Teológia - Hittudományi Folyóirat 49. (2015)
2015 / 3-4. szám - Dulles, Avery S. J.: A hitaktus kognitív dimenziója
A hitaktus kognitív dimenziója AVERY DULLES, S.J. a hanggal szemben, akkor önkéntelenül fel fogjuk ismerni magunkban a megtérés szükségességét, amelyet az Isten igazságos büntetésétől való félelem és a bűnbocsánat utáni vágy érzései kísérnek. Amint lelkiismeretűnk és belső tudatosságunk felébred bennünk, nyilvánvalóvá válik, hogy annak az Istennek a jelenlétében élünk, akinek minden területen függünk az ítéletétől, és akinek rászorulunk a segítségére. Eközben feléled bennünk a remény, hogy Isten irgalmasan nyilatkozik meg számunkra, és megváltásában részesít bennünket. Az isteni közbeavatkozás utáni vágy és várakozás teremti meg azt az előzetes fogékonyságot, amely a Jézusról állított különleges, precedens nélküli eseményeket hihetővé teszi. Ilyen különleges események híján Isten megnyilatkozása nem volna felismerhető. Ez az előzetes vallási hangoltság, amelyet az erkölcsi és vallásos tapasztalataink táplálnak, azzal az antropológiai felismeréssel nyer megerősítést, hogy az emberiség jelentős többsége hitt és hisz Istenben, keresi őt és próbál kedvében járni különböző imádságok, áldozatbemutatások és más vallási gyakorlatok útján. Annak ellenére, hogy nem lehet a priori módon megjósolni Isten közbeavatkozását, megalapozott a reményünk van arra, hogy így fog tenni. Mindez nagymértékben hatással van a hermeneutikai látásmódunkra, amikor Isten nagy tetteiről hallunk, részben Izrael történelmében, de különösen is Jézus Krisztus személyével összefüggésben. Vallási horizonton szemlélődve az evangéliumi történet nem csupán csak egy a történeti narratívák közül, amelyet Thuküdidész, Líviusz és mások művei mellé helyezhetünk, hanem vallási tanúságtétel, amelyet Izrael azon spirituális tapasztalata és vágyódása horizontjában kell értelmeznünk, amelyről a héber szent iratok tudósítanak. Figyelembe kell vennünk, hogy az Ószövetségben elénk állított előképek és ígéretek az Újszövetség Krisztusa felé mutatnak, Akiben tökéletesen beteljesedett a messiásvárás. Nagyon fontos továbbá szem előtt tartanunk, hogy a keresztény hit kiteljesíti azokat, akik elfogadták azt: érleli erkölcsi fejlődésüket, és amit Isten tett értük, az hatékony, bátor tanúságtevőkké teszi őket. Megfontolásra méltó a meggyőződésük, a lelkesedésük, a jó hírt az egész világnak továbbadni kívánó buzgalmuk, amely a szenvedésre és a mártíromságra is készségessé teszi őket. Mindez csak akkor válik érthetővé, ha a szent történelem keretén belül értelmezzük az egyes mozzanatokat, anélkül, hogy előre megkérdőjeleznénk a hívők meggyőződését, miszerint Isten Krisztusban a népe javára cselekedett. Ez a vallási horizont utat nyit a történelemtudomány akadémikus módszertanának bizonyos kntikája számára, hiszen e módszertan is - mint kifejtettem - filozófiai premisszákra és egyéb reflektálatlan feltevésekre épül. A modern történész előfeltételezésekkel él: munkahipotézisként kezeli, hogy Isten nem bontja meg az emberi történelem ok-okozati szövetét, ill. a természet mindig a szokott módján működik: hasonló okok hasonló okozatokat eredményeznek. Mindaddig, amíg a történettudomány a természet- tudományok rendszerességéhez hasonló biztonságra és pontosságra törekszik — ezt nevezi Ernst Troeltsch az analógia elvének -, a történetírás a naturalizmus előfeltevéseinek a foglya.marad. Ebből az következik, hogy a hívő emberre hárul, hogy megmutassa: az a vallási előfeltételezés, amely szerint Isten a népe segítségére siethet, ettől különbözik bár, de nem kevésbé racionális. Ez a gondolati hangoltság valóban különbözik a negatív értelemben gátat szabó „racionalitástól”: megengedi az értelemnek, hogy az a saját törvény- szerűségei szerint próbáljon előrehaladni a megértésben. Helyes hozzáállás esetén ez a szabadság bizony még gyümölcsözőbbnek is bizonyulhat. Az isteni kinyilatkoztatásra nyitott ember számára a bibliai tanúságok, amelyeket a keresztény közösség közös hite erősít meg, hihetővé teszik, hogy Isten valóságosan cselekedett, és Jézus Krisztusban tárta fel önmagát. Az ilyen tanúbizonyság nyilvánvalóan 167
