Teológia - Hittudományi Folyóirat 47. (2013)
2013 / 1-2. szám - Kuminetz Géza: Megfontolások az államférfiúi hivatásról - katolikus szemmel
Megfontolások az államférfiúi hivatásról - katolikus szemmel KUMINETZ GÉZA szabadságot, gazdasági stabilitást, a kultúrához való hozzáférés lehetőségét kell az államférfinak munkálnia, hanem tanítania és nevelnie is kell, nemcsak intézkedéseivel, hanem személyes életpéldájával is népét. Talán épp ez utóbbi vonás, a nemzetnevelő személyiség a ma ismét legkívánatosabb tulajdonság az államférfiútól, hogy hitet, reményt és sze- retetet ébreszthessen a rábízottak lelkében. így kapcsolván össze őket a legnemesebb eszmékkel és eszményekkel. Ez lenne tehát a munkahipotézisünk: A nagy nemzetnevelő személyiség egyesíti magában az örök értékeket és közvetíti, mintegy azokkal egyesíti népét. Ehhez valódi egyéniséggé kell lennie, egyúttal meg is kell találnia az örök és abszolút értékeket, az igazságot, a jóságot és a szépséget, melyek nem eszközei a hatalomnak, hanem megvalósításuk, érvényesítésük a cél. A tekintély és a hatalom azért van, hogy bekapcsolja az embert a maga biologikumával és pszichikumával együtt (és bizonyos értelemben annak ellenében) a szellem, a szabadság világába. 2. A HIVATÁSRÓL ÉS HIVATÁSOKRÓL ÁLTALÁBAN Minden foglalkozás űzhető megélhetésből vagy hobbi végett, és űzhető hivatásból, vagyis főleg a benne rejlő érték szeretetétől áthatva. Aki hivatásból tevékenykedik, magát nund jobban alárendeli e hivatásában rejlő jó szolgálatára. Aki rátalál a hivatására, az valamiféle belső sugallatra, isteni sugallatra hallgat, s annak számára a hívás követése, a hivatással járó szakmai fogások és kötelmek elsajátítása és végül magához a hivatásához való hűsége már-már a vallásosság erénye körébe tartozik. Aki hivatása eszményének él, abban ott van két másik erkölcsi tulajdonság is, nevezetesen az önzetlenség és a fokozott szenvedni tudás. Az önzetlen államférfi nem vár szolgálatáért cserébe anyagi jutalmat, mivel öröme elsősorban szellemi: eszményének megközelítésében van.6 Ennek az eszménymegvalósításnak sem fanatikusa a vérbeli politikus, de senki sem azok közül az emberek közül, akik valóban és helyesen élnek hivatásuknak. Hasonlót kell mondanunk a boldogsággal kapcsolatban is: minél jobban megközelíti eszményét a hivatásának élő ember, annál inkább növekszik boldogsága, hiszen a boldogság adott a hivatásérték sze- retetében. Az ember ugyanis „akkor boldog, ha a maga lelki alkatának megfelelő életet él s munkát fejt ki, vagyis ha összhang van képességeinek belső iránya, másrészt külső életformája között. Más szóval: ha bensőleg érzett hivatását, képességeit kifejtheti és kiélheti. [...] A boldogság tehát nem puszta öröm, napsütés, hanem fájdalom és árnyék is. A boldogság a hivatásból fakad.”7 Közvetlenül arra törekedni tehát nem lehet. Az egyes hivatások osztályozása többféle szempontból történhet. Abból a szempontból, hogy milyen intenzitással foglalkozik egy-egy hivatás az Abszolútummal, nagy' vonalakban az alábbi felosztást kapjuk: a piramis csúcsán a teológus és a filozófus áll. Őket követi a három abszolút érték valamelyikével foglalkozó ember, vagyis a tudós, a pedagógus és a művész. Utánuk következnek a jogászok, államférfiak, akinek fő feladatuk az, hogy úgy szervezzék és kormányozzák a társadalmat, hogy a szükséges anyagi és szellemi javak kellő módon és arányban ne csak rendelkezésre álljanak, hanem hogy az emberek bölcs módon is tudjanak azokkal bánni. Vagyis a konkrét helyzetben készek legyenek a legnagyobb értékű cselekvésre. Viselkedésük egyszerre tükrözze az etikust, a jogost és az illendőt, az igazságosat, a méltányost és az üdvöst. Az egyéb hivatások a rangsor alsóbb fokain helyezkednek el. 6 Vö. Kornis, Gy., Az államférfi. A politikai lélek vizsgálata I, Budapest 1943, 189. és 193. 7 Uo. 199. 71
