Teológia - Hittudományi Folyóirat 47. (2013)
2013 / 3-4. szám - Puskás Attila: A tradíció értelmezése a Trienti zsinaton
A tradíció értelmezése a Trienti zsinaton PUSKÁS ATTILA számunkra, részben (partim) az írások által, melyek az Ó- és az Újszövetségben találhatók, és részben (partim) a kézről kézre való egyszerű átadás révén.”33 Hasonlóképpen szólt Cervini bíboros: „O (jézus) nem írásban, hanem szóban, nem papírra, hanem a szívekbe ültette el evangéliumát, ahogyan egykor maguk a próféták előre megmondták. Ez az, amit új szövetségnek hívunk. A Krisztustól származó dolgok közül némelyeket írásba foglaltak, másokat az emberek szívében hagytak.”34 Az bizonyos, hogy a Tridenti zsinat utáni katolikus teológia meghatározó képviselői is (Melchior Cano, Petrus Canisius, Bellarmin Róbert) a tartalmi kiegészítés viszonyát vallották Szentírás és apostoli tradíciók között. Ugyanakkor a Tridenti zsinaton hallatták hangjukat olyan teológusok is, akik a Szentírás tartalmi elégségességét vallották és a tradíciókat ennek megfelelően értelmezték (Bonuccio, Nachianti, Lunello, Lejay, Seripando). A Sacrosancta dekrétum értelmezését illetően a 20. században új szempontok jelentek meg. A teológiai vitákban H. Lennerz a bevett kontroverzteológiai és új skolasztikus álláspontot védelmezte a tradíció tartalmi kiegészítő jellege mellett érvelve.35 Vele szemben J. S. Geiselmann arra a tényre hívta fel a figyelmet, hogy a zsinati tárgyalások során megváltoztatták az eredeti szövegtervezetet, amennyiben az eredeti „partim-partim” (részben-részben) megfogalmazási módot a végső szövegben az egyszerű „et” kötőszóval helyettesítették. Ez a módosítás a szervita generális, Angelo Agostino Bonuccio javaslatára történt, aki tiltakozott a „partim-partim” megfogalmazás ellen, és azt állította, hogy „Minden evangéliumi igazság írásba lett foglalva, nemcsak részben”.36 Geiselmann ebből azt a következtetést vonta le, hogy a tudatos szövegváltoztatás azzal a szándékkal történt, hogy elkerüljék a hitigazságokra vonatkozó két önálló ismeretforrás feltételezését, s ezért alkalmazták végül a semleges „és” kötőszót a „részben-részben” helyett. Ez azt is jelenti, hogy nem kötelező követni a zsinat utáni bevett „két forrás” értelmezést. A zsinati szöveg keletkezésének történetét figyelembe véve, megvan a létjogosultsága annak az értelmezésnek is, mely a kánoni iratok és apostoli tradíciók között csak modalitásbeli különbséget lát, nem a tartalmi kiegészítés viszonyát.37 Egy harmadik típusú értelmezés egyetért Geiselmann azon állításával, hogy a Trienti zsinat voltaképpen eltekint a tradíciók és a Szentírás tartalmi szempontú viszonyának meghatározásától, s így meglehet a lét- jogosultsága annak az értelmezésnek, mely szerint a Szentírás tartalmilag elégséges és a tradíciónak a Biblia értelmezésében van mértékadó szerepe. Az érvelés tekintetében azonban az ehhez a csoporthoz sorolható dogmatörténészek között is vannak különbségek. Johannes Beumer például feltárja Geiselmann érvelésének gyenge pontjait rámutatva arra, hogy a „partim-partim” helyettesítése az „et” kötőszóval nem feltétlenül rendelke33 CTA I, 30. Idézve in: Tavard, G.-H., Écriture ou Église? Lm crise de la Réforme, Cerf, Paris 1963, 287. 34 CTA I, 484-485. Cervini egy másik, ehhez hasonló megfogalmazása szerint hitünk három princípiuma és fundamentuma közül a második „az evangélium, melyet Krisztus ültetett el, nem ‘pergamenre’, hanem a ‘szívekbe’, s melyből az evangélisták később néhány elemet írásba foglaltak, míg sok más a hívők szívére bízva maradt”. CTA Vrll. 35 Lennerz a szóbeli hagyomány fogalma, a zsinati atyák levelezésének szóhasználata, valamint a zsinat későbbi dekrétumainak apostoli tradíciókra hivatkozó szövegei és a katolikus kontroverzteológusok írásai alapján érvelt. Vö. Lennerz, H., Notulae Tridentinae, in Gregorianum 27 (1946) 136-144; Scriptura Sola?, in Gregorianum 40 (1959) 38-53. 36 „Omnem veritatem evangelicam scriptam esse, non ergo partim.” CT I, 525,18. Hasonló értelemben nyilatkozott Nachianti püspök: „Nemo enim ignorat, contineri in sacris libris omnia ea, quae ad salutem pertinent CTA V,18,28. 37 Geiselmann, J. R., Das Konzil von Trient überdas Verhältnis der Heiligen Schrift und der nichtgeschnebenen Traditionen. Die mündliche Überlieferung, (hrsg. Schmaus, M./Kaiser, Ch.), München 1957, 123-232, 189
