Teológia - Hittudományi Folyóirat 47. (2013)
2013 / 1-2. szám - Kuminetz Géza: Megfontolások az államférfiúi hivatásról - katolikus szemmel
KUMINETZ GÉZA Megfontolások az államférfiúi hivatásról - katolikus szemmel Az államférfi alapvetően kérlel, érvel, tanácsol, de határozottan és következetesen döntéseket is hoz; szükség esetén parancsol, illetve engedetlenség esetén kellően büntet is. Az államférfiúnak végeredményben rá kell tehát találnia az emberré alakulás és alakítás helyes modelljére, eszméjére, a humánum modelljére. S ez nem más, mint evilági életünk erkölcsi tartalma és horizontja.17 E felé az eszmény felé kell mozdítania híveit, népét, s ma már az egész emberiséget. Ez pedig ténylegesen úgy történik, hogy népük érzületvilágát és eszményeit saját eszményeik és érzületük értelmében újítják meg és alakítják át. Ezért a nagy államférfiúk „mindig a meglévő állapotok és személyek nagy vádlói, keserű kritikusai voltak: föltárták a nemzet tipikus hibáit, ostorozták tévedéseit, élesen megvilágították államférfiúinak egyéni s a nemzetnek kollektív fikcióit, hogy a fölemelkedés útjára terelhessék.”18 További szempont, hogy ezt a nemzetet, emberiséget megújító tevékenységet úgy kell végeznie, hogy a körülményekhez képest a lehető legkevesebb legyen a rombolás és a vérontás; ezért alapelve a szerves, fokozatos fejlődés (ez ugyanakkor nem zárja ki a mélyreható változtatásokat). Az az államférfi, aki „a történeti tudatot megbontja, a múltat megveti és kigúnyolja, nemzete megsemmisítésén dolgozik. Az államférfinak lehetnek radikális eszményei, amelyeknek hagyománybontó ereje igen jelentékeny. De hogy meddig mehet el s milyen tempóban eszménye szolgálatában, azt történeti érzékének kell eldöntenie. A múltba való mélyedés, a történeti műveltség képesíti az államférfiút is a jelen objektívebb szemléletére és értékelésére. Ha csak a jelenben él, ezt sokkal kevésbé tudja objektiven látni és megítélni, semmint ha a jelen időpontjához hozzá tudja húzni azokat a történeti vonalakat is, amelyek ebbe, mint valami metszőpontba futnak össze. Ha csak a jelenben él, ezt abszolút módon hajlandó felfogni s egyoldalúan értékelni; könnyen azt hiszi, hogy egyedül csak az lehetséges, ami most van, s csakis úgy, ahogyan van. Ela azonban mélyebb történelmi kultúrája van, akkor relatív módon is tud látni: felsorakozik előtte az emberi életformáknak szinte határtalan sokfélesége. [...] Történeti műveltsége nem engedi meglepődni az államférfit a jelenkor oly tényeivel szemben, amelyeknek analógiái már más koroknak is sajátjai voltak. [...] A történeti tudat az államférfi lelkének gazdagságot, sokoldalúságot, tárgyszerű értékbecslést és toleranciát kölcsönöz; megóvja őt a naiv és doktriner racionalizmustól és éretlen radikalizmustól, mely azt hiszi, hogy a társadalom berendezése máról holnapra pusztán ésszerű minták szerint teljesen és tartósan átalakítható.”19 Említettük már, hogy az államférfit nagy felelősségtudat vezérli, aki ezért felelni kész kormányzati és magánéleti tetteiért egyaránt. Mindjárt meg is kell jegyeznünk, hogy ez a felelősségteljes viselkedés paradox módon épp a demokráciákban kopik oly erősen. Ám ennek is megvan a maga oka, épp a demokratikusnak nevezett döntéshozatali mechanizmusokban.20 17 Vö. Hársing, L., Bevezetés az etikába, Miskolc 1999, 15. 18 Vö. Kornis, Gy., Az államférfi. A politikai lélek vizsgálata I, Budapest 1943, 172. 19 Vö. uo. 176. 20 A legújabb kori demokrácia ugyanis „kitűnő éghajlat arra, hogy a felelősség érzése a lelkekből kiszáradjon, jóllehet az abszolút kormányzattal szemben a felelős minisztérium útján látszólag a felelősség elvén épül fel. Ki a felelős a modern demokratikus államban? Kezdjük alulról. A választó polgárok felelősek azért, hogy kire szavaznak. Ámde legtöbbször ezt a személyt nem is ismerik, pláne ott, ahol listás szavazórendszer van érvényben. A választó komolyan tehát alig felelős. A második tényező a képviselő. Ez megint legtöbbször nem igazán lelkiismerete szerint dönt és szavaz, hanem a párt határozata szerint kormányozza nézeteit, s ez a pártfegyelmi kötöttsége annál inkább növekszik, minél élesebb a modern demokráciában a pártok közötti küzdelem. A modern parlamentekben sokkal nagyobb jelentősége van a pártszervezetnek, mint az egyénnek. Csak az igen erős ritka 76
