Teológia - Hittudományi Folyóirat 49. (2015)
2015 / 1-2. szám - Biemer, Günter: Newman hagyományteológiájának "alanyi" szempontjáról
GÜNTER BEMER Newman hagyományteológiájának „alanyi" szempontjáról Newman válasza így szólt: „Kedves Manning barátom! Őszintén meg kell, hogy mondjam, nem kiábrándultság, düh vagy türelmetlenség vezetett arra, hogy a St. Mary’s-t otthagyjam, hanem mert azt gondolom, hogy a római egy ház a katolikus egyház, és a mienk nem része a katolikus egyháznak, mert nincsen közösségben Rómával.”63 Newman hagyományelméleti kutatásai ezen axiomatikus középpont köré szerveződtek: „Ha a fejlődés elkerülhetetlen, akkor a kinyilatkoztató Isten, aki a hitletéteményt mint mennyei ajándékot adta, ténylegesen mégsem adta, ha nem óvta meg a romlástól, minden olyan változás közeppette, ami természetéből adódóan bekövetkezik.”65 66 Newman tényleges fejlődésre vonatkozó észrevételei szellemi, illetve konkrét gyarapodással kapcsolatos kritériumokat egyaránt tartalmaznak. Newman a kereszténység történetét egy7 központi gondolat kibontakozásaként szemléli, és fenomenológiai megközelítésben tárgyalja az egyes gondolati elemek változásait. Hogy mennyire volt sikeres Newman abban, amit Edmund Husserl fenomenológiája reductio ad essentiam névvel jelöl, kiderül az első, megtéréséről írt beszámolójából, ahol a vallásos hitét arra a kapcsolatra vezeti vissza, amely szerint „van két abszolút, és szembeszökően magától értetődő létező: én és a Teremtőm”.67 Newman azt állítja, hogy az 1816-ban megformálódó Teremtő-képe egész életében „változatlan maradt”. Hasonlóképpen, ha eltogadjuk a kereszténységet,68 a Szentírás közvetítésével „a katolikus gondolatot” kell befogadnunk a látásmódunkba - vélekedik Newman. Az An Essay in Aid of a Grammar of Assent (A hívő elfogadás szabálytanáról) címet viselő, apologetikus írásában Newman „Krisztus képének (imago Christij” bevésődéseként — mintegy7 fenomenológiai redukcióként - írja le azt a történést, amelynek révén a keresztény lélek megjelöltetik és identitást kap.69 Newman a keresztény tanfejlődéséről írt tanulmányában (An Essay on the Development of Christian Doctrine) a kinyilatkoztatást egy7 központi isteni Gondolatban (Idea) való részesedésként írja le, amely Mester-Gondolat közlése az Ige (gör. Logosz)70 megtestesülésében összpontosul. Ebből a középpontból három alapvető irány bontakozik ki: „a szak- ramentális, az egyházszervezeti és az aszketikus”, mert a kereszténység egyszerre „szent tanítás (dogma), lelkiségi út (jámborság) és életforma (gyakorlat)”.71 Ennek a termékenyítő Gondolatnak a dinamikus jelenlétét interperszonális és társadalmi szinten is leíqa Newman. Rámutat, hogy7 a történelmi időben ennek hatására „az eszmék mozgásba jönnek, és az emberi gondolatok egymásra hatva kristályosodnak.” 65 Ibid. 276. 66 An Essay on the Development of Christian Doctrine (2nd ed.), 92. 67 Apologia Pro Vita Sua, 70. 68 Cf. Oxford University Sermons, 336. 69 Cf. An Essay in Aid of a Grammar of Assent, 464. 70 A görög logosz szónak (vö. Jn 1) csak az egyik jelentéssíkját adja vissza a latin verbum, amit az egyházi nyelvben „igének” szoktunk fordítani. Newman az idea angol szó használatával a logosz „gondolat”, illetve „értelem” jelentését is felszínre kívánja hozni, hiszen a patrisztikus szerzők - így például Szent Ágoston — gondolkodásának ez a jelentés alapvető mozzanata. 71 An Essay on the Development of Christian Doctrine (2nd ed.), 36 f.; cf. 323 f. 10
