Teológia - Hittudományi Folyóirat 47. (2013)

2013 / 1-2. szám - Kuminetz Géza: Megfontolások az államférfiúi hivatásról - katolikus szemmel

KUMINETZ GÉZA Megfontolások az államférfiúi hivatásról - katolikus szemmel Az államférfi alapvetően kérlel, érvel, tanácsol, de határozottan és következetesen döntéseket is hoz; szükség esetén parancsol, illetve engedetlenség esetén kellően büntet is. Az államférfiúnak végeredményben rá kell tehát találnia az emberré alakulás és ala­kítás helyes modelljére, eszméjére, a humánum modelljére. S ez nem más, mint evilági életünk erkölcsi tartalma és horizontja.17 E felé az eszmény felé kell mozdítania híveit, népét, s ma már az egész emberiséget. Ez pedig ténylegesen úgy történik, hogy népük érzületvilágát és eszményeit saját eszményeik és érzületük értelmében újítják meg és ala­kítják át. Ezért a nagy államférfiúk „mindig a meglévő állapotok és személyek nagy vád­lói, keserű kritikusai voltak: föltárták a nemzet tipikus hibáit, ostorozták tévedéseit, élesen megvilágították államférfiúinak egyéni s a nemzetnek kollektív fikcióit, hogy a fölemel­kedés útjára terelhessék.”18 További szempont, hogy ezt a nemzetet, emberiséget meg­újító tevékenységet úgy kell végeznie, hogy a körülményekhez képest a lehető legkeve­sebb legyen a rombolás és a vérontás; ezért alapelve a szerves, fokozatos fejlődés (ez ugyanakkor nem zárja ki a mélyreható változtatásokat). Az az államférfi, aki „a történeti tudatot megbontja, a múltat megveti és kigúnyolja, nemzete megsemmisítésén dolgozik. Az államférfinak lehetnek radikális eszményei, amelyeknek hagyománybontó ereje igen jelentékeny. De hogy meddig mehet el s milyen tempóban eszménye szolgálatában, azt történeti érzékének kell eldöntenie. A múltba való mélyedés, a történeti műveltség ké­pesíti az államférfiút is a jelen objektívebb szemléletére és értékelésére. Ha csak a jelen­ben él, ezt sokkal kevésbé tudja objektiven látni és megítélni, semmint ha a jelen időpontjához hozzá tudja húzni azokat a történeti vonalakat is, amelyek ebbe, mint vala­mi metszőpontba futnak össze. Ha csak a jelenben él, ezt abszolút módon hajlandó fel­fogni s egyoldalúan értékelni; könnyen azt hiszi, hogy egyedül csak az lehetséges, ami most van, s csakis úgy, ahogyan van. Ela azonban mélyebb történelmi kultúrája van, ak­kor relatív módon is tud látni: felsorakozik előtte az emberi életformáknak szinte határ­talan sokfélesége. [...] Történeti műveltsége nem engedi meglepődni az államférfit a je­lenkor oly tényeivel szemben, amelyeknek analógiái már más koroknak is sajátjai voltak. [...] A történeti tudat az államférfi lelkének gazdagságot, sokoldalúságot, tárgyszerű ér­tékbecslést és toleranciát kölcsönöz; megóvja őt a naiv és doktriner racionalizmustól és éretlen radikalizmustól, mely azt hiszi, hogy a társadalom berendezése máról holnapra pusztán ésszerű minták szerint teljesen és tartósan átalakítható.”19 Említettük már, hogy az államférfit nagy felelősségtudat vezérli, aki ezért felelni kész kormányzati és magánéleti tetteiért egyaránt. Mindjárt meg is kell jegyeznünk, hogy ez a felelősségteljes viselkedés paradox módon épp a demokráciákban kopik oly erősen. Ám ennek is megvan a maga oka, épp a demokratikusnak nevezett döntéshoza­tali mechanizmusokban.20 17 Vö. Hársing, L., Bevezetés az etikába, Miskolc 1999, 15. 18 Vö. Kornis, Gy., Az államférfi. A politikai lélek vizsgálata I, Budapest 1943, 172. 19 Vö. uo. 176. 20 A legújabb kori demokrácia ugyanis „kitűnő éghajlat arra, hogy a felelősség érzése a lelkekből kiszáradjon, jólle­het az abszolút kormányzattal szemben a felelős minisztérium útján látszólag a felelősség elvén épül fel. Ki a fe­lelős a modern demokratikus államban? Kezdjük alulról. A választó polgárok felelősek azért, hogy kire szavaz­nak. Ámde legtöbbször ezt a személyt nem is ismerik, pláne ott, ahol listás szavazórendszer van érvényben. A választó komolyan tehát alig felelős. A második tényező a képviselő. Ez megint legtöbbször nem igazán lelki­ismerete szerint dönt és szavaz, hanem a párt határozata szerint kormányozza nézeteit, s ez a pártfegyelmi kö­töttsége annál inkább növekszik, minél élesebb a modern demokráciában a pártok közötti küzdelem. A modern parlamentekben sokkal nagyobb jelentősége van a pártszervezetnek, mint az egyénnek. Csak az igen erős ritka 76

Next

/
Oldalképek
Tartalom