Teológia - Hittudományi Folyóirat 49. (2015)
2015 / 3-4. szám - Kránitz Mihály: Az irgalmasság témája a Rendkívüli Szentévben
KRANITZ MIHÁLY Az irgalmasság témája a Rendkívüli Szentévben időt kapunk, hogy a szentatya kérésével — az egyház megújításával - foglalkozunk az irgalmasság évéhez kapcsolódóan. Már Walter Kasper bíboros megjegyezte, hogy a teológiai gondolkodásban gyakran elfelejtjük az irgalmasság témáját. De ez nem csak ott érvényes, hanem mindannyiunkkal kapcsolatban, akik a hit útját járjuk. Mindannyiunk kísértése, hogy az irgalomra való emlékezés eltűnik a felejtés homályában, amint Izrael is, eljutva az ígéret földjére, már nem emlékezett útjának a kezdetére. Erre különösen is figyelni kell, mert a hitre való eljutás után idővel megmagyarázhatatlan emlékezetvesztés megy végbe. Az egyház legyen egyre inkább Isten irgalmasságának tanúja, személyes és közösségi szinten egyaránt.7 AZ ISTENKÉP VÁLTOZÁSA A mindenkori ember negatív élménye a gonoszság megtapasztalása, mely mindannyiunk életét érinti. A kezdeti és gyermeki istenkép sokszor változik, amikor váratlanul és meg nem érdemelten a gonosszal és annak hatásával találkozunk. Természetes módon szakadhat fel bennünk egy kiáltás, akár a leggyökeresebb módon: „Ha az Isten mindenható, miért engedi meg a rosszat és miért marad közömbös?” Vajon hogyan lehet egy érzéketlen Istent elfogadni? Emellett a Szentírás éppen arról tesz tanúságot, hogy Isten a szenvedő népe mellett van, könyörül a teremtményén, vagyis szíve van, közel áll a szegényekhez. Ezen felfogás nélkül Isten tényleg csak egy távoli Isten lesz, aki nem avatkozik bele az egyén életébe. Ügy tűnik, nem tesz semmit azért, hogy a világ és benne az emberek sorsa jobbra forduljon, mert már csak a hírektől félelmet éreznek sokan, és remegve gondolnak a jövőre. A valóság és az igehirdetés közötti távolságnak lehetnek fájdalmas következményei. Emellett Isten irgalmasságát sokan gyengeségnek tartják, Isten „női vagy anyai” jellegzetességének, amellyel szemben áll egy apai vagy atyai, erőteljes egyéniség vonása. Ennek az évnek az egyik feladata lehet talán az istenkép helyes formálása mindazokban, akik másként gondoltak vagy gondolnak mindannyiunk Teremtőjére. Vajon milyen a nn istenképünk? A II. Vatikáni Zsinatot megelőző nemzedék egy mindenható és távoli Istent képzelt el. Mára, amikor a gonosz elvesztette jelentőségét, mert az erőszak annyira hétköznapi lett, az istenkép, — és most beszéljünk az Európai Unió országairól, beleértve magunkat is -, egy megértő, egy közel álló, édeskés és erőtlen Isten képét mutatja fel. Mind a két esetben távol vagyunk Isten kinyilatkoztatott, irgalmas arcától. Egy másik jelenség, amellyel szembe kell néznünk: a hitnek az elvilágiasítása és el- polgárosítása. Ennek a következménye az önigazoló individualizmus, és ennek megfelelően egy sajátos önzés. Ez az Isten tetteire való emlékezés gyengülését és a kezdeti hittapasztalat felejtését jelenti.8 7 Vö. Erdő Péter bíboros, főrelátor szinódusi munkát bevezető jelentése: http://www.magyarkurir.hu/hirek/erdo- peter-biboros-forelatori-megnyito-jelentese-szinodus-elso-kozgyulesen. (A kutatás ideje: 2015. november 19.) 8 Ferenc pápa, Misericordiae vultus, 15, SZÍT, Budapest 2015, 18. 174
