Teológia - Hittudományi Folyóirat 48. (2014)
2014 / 3-4. szám - Vincze Krisztián: Praeambula fidei a fenomenológia nyomán - Bernhard Welte vallásfilozófiájának központi gondolatai
VINCZE KRISZTIÁN Praeambula fidei a fenomenológia nyomán... A világtapasztalatunkban megjelenő létezők létének megértésében tehát a szemé- lyesség az, ami döntő. A világ csak a személyesség szintjén, a személyesség területén tá- rulkozhat fel számunkra. Ha az ember a világ eredetére és alapjára kérdez rá, akkor azt állapíthatja meg elsődlegesen, hogy saját meghatározottsága az, ami jellemzi azt, anuből az egész világ fakad.18 Személyes mivoltunk a ״végtelen alap kimondott szava”.19 Senki sem tudja megmondani, milyen az, hogy Én önmagam, a Te pedig önmaga tud lenni. Önmagunk léte olyan legbelső rétege létünknek, amibe más nem léphet be. Persze ha ez pusztán ilyen volna, akkor az emberi személyes létmód alaktalan és arctalan lenne. Ön- magunk léte azonban önmagunk belsejéből és önmagunk rejtettségéből a Másik nyitott- ságába lép elő. Az önmagunkhoz tartozás egyfolytában az önmagunk Mások számára va- ló megnyitásának aktusában zajlik. Mindig a másikra tekintve, hozzá beszélve, vele és érte cselekedve és rá reagálva, tehát a dialogikus viselkedésmódban nyilatkozik meg az ember. Ebben a sokféleségben — a gesztusok, szavak, cselekedetek sokaságában — válik valaki a másik előtt felismerhető, kontúrokon keresztül adott, profillal rendelkező alak- ká. Mindeközben, a meghatározottságok sokféleségében, a felismerhető alakiságban az is jelentkezik, ami azonban teljes mértékben kivonja magát a megjelenésből, ez pedig az emberi lény legbensőbb önmaga, ami kizárólagosan a magát kinyilatkoztató énnek a sa- játja. Ez az emberi személyes lét paradoxonja, hogy éppen ez a benső önmaga válik énn- tetté, amikor kivonja magát a másik előtti megjelenéséből. Senki más tehát, csak te tudsz te magad lenni, s ezt akkor érzi a másik ember, amikor közeledsz hozzá, amikor gesztu- said, szavaid, viselkedésed sokféleségekben nyilvánulsz meg.20 Az emberi személyesség tehát egy dialektikus mozgáson keresztül fejeződik ki, a megnyilvánulások kereteiben adott alakiságban és az ezzel együtt jelentkező, de önmagának fenntartott személyiség- központtal. 3. 4. Isten, aki személyesen nyilatkozik meg Innentől fogva, ha a személyes vonást a világ alapjára is kiteijesztjük, akkor az abszolú- tűm az, aki az örök Te módján jelenik meg. Ez a megjelenés történik egyrészt alaktalan- ságban, semmiként vagy akár önmaga visszatartottságaként is. Ha pedig epifániáról be- szélünk, akkor ez a negativitás átfordul pozitivitásba, s ami ״eddig visszatartott volt, feltálja magát”.21 (A keresztény vallás kinyilatkoztatása tehát Welte szerint értelmezhető úgy, mint a világalap pozitív megnyilatkozása, ugyanakkor az emberi tapasztalatok a Inány- ról, a semmiről és a nihilről árulkodhatnak.) A kinyilatkoztatás lehetőségének egyik leg- fontosabb feltétele ennek tükrében viszont az lesz, hogy a végtelen pozitíve csak az em- béri tapasztalataink véges kontextusában tud megjelenni, tehát hogy a végtelen a véges megjelenésformákban lép elénk! Ebből az is következik még, hogy anukor a létezők fe- letti, a végtelen az emberi tapasztalatban létezőként mutatkozik meg, akkor az emberi 18 Vö. uo. 123. ״Warum gibt es Du und Ich, warum gibt es den personalen Bereich und seine welteröfrhende Kraft? ... Man darf, wie wir früher schon sahen, denken, das Geheimnis, das alles trägt und entscheidet in sei- nem Sinn, ist der Ursprung alles Seins des Seienden, es trägt und entscheidet alles Seiende. Ursprung sein be- deutet aber auf jeden Fall ein Verhältnis des Entspringenlassenden zu dem, was aus ihm entspringt und also aus ihm seine Bestimmung empfängt.” 1,Uo. 124. 20 Vö. uo. 128. 21 Uo. 129. 211
