Teológia - Hittudományi Folyóirat 48. (2014)
2014 / 1-2. szám - Linczenbold Levente: Eszménykép és valóság - A családpasztoráció kihívásai a rendkívüli szinódus kérdései alapján, egyházjogi és pasztorális megközelítésben
Eszménykép és valóság - A családpasztoráció kihívásai... LINCZENBOLD LEVENTE nokkal: nincs bajunk velük, nem kell senkit sem ápolni - munka mellett egyéb- ként nem is lehet —, gondozni. Oldja meg a társadalom másik intézménye! b) A házasság és a család válságának másik oka az erkölcsi tudat és érzék nagymértékű megfogyatkozása. A haszonelvűség képtelen elviselni a visszavonhatatlan ön- átadást, a hűséget, az áldozatkészséget. A földi jólétet, az élvezeteket, az önzést veszi mértékül. c) A család válságának harmadik oka a téves társadalmi felfogás, elsősorban az individua- lisztikus társadalomszemlélet. Ez nem más, mint az én szerepének a túlhangsúlyozá- sa. Ennek lesz az a következménye, hogy a házasság csupán két ember magánügye, melybe senkinek sincs beleszólása. Se Istennek, sem embernek... Mindezek el- lenére megállapíthatjuk azt, hogy a családmodell - összességét nézve — a történe- lem során sokat változott, s bár a valóságban sok sebtől vérzik ez az intézmény, az eszménykép eléri az egyre magasztosabb célt. 5. MEGOLDÁSI KÍSÉRLETEK A keresztény nép közvetlen megkérdezésével a szentatya és a szinódusi atyák arra fognak választ adni, hogy az eszményképet miként lehet közelebb hozni a valósághoz. Eddig fordítva gondolkodtunk: a valóságot miként lehet egyre inkább az eszményhez felemel- ni. Azt láttuk, hogy a két dimenzió között egyre inkább szétnyílt az olló, és a valóság már reménytelenül kiáltott az ideál után, mert elfeledkeztünk az emberről. Arról a bű- nős emberről, akit jézus a saját vérével váltott meg! Akit fel akar emelni, nem elítélni, hanem megmenteni akar! A feltett kérdésekre számunkra is elgondolkodtató válaszok születtek: 1. Az egyház több ezer éves biztos tanítását (elmélet) miként lehetne aprópénzre váltani, és jobban a gyakorlatba átültetni? (Ortodoxia — ortopraxis) Tanúságtevés: nem moralizálni, a szabadság törvényét élni, az egyház hitét — az egyszerű hívő számára is —, érthetőbb for- mában megfogalmazni, az adminisztratív egyházképpel leszámolni,19 a materiális egyház helyett közösségi egyházat építeni. 2. A család természetes alapjait (férfi—nő) miként lehetne újra visszaállítani, akár egy ellen- séges kultúrkörben? Az egyháznak is helyesebben kellene megélnie a férfi—nő viszonyait a küldetésében, a nőknek nagyobb szerepet kellene adni a patriarchálisnak tűnő egyhá- zunkban. Az emberi erények kialakításán többet kellene fáradoznunk, hiszen csak helyes antropológiára lehet teológiát építeni. 3. A szentségi házasság már csak következménye a hitnek, először Jézus-követőnek kell lenni. Az elöregedett papság számára nem öröm a házasságra való felkészítés, csupa meg- telelés- és teljesítménykényszer az emberekkel való törődés. A házasságot kérőktől nem azt kérdezzük, hogy mit tehetünk értük, hanem, hogy mikor nem fizették be az egyházi adót. Túlszabályozott és rubrikázott magatartással és elvárással váijuk a hozzánk érkező- két. Az egyház sajnos nem otthon a krisztushívő számára. 4. A házasságkötés előtti együttélés, élettársi kapcsolatok üzenete? Nem annak örülünk, hogy bekopognak a fiatalok házasságkötés céljából, hanem megfegyelmezzük őket a hely- télén életvitelük miatt. Az élettársi kapcsolatokban élőknek a házasság többé már nem alternatíva. Nem érzik, hogy valami többre vannak meghíva. 19 Ferenc pápa, Az evangélium öröme 25-26, SZÍT, Budapest 2014, 19-20. 28
