Teológia - Hittudományi Folyóirat 49. (2015)
2015 / 1-2. szám - KÖNYVSZEMLE - Szuromi Szabolcs Anzelm: C. Tóth N. - Lakatos B. - Mikó G.: A pozsonyi prépost és a káptalan viszonya (1421-1425). A szentszéki bíráskodás Magyarországon - a pozsonyi káptalan szervezete és működése a XV. század idején
meg a kérdésben releváns régebbi és újabb hazai tanulmányokról és kötetekről sem. Mindennek fényében, kellően biztos alapokon foghattak hozzá a Szerzők a pozsonyi ügy lefolyásának ismertetéséhez. A korábbi tanulmányok megteremtették azt a kánonjogi szakterminológiai alapot, amelynek felhasználásával a konkrét kérdések — a kereset- levél, a per delegált bírókra történő rábízása, majd a Pozsonyban történő tárgyalási rend kifejtése, az ítélethozatal, ill. a másodfokú ítélet - kortárs egyházjogi bemutatása adekvát módon tudta összegezni az 1424 és 1425 között zajló jogi tényeket (pp. 93-162). Érdekes - azonban a téma szempontjából nélkülözhetetlen kitérő — a Pozsonyi Káptalant megillető tizeddel kapcsolatos 5. tanulmány (pp. 163—178), amely további adalékokkal világítja meg, nemcsak a konkrét témát, hanem a tizeddel és a káptalannal összefüggő kortárs intézménytörténeti kérdéseket. Hasonló indokkal kötődik a főtémához a 6. tanulmány, amely az 1397. évi 63. te.-végrehajtását vizsgálja (pp. 179—199). Az egyház - itt a Pozsonyi Káptalan — részvétele az ország védelmében, mint ismert, alapvetően rendkívüli hadiadó kivetését jelentette. Ehhez a kérdéshez a szerzők alapos vizsgálatnak vetették alá az okleveles forrásokat, különös tekintettel a Zsigmondkori oklevéltárra és a Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára Collectio Diplomatica Hungarica állományára, ill. a Pozsonyi Káptalani Levéltár anyagára, és az eredményeket kommentált táblázatokban mutatták be (pp. 182—184, 185—187, 194, 199). Az Adattár (pp. 201—221), mint a kötet második nagy egysége, négy pontból épül föl, melyek mindegyike nélkülözhetetlen a közölt okleveles anyag megértéséhez. Az első kifejtés Bodonyi Domokos prépost (pp. 202—208), Sóvári Sós László prépost (pp. 208- 213), és Vicedomini Máté vikárius (pp. 213—221) biográfiáját tartalmazza. Mindhárom egyházi méltóság kulcsszereplő a kötetben tárgyalt per folyamatában. A prozopográfiai adattár a tárgyalt oklevelekben előforduló neveknek és titulusaiknak a felsorolását tartalmazza a levéltári jelzettel együtt (pp. 223—235). Ezt követi a káptalani birtokokról szóló adatári rész (pp. 237240). Az adattárat lezáró kronológia az egyházi per egyes releváns jogcselekményeinek időbeli viszonyához nyújt fontos támpontot (pp. 241-244). A harmadik egység, az Oklevéltári rész, amely a kiadási elvek rögzítése (pp. 247- 248), valamint az előforduló kánonjogi latinitás egyediségét magukon hordozó szakkifejezések értelmezésének felsorolása után (pp. 249-250) közli kronologikus sorrendben a kritikai apparátussal ellátott oklevél-anyagot, az 1420. június l-i dátumtól kezdve (pp. 251—348). A latin szöveg kiadása mintaértékű, marginális sorszámokkal ellátott, precíz, kétség esetében pedig kritikai megjegyzést fűz a konkrét helyhez. A tizenöt oklevél szövegét az oklevél indokának kurzív formában történő összegzése vezeti be, majd rövid leírást olvashatunk magáról az oklevélről (az íráshordozóról, az okirat hitelesítésének módjáról, ill. további inscriptio-kró\ és azonosító jegyekről). Az oklevelek után három záradék átírása is helyet kap a kiadásban (pp. 349—351). A kötet végén találjuk a részletes és naprakész nemzetközi forrás és szakirodalmi jegyzéket (pp. 353—364), amelyet csak elismeréssel tudunk illetni. Végül a névmutatót (pp. 367-389), a tanulmányokban tárgyalt kérdésekjól szerkesztett német (pp. 391-429) és szlovák összefoglalóját (pp. 430-463), az oklevelek regesztáival ellátva. C. Tóth Norbert, Lakatos Bálint és Mikó Gábor tanulmányokkal, mutatókkal, táblázatokkal ellátott oklevélkiadása az írott történelmi források klasszikus német és magyar forráskiadási technika pontosságát, körültekintőségét, szakmai felkészültségét idézi. Egyúttal jól mutatja, hogy a forrás- és intézménytörténeti kutatásoknak komoly létjogosultságuk van a történelmi örökség minél alaposabb feltárásában. Szuromi Szabolcs Anzelm O.Praem. KÖNYVSZEMLE 133
