Teológia - Hittudományi Folyóirat 47. (2013)
2013 / 1-2. szám - Kuminetz Géza: Megfontolások az államférfiúi hivatásról - katolikus szemmel
Megfontolások az államférfiúi hivatásról - katolikus szemmel KUMINETZ GÉZA Az igazi államférfi mindegyik politikai világnézetnek felkutatja az igazság-magvát és azt beépíti a maga politikai eszményébe. Az egyénnek a közösségben kell egyéniséggé válnia, ám ez csakis a vonatkozó társadalmi tekintélyek kellő időben ható és harmonikus együttműködésével érhető el. A valódi államférfi megbecsüli a családok, az iskolák, a munkahelyek, az igazságszolgáltatás, a katonaság és a vallás sajátos immanens törvényeit, fegyelmét. A mai államférfi helyzete tehát összetettebb, mint volt korábban, s ennek fő oka főleg a vallott világnézetek, társadalmi-politikai és gazdasági felfogások antagomzmusa, vagyis kibékíthetetlen ellentéte, melyek főleg pártokban öltenek testet. Régebben a társadalmat homogénebb világfelfogás járta át, ezért az ellentétek kevésbé sebezték a polgárokat, hamarabb létrejött a társadalmi konszenzus. Ma pedig azt kell látnunk, hogy mindenjelentős eszme szempontjából két hevesen harcoló nagy táborra oszlik a világ. Mivel homlokegyenest ellentétes felfogást hirdető pártok harcára épül a hatalom megszerzése és érvényesítése, ez a vonás szinte lehetetlenné teszi az egészséges nemzeti összetartozás érzését, megnehezíti a közéleti szerepet vállaló egyén egyéniséggé fejlődését. Alkalmazkodást és azonosulást követel, ellenkező esetben kizárják a pártból. De az ilyen pluralizmus inkább szül ádáz feszültségeket, mint egészséges békét. A pártok mögött továbbá érdekek, nemcsak értékek vannak. Ez megnehezíti az értelmes vitatkozást, nevezetesen azt, hogy hagyjuk magunkat meggyőzni, ha értelmes az ellenfél érvelése. Ha pedig a párt kormányzó párttá lesz, akkor gyakorlatilag a párt válik állammá és az állam párttá. Nehéz így az egész nemzet érdekeit képviselni, hiszen a jelentős kisebbség a népakaratot ilyenkor erőszaknak érzi. Ugyancsak megnehezíti a mai politikai életet a testületiség elve, s a testületileg meghozott döntések is. mivel gyakorlatilag elhomályosítják a felelősséget. Márpedig igazán nagy dolgok „csakis személyes felelősség alapján vihetők végbe. Még akkor is, ha formailag-jogilag a testület dönt, erkölcsileg mindig azt a vezető egyéniséget teszi a közvélemény felelőssé, aki a testületet a maga fölényes szellemével irányítja és indítványaival sugalmazza.”38 Noszlopi László még markánsabban fogalmaz: „Korunk szelleme abban különbözik régebbi korok szellemétől, hogy korunknak - nincs szelleme. Szellem helyett inkább szellemek sokaságáról beszélhetnénk, olyanokról, melyek részben áthatják egymást, de részben harcolnak egymás ellen.”39 Az államférfinek különösen is vigyáznia kell arra, nehogy egyoldalúvá váljon, mert az hatalmaskodást eredményez. Nem szabad, hogy mindent csak úgy szemléljen, mint hatalma megszerzésének, megtartásának, kiteljesztésének eszközét. így kerül „a gondolatok evidenciája helyébe a hatalomnak violenciája, a logika helyébe a retorika, a beláttatás helyébe a rábeszélés, a tudás helyébe a szóművészet, a meggyőzés helyébe a parancs”.40 Ugyancsak az államférfi erényeihez tartozik a közjó és a magánjó, a közérdek és a magánérdek helyes elkülöníteni tudásának képessége és készsége. Tudjuk, hogy ez is nem kis mértékben függ politikai világnézetétől. Keresztény szempontból megfontolan- dók Dudek János gondolatai: „A magánügy mint az ügyek egyik faja, különbözik a másik fajtól, a nyilvános ügytől, mint a magánérdek különbözik a közérdektől, vagy a magánjog a közjogtól a jogtudományban. A kettőt megkülönböztetjük egymástól; de egyiknek sem szabad ellenkeznie a másikkal. Se magánügy nem lehet olyasmi, ami a közügynek kárára van; sem pedig a közügy nem nyomhatja el, nem teheti lehetetlenné a jogosult 38 Vö. uo. 250. 39 Vő. Noszlopi, L., A meghamisított szellem korszaka, Budapest 1947, 8. 40 Vö. Kornis, Gy., A tudományos gondolkodás. A tudós lelki alkata II, Budapest 1943, 162. 81
