Teológia - Hittudományi Folyóirat 49. (2015)
2015 / 1-2. szám - Vincze Krisztián: Miért van a rossz, ha van Isten? - A teodiceai válaszstratégiák apóriáiból Krisztus felé tekintve
Miért van a rossz, ha van Isten? VINCZE KRISZTIÁN 4. A SZENVEDŐ ÉS FELTÁMADT KRISZTUS A teodiceai értekezéseknek nemcsak metafizikai spekulációk, nemcsak különböző bölcseleti rendszerek hagyatékát kell bevonnia érveléseibe, hanem a Biblia Istenét, egészen pontosan az értünk szenvedett Knsztus történetének üzenetét is. Jürgen Moltmann egyike azoknak a teológusoknak, akik Krisztus szenvedéséről és a nagypénteki eseményekről olyan szempontból is értekeznek, amelyek megvilágítható szerepűvé válhatnak arra a kérdésre, hogy milyen kapcsolat van Isten mindenhatósága és a rossz világban való jelenléte, a szenvedés ténye és a világ jövője között. Moltmann elsősorban krisztológiai síkon mozog, ez azonban nem záija ki, hogy a szenvedés tényére ne próbálna meg reflektálni. Szemléletében a történelem egy olyan időfolyam, amelynek eszkatológiai távlata van, s ez konkrétan azt jelenti, hogy Isten az idők végén fogja teljesíteni ígéretét. Ennek az eljövendő ígéretteljesítésnek azonban a feltámadt Krisztus az elővételezése. A feltámadt Krisztusban és megjelenéseiben tükröződik ugyanis az, hogy Isten az, aki új életet ad, látható az, hogy milyen lesz az új világ, s látható az, hogy milyen lesz a mi emberi létünk. Innentől fogva a keresztény ember hite elsősorban remény, amely remény cselekedeteink alapelvévé, életmódunk alapelvévé kell, hogy váljon. Másik fontos mozzanata a rnolt- manm krisztológiának, hogy benne Knsztus szenvedése kifejezi azt, hogy emberi világunk szenvedéstörténete egyesül Isten történetével, hiszen a kereszthalálban olyasmi történik, ami történése lesz a Szentháromság belső életének is. A kereszt eseménye ugyanis azt jelenti Moltmann szerint, hogy a Fiú elszenvedi halálát az elhagyatottságban, eközben az Atya is szenved a szeretet szenvedésében, s a Szentlélek az, aki e szenvedések után újból életet ad.32 A moltmanni knsztológia számunkra most fontos két mozzanata az, hogy Isten egyáltalán nem érintetlen és nem is tehetetlen az emberi szenvedést illetően, hiszen a Krisztussal történtek egyben az embert is érintik.33 Másrészt pedig, ha nem is értjük a szenvedés összetevőit, s nem tudunk egzakt magyarázatot adni a miértjére, akkor legalább annyit tudunk, hogy nem a szenvedés jellemzi a világ egészét, illetve jövőjét, hanem a feltámadt Krisztus személyében sejthető megdicsőült, helyreállt állapot. A szenvedés így nem szűnik meg, de reménységre lesz átváltoztatva.34 Ezek a knsztológia területéről kölcsönzött gondolatok azért fontosak, mert arra utalnak, hogy nem csak a spekulatív értelem az, ami filozófiai kérdéseket tesz fel Istennel, mindenhatóságával és a világban megjelenő rosszal és a szenvedéssel szemben. Az e jellegű kérdéseink ugyanis benne foglaltatnak a Szentírásban is, egészen pontosan a szenvedő Knsztus történetében. A Szentírás arról szól, hogy kicsoda Isten, kicsoda az ember, kicsoda Knsztus, s vajon élete nűt tükröz számunkra az általános emberi létünket illetően. Krisztus életét szemlélve azt látjuk, hogy az Ő emberi létének is kiküszöbölhetetlen része volt a szenvedés, ahogyan azt a sajátunkban mi magunk is megtapasztaljuk. Krisztus üze32 Vö. SCHILSON, A.-Kasper, W., Cristologie, oggi - Analisi critica di nuove teologie, Paideia Editrice Brescia 1979, 108—122., Moltmann legfontosabb műve ebben a témában: MOLTMANN, J., Der gekreuzigte Gott. Das Kreuz Christi als Grund und Kritik christlicher Theologie, München 1972. 33 Isten annyira komolyan veszi az embert, hogy az emberek cselekedetei által sérüléseket szerez, általuk szenved. Krisztus szenvedése nem más, mint Isten világhoz való viszonyának, gondozásának és részvételének formája. Amennyiben Krisztus szenved, úgy együtt érez a világgal. Amennyiben pedig Krisztus a feltámadt és a megdicsőült, úgy ez lesz Isten cáfolata a Rá vonatkozó tehetedenség vádjával szemben. 34 Thomas Pröpper Krisztus egész életét Isten szeretetének üzeneteként fogja fel. Szerinte „Isten szeretete az embereket emberi módon éri el, és mint szimbolikus cselekvés történik meg, amiben az van már jelen, amire ígéret adatik.” Pröpper, T., Evangelium und freie Vernunft, Freiburg—Basel—Wien 2001, 49. Ez azt jelenti tehát, hogy a feltámadás eseménye a remélt és az Isten által ígért és előrevetített jövőt mutatja meg minden ember számára. 121
