Teológia - Hittudományi Folyóirat 47. (2013)
2013 / 1-2. szám - Kuminetz Géza: Megfontolások az államférfiúi hivatásról - katolikus szemmel
Megfontolások az államférfiúi hivatásról - katolikus szemmel KUMINETZ GÉZA a másik szentimentális nyafogó, akinek lelkében az önféltő érzelmek nyálkásan burjánza- nak s ezért komoly cselekvésre képtelen. Az egyik csalános nyelvű, embermegvető szatirikus, aki libacsőrű csipkedő modorával mindenkit egyhamar megsért; a másik lelke szív-alakú öntőformából került ki, a szeretet uralkodik benne. Az egyik szellemi érverésének üteme gyors, a másiké álmosan lassú: amaz mindig tettre kész, emez elszalasztja a cselekvés kedvező alkalmait. Az egyik örök eszményeket valósító aeternalistának hiszi magát, aki hivatva van a társadalmat gyökeresen s időtálló módon megújítani; a másik csak a pillanatnyi helyzeteknek élő temporalista, aki tudatosan csak toldoz-foltoz, ideiglenes érvényű munkára vállalkozik. Az egyik az eszmét állhatatosan végrehajtó akarat szobra; a másiknak lelke tele van a politikai pátosz lírai hőforrásaival, de komoly cselekvéssel sohasem vesz részt a közélet drámai küzdelmében. A reális államférfi, ha alszik, akkor is a valóságon töpreng; a fantaszta politikus, ha ébren van, akkor is álmodik. Az egyik, mikor szót kellene használnia, már cselekszik; a másik gondolatok és tettek helyett mindig szavakat bocsát áruba. Az egyiknek tettei mindig hajszálpontosan fedik szavait, a másik örökösen hazudik, vagy legalább is laza igazmondásban szenved. A született parancsoló politikai személyiség a társadalommal örökkön a vereri (félni) igét konjugál- tatja, a gyáva meg folyton maga retteg a társadalom ítéletétől, az ún. közvéleménytől. Az egyik lelkét folyton a cselekvésvágy feszíti, örökösen terveken töri a fejét, hogyan formálja hatalmával a jövőt, a másik meg mindig csak acta ágit: azon kérődzik, ami már régen megvan. Az egyiknek finom lelki szerve van a körülötte zajló élet bonyolult összefüggésének tiszta és lényegszerű meglátására; a másik meg merőben értetlenül és gyermetegen áll előtte, s bár a sors hatalmat adott kezébe, nem tud mit csinálni vele.”8 A politikai cselekvés indítékai is tipikusak, mert sajátos késztetésekből táplálkoznak: hazaszeretetből, a szabadság utáni sóvárgásból, a becsvágyból, a szeretetből és a gyűlöletből, a verseny- és harcias ösztönből, az irigységből és féltékenységből, az odaadásból és a hatalomvágyból.9 Az államférfi személyiségét tehát feltétlenül tanulmányoznunk kell, mivel szellemi alkata és jelleme,10 vagyis a személyisége egyben politikai program. Benne van a világnézete, felfogásmódja, cselekvésre való taktikája és stratégiája.11 Természetesen az államférfinak is egy hatalmas személyi érlelődésen kell átmennie, hogy érzelmileg, erkölcsileg és vallásilag egyaránt éretté váljon. Megküzd a minden hivatást romboló négy kísértéssel, a farizeizmussal, a filiszterizmussal, a fanatizmussal és a szadduceizmussal. Megküzd a személyiséget megrontó kizárólagosító, vagy megalkuvóvá tevő külső és belső tendenciákkal. Az érett személyiségű államférfi „egyénfölötti értékek hordozójának érzi magát, aki dolgozik, szenved, sőt meghal az abszolútnak hitt értéke8 Vö. uo. 3-5. 9 Vö. uo. 37. 10 Az államférfiúi típusokat maga Kornis is tipizálja: „Vannak államférfiak, akikben a hideg következtető ész a túlnyomó (racionalista típus); másokban az ösztönösen megérző intuíció és fantázia (intiitív típus); vannak olyanok, akinek én-je felfokozott (agresszív típus) és olyanok, akiknek én-je lefokozott (depresszív típus); az egyikben túlnyomó az idealizmus, a másikban a realizmus; az egyik hideg klasszikus, a másik fantaszta romantikus; az egyiknek alaphajlandósága a meglevőt konzerválni (statikus típus), a másiké folyton, szinte robbanásszerűen újítani (dinamikus típus).” Vö. KORNIS, Gy., Az államférfi· A politikai lélek vizsgálata I, Budapest 1943, 32. " Vö. KORNIS, Gy., Tudós fejek, Budapest 1942; Kornis, Gy., Apponyi világnézete, Budapest 1935; Kornis, Gy., Pázmány személyisége, Budapest 1935; KORNIS, Gy., Kölcsey Ferenc világnézete, Budapest 1938; KORNIS, Gy., Széchenyi István és a magyar költészet, Budapest 1941; KORNIS, Gy., Friedrich Nietzsche és Petőfi, Budapest 1942; Kornis, Gy., A magyar politika hősei, Budapest 1942, illetve államférfiról szóló kétkötetes munkájában az egyes politikai jellemrajzok. 73
