Teológia - Hittudományi Folyóirat 47. (2013)
2013 / 1-2. szám - Hargittay Emil: A magyar nyelv megújítása mint az evangelizáció eszköze Pázmány korában
A magyar nyelv megújítása mint az evangelizáció eszköze Pázmány korában HARGITTAY EMIL eltérő tipográfiával a magyar szövegbe ágyazottan közli.18 A Krisztus követésé ben az idézetek magyarul sem különülnek el a főszövegtől a korban szokásos kurziválással, noha Pázmány helyenként jelzi a margón a bibliai locusok helyét.19 A Kempis-fordítással kapcsolatban szembe kell néznünk egy különös helyzettel. Előadásunk elején említettük, hogy a régebbi nyelvtörténeti kutatások kiemelték Pázmány hétköznapi nyelvhez való kötődését, az élő nyelvi fordulatok, képek felhasználását. Nos, úgy látszik, a dolog nem ilyen egyszerű. Számos példa bizonyítja, hogy vannak olyan nyelvi fordulatok, amelyek már a Biblia nyelvében, szövegében is megtalálhatók, s közvetlenül - vagy a Kempis fordítás esetében a latin szöveg közvetítésével Pázmány fordításával kerültek be a magyar nyelvbe.20 Ez a sajátosság különösen is figyelembe veendő azoknak a kutatásoknak az értékelésénél, melyek Pázmány „tősgyökeres magyar” stílusát elemezve közmondásokat és szólásokat közöltek egyéb műveiből.21 Ahol csak lehet, tekintettel kell lennünk a forrásokra, melyek végső pontja a legtöbb esetben a Biblia szövege. Bibliai idézet, vagy tartalmi utalás ott is sejthető, ahol a szerzők nem szerepeltetik a margón a locusjelöléseket. Például Pázmány Kempis-fordításának legrövidebb, Π. könyvében 115 szentírási helyet számoltak össze,22 anu több mint kétszer annyi, mint a tényleges locusjelölések száma. Pázmány „magyarossága” három szempontból maradéktalanul érvényesül: a homogén magyar nyelvű szöveg kialakításában, tágabb jelentéskörű szavak megválasztásában és a magyar nyelvi fordulatok (hasonlatok, szólások) alkalmazásában. Pázmány Kempis szövegét pontosan fordítja. A teljes Kempis-szövegből mintegy félszáz olyan szót, szólást, közmondást emeltem ki, amely a Pázmány stílusára valló képes beszéd sajátosságaival rendelkezik. Ezek között csupán egyetlen olyan kiegészítést találtam, amely nem szerepel a latin szövegben, viszont növeli a fordítás jelentéstartalmának erejét: „Ellent vét-e a megrögzött szokás? Szeget szeggel, jó szokással kel a gonosz szokást kiverni.”23 Kempisnél: „Obsistet molita consuetudo: sed meliori consuetudine devincetur.”24 25 A „Szeget szeggel” tehát kiegészítés, nyomatékosítás Kempis szövegéhez képest. Néhány helyen az eredeti, szürkébbnek tűnő szövegét sajátos szóhasználattal élénkíti Pázmány: „mkáb akarnak nagyon púposkodni, hogysem alázatosságban maradni”,23 Kempis18 Már Őry Miklós felfigyelt a Tíz bizonyság ezen egyedülálló sajátosságára a vitairatok között, s Pázmánynak a Feleletben tett utalásai alapján joggal lehet arra következtetni, hogy 1603-ban, a Felelet megjelenésekor jórészt készen volt a Tiz bizonyság szövege. Pázmány P., Válogatás műveiből, bev. Őry M. — Szabó F., vál. Öry M. — Szabó F. - Vass P. I., Szent István Társulat, Bp., 1983, 94. 19 Összefüggés a középkori és protestáns írói technikával, további példákkal: Hargittay E., A Campianus-forditás és Pázmány írói pályakezdése, in Irodalomtörténeti Közlemények, 1999, 661-665.; LUKÁCSY S., Deák bötű - magyar szállás (Pázmány fordítói elvei és gyakorlata), in L. S., Isten gyertyócskái, Jelenkor, Pécs, 1994, 54—80; Bartók I., „Sokkal magyarabbúl szólhatnánk és írhatnánk” (Irodalmigondolkodás Magyarországon 1630-1700 között), Akadémiai Kiadó, Universitas Kiadó, Bp., 1998, 260—265; 283-296. (Bartók nem említi meg Vásárhelyit.) 20 Lukácsy, i. m., 59-60. 21 Ezek felsorolása: Stoll B. - Varga E - V. KOVÁCS S., A magyar irodalomtörténet bibliográfiája 1772-ig, Akadémiai Kiadó, Bp., 1972, 452.; továbbá: Rajsli I., Szólások és közmondások Pázmány Péter nyelvhasználatában, Trend Kiadó, Óbecse, 2009. 22 Miklós R., A Krisztus követése fordításai, in A Szombathelyi Premontrei Gimnázium Értesítője, 1934/1935, 9. 23 PPÖM I, 282. 24 Becker, K. M., From the Treasure-house of Scripture: an Analysis of Scriptural Sources in De imitatione Christi, Bre- pols, Turnhout, 2002, (Instrumenta Patristica et Mediaevalia: Research on the Inheritance of Early and Medieval Christianity, 44), 470. 25 PPÖM I, 215. 37
