Teológia - Hittudományi Folyóirat 49. (2015)
2015 / 1-2. szám - Biemer, Günter: Newman hagyományteológiájának "alanyi" szempontjáról
Newman hagyományteológiájának „alanyi" szempontjáról GUNTER BIEMER niálása ellen szólna, így válaszok: „A hagyomány én vagyok!”. Ez a jelenet egészen elképzelhetőnek tűnik, ha ismeijük IX. Piusz udvari teológusának, Mannmgnek a hagyo- mánymodelljét. 5. NEWMAN „DIALOGIKUS” MODELLJE: AZ EGYSÉGBE TÉRÍTETT ELLENTÉTEK Newman mind a római, mind a londom kortársai hagyomány elméleteit jól ismerte, és képes volt azokat egymással összevetni. Látta, hogy Perrone szögletes, statikus hagyomány- modellje — a kinyilatkoztatás önazonosságának hangsúlyozásával, a hittételek listájának számbavételével - minimalizálni próbálta a belső növekedés és a külső változások jelentőségét. Ugyanakkor ez a neoskolasztikus stílusú teológia túl elvont volt ahhoz, hogy le- írja az egyház eleven realitásait. Nem vette kellőképpen tekintetbe az emberek szívében élő hit, a hétköznapok gyakorlatéiban megélt szeretet, és a halállal dacoló remény jelentőségét a hagyomány továbbadásában. Mivel a konkrét élet sokkal gazdagabb az elmélet adta elvont keretnél, Newman az utóbbit akarta az előbbihez közelebb vinni. Olyan teológiát keresett, amely megérinti az emberek gondolkodását, amely elkíséri az embereket életükben és halálukban, az imádságaik és lázadásaik közepette is, illetve amely az életszentségre szóló meghívottságukkal szembesíti őket. Newman hagyományfelfogása nemcsak az akadénnkus igényeket, hanem Isten népének napi realitásait is figyelembe veszi: „A katolikus szellem mértéke minden időben Isten népe - mondta hallgatóságának Birminghamben, 1851-ben90 —, ezért hangsúlyt kell fektetni a consensus fideliumra, amely a hagyomány fontos megnyilatkozási helye.”91 A való élet megelőzi a spekulatív gondolkodást, ezért Newman a fenomenológiai megközelítést részesíti előnyben, ahogy ez írásaiban és a prédikációiban világosan kiütközik. A fenomenológiai kiindulópontból jól láthatóak az ellentétek: a konkrét és az absztrakt, az elmélet és a gyakorlat, az azonosság és a változás, az emben és az isteni összetevők párhuzamos jelenléte az emberi történelemben. A hagyomány fenomenológiai megközelítésének eklatáns példáját találjuk Newman Lectures on the Present Position of Catholics in England (Előadások a katolikusok mai helyzetéről Angliában) c. kötetében: „Lehetetlen megérteni a katolikus szellemet, ha valaki nincs élő kapcsolatban a katolikusokkal és a hagyománnyal. Annak, aki valóban meg akaija ismerni őket, osztoznia kell az életükben.” Csak akkor ismerheti meg valaki a hagyományukat, ha „hallja a beszédüket, látja a tetteiket, figyeli a viselkedésüket, egy levegőt szív velük. Ezt értik a katolikusok hagyomány alatt, és ez az, amihez jellegzetesen ragaszkodnak. Ez nem bizonyítja logikailag a tanításainkat a kívülálló számára, de mégis olyan módon közli az illetővel, hogy miben áll e tanítás magva, hogy e közlésmód meggyőző ereje pótolhatatlan [...]. Ezek vagyunk mi: ilyen a gondolkodásunk, a beszédünk, a cselekvő énünk, az elveink, az eljárásmódunk.”92 Newman kritkusan szemlélte Manning vertikális-hierarchikus hagyományfelfogását is, amely a hagyományt Krisztustól, a római pápa által, az egyházat vezető püspökökre át90 Present Position of Catholics in England, 390. 91 Newman, J. H., On Consulting the Faithful in Matters of Doctrine, Nelson, London, 1961, 63. (John Coulson ed.) 92 Present Position of Catholics in England, 325 f. EOLOGiA 2015/1-2 15
