KEK)2 hangsúlyozza, hogy a kinyilatkoztatás végső célja Isten egyetemes üdvözítő szándékának a megvalósítása (vö. lTim 2,4): ő ugyanis „azt akaija, hogy minden ember üdvözüljön, és eljusson az igazság ismeretére” (KEK 74). Isten egyetemes üdvözítő szándéka olyan horizontot nyújt, amelyre a központi Krisztus-esemény, az apostoli folytonosságra épülő egyházi tanítóhivatal, vagy a hitletéteményt együttesen alkotó szenthagyomány és Szentírás helyes megértéséhez egyaránt szükségünk van. Az egyházi tanítás természetét és a tanfejlődés jelenségeit szintén ezen a horizonton érthetjük meg mélyebben. A katekizmus — a II. Vatikáni Zsinat Dei Verbum kezdetű dogmatikai konstitúcióját idézve — így fogalmaz: „az egyház tanításában, életében és kultuszában megörökíti, és az egyes nemzedékeknek átadja mindazt, ami ő maga, és mindazt, amiben hisz” (KEK 98; vö. DV 8), továbbá „természetfölötti hitérzéke által szüntelenül befogadja az isteni kinyilatkoztatást, elmélyül benne, és egyre teljesebben él belőle” (KEK 99). A Trienti Zsinattal összehasonlítva — amely szerint az isteni kinyilatkoztatás „írott könyvekben és íratlan hagyományokban maradt fenn” (in libris scriptis et sine scripto traditionibus)3 — a II. Vatikáni Zsinat legjelentősebb hozzájárulása a hagyományfolyamat dinamikus értelmezéséhez a laikusok e folyamatban betöltött szerepére irányított figyelem, illetve a tévedhetetlen Tanítóhivatal egyházi funkciójának tisztázása. Megfigyelhetjük, hogy pontosan ugyanezek John Henry Newman érdeklődésének a központi kérdései is. így egyetérthetünk David Newsome azon megállapításával, hogy ha az I. Vatikáni Zsinat Henry Edward Manning (1808—1892) zsinatának nevezhető, ak' A fordítás alapjául szolgáló tanulmány: BlEMER, G., Newman on Tradition as a Subjective Process, in By Whose Authority? Newman, Manning and the Magisterium (ed. McClelland, V. A.), Downside Abbey, Bath, 1996, 149—167. Newman életéről magyarul, lásd Nemeshegyi, P.,John Henry Newman vándorúja, SZÍT, Budapest, 2010. 2 A katolikus egyház katekizmusa, Szent István Kézikönyvek 6., Szent István Társulat, Budapest, 2002. 3 Trienti Zsinat, IV. ülésszak, 1546. április 8; DH 1501. 1
