Teológia - Hittudományi Folyóirat 48. (2014)
2014 / 3-4. szám - Kocsis Imre: A szenvedő Krisztus, Megváltó és példakép (1Pét 2,21-25)
KOCSIS IMRE A szenvedő Krisztus, Megváltó és példakép (1 Pét 2,21-25) Az imént bemutatott nézetek hatása egyértelműen érezhető az 1960 és 1990 között készült kommentárokban, amelyek szerzői elfogadják az őskeresztény himnusz létét.14 Mindazonáltal a kérdés részletes kifejtésére nem térnek ki (kivétel L. Goppelt kommen- tárja). Az 1980-as évektől kezdve azonban fokozatosan erősödik a kétely arra vonatko- zólag, hogy a 2,21-24 hátterében tényleg összefüggő himnusz állna. Th. P. Osborne15 szennt a korábbi kutatók által felhozott érvek nem döntő érvényűek. A többes szám el- ső személyre való váltás a 24. vers elején megmagyarázható azzal, hogy a levélíró az íz 53 több mondatát is szem előtt tartotta (íz 53,4.12). Emellett a vonatkozó névmások gya- kori használata a levél más helyein is megfigyelhető (pl. 1,6.8[2x]. 10.12[3x]). Semmi- képpen sem helytálló az az állítás, hogy a Krisztus engesztelő szenvedésére vonatkozó ki- jelentések (21. 24. v.) teljesen függetlenek lennének a rabszolgáknak adott buzdítástól.1'’ Hiszen éppen Krisztus engesztelő szenvedése és halála tette lehetővé, hogy a szolgák ״az igazságnak” tudjanak élni, vagyis képesek legyenek az igaz életre és a jócselekedetekre. A 20. versben a levélíró éppen ennek fontosságát emeli ki. Mindent egybevetve Osborne úgy véli: nincs akadálya annak, hogy szakaszt teljes egészében úgy tekintsük, mint a levél szerzőjének alkotását. Ezen szerző — aki az irat minden részében gyakorta idéz az Ószövet- ségből, illetve annak hatása alatt fogalmaz — a 21—25. versek megfogalmazásánál kizárólag az íz 53 szövegét használta forrásként. Osborne nézetét az utóbbi időben többen is magukévá tették, s ez az újabb kom- mentárokban is jól látszik.17 Mi is úgy véljük, hogy nincs kényszerítő ok egy a levelet megelőző összefüggő himnusz elfogadására (bár a lehetőségét nem lehet teljesen kizárni18). Ugyanakkor annak figyelembe vételét is fontosnak tartjuk, hogy a levélíró nemcsak egy- szerűen felidézi az íz 53 szövegét, hanem azt Jézus Krisztusra vonatkoztatja, mégpedig olyan szóhasználattal, amely az őskeresztény hagyomány hatását tükrözi. Főképp az ״ér- tetek” (ύπέρ ύμών 21. v.), a ״fa” (ξύλον 24. v.) és az ״igazság” (δικαιοσύνη (24. v.) ki- fejezéseket, valamint az ״bűnök — igazság” ellentétét emelhetjük itt ki. Emellett a szóban forgó versek tartalma rokonságot mutat a levél egyéb kijelentéseivel (főleg a 3,18-19- cél), amelyekkel kapcsolatban szintén komolyan felvetődik az a lehetőség, hogy őskeresz- tény hagyományból származó elemeket tartalmaznak.19 Összegzésként elmondhatjuk: a 2,21-25 himnikus szakaszának végső formáját, az íz 53 LXX szövegének és az őskeresztény hagyománynak szabad feldolgozásával, a le- vélíró (Péter, illetve az ő nevében író egyik tanítványa) alakította ki. Szabadjon még meg- jegyezni, hogy a hagyománytörténeti összefüggésekről később külön pontban részlete- sebben fogunk szólni. 14 SCHELKLE, K. H., Petmsbriefe, 82 és 111; Brox, N., Petmsbrief 129; Goppelt, L, Petrusbrief, 204k; KNOCH, O., Petrusbrief, 83. Vö. még Goldstein, H., Die Kirche als Schar, 39; Langkammer, H.,Jes 53 und IPetr 2,21-25, 91. Óvatosan nyilatkozik Schlosser, J., Anden Testament, 85. 15 Osborne, Th. P., Guide Lines, 387-389. 407-408 16 Ezt a szempontot egyébként olyan szerzők is hangsúlyozzák, akik a levelet megelőző himnusz létét elfogadják. Vö. Goppelt, L., Petrusbrief, 204. 17 Vö. Michaels, J. R., 1 Peter, 137; Elliott, J. H., 1 Peter, 548-550; Feldmeier, R., Der erste Bnef, 112. Williams, M., (The Doctrine of Salvation) említést sem tesz hagyománytörténeti felvetésekről. Ugyanakkor az sem tagadha- tó, hogy manapság is vannak kutatók, akik egy a levelet megelőző őskeresztény himnusz létét vallják. Pl. W1L- CKENS, U., Theologie des Neuen Testaments 1/3, Neukirchener, Neukirchen-Vluyn 2005, 373k; SCHNELLE, U., Theologie des Neuen Testaments, Vandenhoeck & Ruprecht, Göttingen 2007, 568. 18 Igaz ugyan, hogy a levél egyéb helyein is megfigyelhető a vonatkozó névmásoknak többszöri használata egy- mást követő mondatokban, ám nem hagyható figyelmen kívül, hogy egyedül a 2,21-24-ben találunk példát ar- ra, hogy ugyanaz a vonatkozó névmás négyszer is ugyanahhoz az alanyhoz kapcsolódik. 19 Vö. Goppelt, L., Petrusbnef, 239-242. 127
