Teológia - Hittudományi Folyóirat 47. (2013)
2013 / 3-4. szám - KÖNYVSZEMLE - Puskás Attila: Stefan Sander: A diakónusi szolgálat az egyházban
KÖNYVSZEMLE gény tagjai megfelelően részesedjenek az ételben illetve az adományokban. A szerző a hagyománytörténeti áttekintésében jól válogatva a II-V. század anyagából a legősibb és a legfontosabb szövegeket vizsgálja meg (Didakhé, Római Szent Kelemen első levele a korintusiakhoz, Antiochiai Szent Ignác levelei, Traditio Apostolica, Didascalia, Testamentum Domini), melyek a diakonátus felvirágzásának a tanúságtételei, majd áttér az állandó diakónusi hivatal hanyatlását, s végül megszűnését előidézi teológiai és gyakorlati természetű okok taglalására. Sander érthető módon nagy teret szentel munkájában a II. Vatikáni zsinat diakonátusról szóló tanításának. Előbb bemutatja azt a három forrásvidéket - a németországi karitasz tapasztalatai, a dachaui koncentrációs táborba hurcolt papok csoportjának közös eszmélődése és a missziók igényei -, ahonnét az állandó diakonátus visszaállításának az igénye felmerült az egyházban, majd röviden utal azokra a zsinaton folyó vitákra, melyek a diakonátus teológiájáról és újralétesítésének időszerűségéről folytak. Ezt követően ismerteti a zsinati communio-ekkléziológia lényegi dimenzióit különös jelentőséget tulajdonítva a diakonátus szempontjából annak a zsinati tanításnak, mely szerint az egyháznak a szegény Krisztust kell követnie és a szegényekben Krisztusnak kell szolgálnia (LG 8). Sander az egyházi hivatal értelmezésének három teológiai modelljét vázolja. Az alá-fölé rendeltség hierarchikus fokozati modelljét, melyben a diakónus a hierarchia legalsó fokán állva alá van rendelve a papnak, és a pappal együtt a püspöknek. A komplementer értelmezést, mely szerint a pap és a diakónus, mintegy a püspök „két keze”, a pap a fő Krisztust jeleníti meg, míg a diakónus a szolga Krisztust, ám csak a papnak van kormányzati-pásztori feladata. Végül az ún. két pólusú modellt, mely szerint az egyházi hivatal lényegi eleme az emlékeztetés arra, hogy az egyház nem önmaga eredete, hanem forrása a Szentháromság közössége (communio), és nem is önmagáért van, hanem a világ üdvösségéért (missio). Ebben a megközelítésben a papi hivatal elsősorban a communio-eredetre emlékeztet a martyria és a liturgia révén; a diakonátus pedig a missziós szolgálatra emlékeztet szentségi módon. Szerzőnk ez utóbbi modell mellett teszi le a voksát, majd művének záró, szisztematikus részében e kétpólusú értelmezés látószögében tárgyalja újra és rendszerezi a diakonátus és az egyházi hivatal teológiájának nagy témaköreit és a sajátosan diakónusi feladatkör kérdését. Ez utóbbival kapcsolatban hangsúlyozza, hogy a diakónust a szegények képviselőjének kell tekinteni, akinek a szolgálata a szociális/kantatív diakóniai területen bírja a súlypontját. A diakonátus teológiájáról Magyarországon elsősorban az állandó diakonátusra készülők képzése, illetve a már felszentelt diakónusok továbbképzését szolgáló konferenciák és lelkigyakorlatok keretében esik szó. A magyar nyelvű szakirodalom mindezideig meglehetősen szegényes; néhány cikktől, kézikönyvek és jegyzetek egy-egy rövid fejezetétől eltekintve (vö. Dolhai Lajos, A szentségek teológiája, SZÍT, Budapest 2011) gyakorlatilag a Molnár Ferenc által kiváló érzékkel összeállított és szerkesztett Diakónia Diakonátus Diakónus tanulmánykötetre szorítkozik (Kalocsa 1996). Rendkívül örvendetes, hogy most magyar nyelven ismét megjelenhet egy fontos teológiai mű ebben a témakörben. Stefan Sander könyve hiánypótló munka a magyar nyelvű teológiai irodalomban. A szerző szintetikus látásmódra törekedve igyekszik megválaszolni a diakonátust érintő kérdések sorát. Könyvében nem kínál kész teológiai recepteket, inkább együttgondolkodásra hív, a problémák tárgyilagos és árnyaltságra törekvő megvitatására szólít. Ügy tekinti a diakonátus zsinat utáni recepciós folyamatát, mint a tapasztalatgyűjtés idejét. Erről számot adni, tisztázni a diakónusi hivatal lényegét és hozzájárulni ahhoz, hogy a recepció mielőbb túljuthasson a diakonátus kísérleti szakaszából, ez a szerző alapvető szándéka. Stefan Sander könyve jó szívvel ajánlható olvasásra mindenkinek, papoknak, diakónusoknak, az ezekre a szolgálatokra készülőknek és érdeklődő világi knsztushívők231