Teológia - Hittudományi Folyóirat 47. (2013)
2013 / 1-2. szám - Kránitz Mihály: Ferenc pápa küldetése. Új egyházfő a római katolikus egyház élén
KRANITZ MIHÁLY Ferenc pápa küldetése. Új egyházfő a római katolikus egyház élén ményt adjon a megtört szívűeknek.28 A kereszténység jó híre Isten szabadító jelenlétének az üzenete az emberi történelemben.29 Ferenc pápánál ugyanezt az evangéliumi és krisztusi magatartást fedezhetjük fel, mely mivel az életre vezet, és melyet nem idegeníti el a rossz vagy a halál, Jézushoz hasonlóan a felszabadítás gyakorlata. Egyszerre van meg Ferenc pápában a képesség, hogy meghallja Isten hangját és a szegény hangját is. Ezt az adottságát ismerték Argentínában, így akiknek nem volt idegen, azok nem az Európában szokásos stílustól eltérő magatartását, hanem a pápai székbe való eljutását értékelték nagyra.30 A megválasztását követő két hónapban szinte hetente jelentek meg könyvek arról az új pápáról, akiről korábban nagyon kevés ismeretünk volt.31 Az egyháznak Ferenc pápa szerint ki kell lépnie magából, és a létezés perifériáit kell felkeresnie, hogy hiteles legyen a világon belüli tevékenysége. Erre buzdította 2013. május 18-án a lelkiségi mozgalmakat pünkösd vigíliáján.32 A világi sajtó megállapítása szerint is a pápa a társadalmi katolicizmus hagyományának örököse. Az egyszerű „Jó estét!” (buonasera) köszönés a konklávét lezáró megjelenésekor és a vasárnapi Úrangyala végén mondott „jó ebédet” (buon pranzo) még az egyházzal szembenállókat is bizonyos értelemben meghatotta.33 34 Ugyanez a stílus nyilvánult meg a pünkösdi szentmise végén a húsvéti időszak utolsó Regina coeli-imádság végén: „Fratelli e sorelle, grazié tante per il vostro amore alia Chiesa! Buona domenica, buonafesta e buon pranzo! ”u Ennek érdekében az egyháznak nem a hatalomért kell küzdenie, hanem előrejutásának egyetlen útja, hogy Jézushoz hasonlóan még a halálig való lealacsonyodást is vállalja.35 36 Mint Róma püspöke, Ferenc pápa megkezdte egyházmegyéinek a látogatását, s ezt 2013. május 26-án a Róma külső, északi területén lévő városnegyed újonnan épült Szent Erzsébet és Zakariás templomában tette meg. Itt foglalta össze missziós lelkületé- nek üzenetét: „A valóságot jobban meg lehet érteni a perifériákon, mint a központból 28 Már az Ószövetségben megtalálhatjuk Isten érző szívének gondolatait. Vö. Kiv 3,7: „Láttam Egyiptomban élő népem nyomorúságát, és hallottam a munkafelügyelőkre vonatkozó panaszát; igen, ismerem szenvedését.” "Jézus működése kezdetén magatartását a következő ószövetségi kijelentéssel támasztotta alá: „Az Úr Lelke van rajtam, azért kent fel engem, hogy örömhírt vigyek a szegényeknek. Elküldött, hogy hirdessem a foglyoknak a szabadulást, a vakoknak a látást, hogy szabadon bocsássam az elnyomottakat, és hirdessem az Úr kegyelmének esztendejét.” (Lk 4,18) 30 A pápa stílusáról lásd: HAMILTON, A., Un papa conjratello, in Popoli. Mensile Internazionale Dei Gesuiti (aprile 2013), 48-49. Ugyanezen folyóirat egyik felvételén egy feliratot mutatnak fel, jelezve argentin polgártársainak megbecsülését: „Papa Bergoglio: il nostro orgoglio." (Az olasz szójáték jelentése: „Bergoglio pápa, a mi büszkeségünk.”) Ferenc pápa szokatlan magatartásáról lásd: Habemus papam: Francesco, Il Seminatore, Milano 2013 (Un uomofuori dagli schemi, 26-31). 31 Gaeta, S., La Chiesa dipapa Francesco. La vita, le sfide, San Paolo Edizioni, Milano 2013; Martin, K. J., La Chiesa nuova, papa Francesco, Fanucci, Roma 2013; Rodari, P., La chiesa ferita. Papa Francesco e la sfida del futuro, Giun- ti, Firenze 2013; Rubini, S.-Ambrogetti, F., ElJesuita, Vergara Grupo Zeta, Barcelona 2013; Tornielli, D., Jorge Mario Bergoglio. Francesco insieme, Piemme, Milano 2013; Valente, G., Francesco. Un papa dalia fine del mon- do. Le idee, Emi, Bologna 2013. 32 Vö. Cabuzzi, L. di, Nelle periferie di Francesco, in Avvenire (22 maggio 2013), 26. 33 Vö. MESSORI, V., L’equivoco del papa progressista ehe non ci fa capire Francesco. Bergoglio erede di una tradizione di cat- tolicesimo sociale, in Corriere della Sera (20 maggio 2013), 23. 34 Una Chiesa, ehe να incontro a tutti, in L’Osservatore Romano (20—21 maggio 2013), 5. 35 Vö. Pittaluga, P. di, Nella chiesa non de ve esserci lotta per il potere, in Avvenire (22 maggio 2013), 17. 36 A pápa első plébánialátogatásának a beszédét lásd: http://magyarkurir.hu/hirek/valosagot-jobban-meg-lehet- erteni-periferiakon-ferenc-papa-elso-romai-plebaniai-latogatasa. (A kutatás ideje: 2013. május 29.) 66