Teológia - Hittudományi Folyóirat 47. (2013)
2013 / 3-4. szám - Puskás Attila: A tradíció értelmezése a Trienti zsinaton
PUSKAS ATTILA A tradíció értelmezése a Trienti zsinaton A TRADÍCIÓ SZEREPE AZ EGYHÁZBAN A mcea-konstantinápolyi hitvallás recepciójáról szóló nyilatkozata mellett a zsinat saját ismeretelméleti-hermeneutikai alapállását a szent könyvek és az apostolok tradícióinak elfogadásáról szóló határozatában rögzítette. Míg az előbbi bevett gyakorlatot követett és alkalmazott, ez utóbbi újnak mondható a zsinatok történetében. Azt követően, hogy a harmadik ülésszakon a hitvallás elfogadásáról nyilatkozott, a negyedik ülésszakán a zsinat határozatot hozott a Sacrosancta dekrétumában a szent iratok és az apostolok tradícióinak az elfogadásáról. Ebben a későbbi dekrétumokhoz ismeretelméleti bevezetőként szolgáló szövegben ismét tehát recepcióról van szó, azaz a zsinat nem defimál vagy meghatároz valamit, hanem engedelmesen elfogad és tiszteletet tanúsít a szentírási könyvek és apostoli tradíciók iránt. A zsinat viszonya ezekhez hasonló a hitvalláshoz való viszonyához, ameny- nyiben tanítása a keresztény hit számára normatívnak ismeri el azokat. A rövid szöveg egyetlen többszörösen összetett és gondosan megfogalmazott mondat, mely így hangzik: „A szentséges, egyetemes és általános Trienti zsinat ... mindig szem előtt tartva azt a célt, hogy a tévedések kiküszöbölésével maga az evangélium tisztasága megőrződjék (puritas ipsa evangehi) az Egyházban, mely egykor a próféták által a szent iratokban megígértetett, s melyet a mi Urunkjézus Krisztus előbb saját szájával hirdetett és azután apostolainak megparancsolta, hogy mint minden üdvös igazság és erkölcsi fegyelem forrását (tamquam fontem omnis et salutaris veritatis et morum disciplinae) minden teremtménynek prédikálják (vö. Mk 16,15); és elismerve, hogy ezt az igazságot és fegyelmet (hanc veritatem et disciplinam) írott könyvek és íratlan tradíciók tartalmazzák, melyek, miután az apostolok magának Jézusnak a szájából hallották, vág)7 maguk az apostolok a Szentlélek diktálására mintegy kézről kézre áthagyományozták, egészen hozzánk eljutottak; az igazhitű atyák példáját követve mind az Ο-, mind az Újszövetség összes könyveit — minthogy mindkettőnek az egy Isten a szerzője — nem különben mind a hitet, mind az erkölcsöket (tum ad fidem, turn ad mores) énntő tradíciókat, mint amelyeket a saját beszédével Krisztus mondott el vagy a Szentlélek diktált, és a katolikus egyház szakadatlan folytonossággal megőrzött, a jámborság egyenlő érzületével és megbecsüléssel fogadja és tiszteli (pari pietatis affectu ac reverentia suscipit et veneratur).”23 Az idézett szöveg három lényeges kijelentést tartalmaz. Az első állítás kulcsfogalma az evangélium, illetve az evangélium tisztasága (puntas evangelii). A szöveg nem evangéliumokról beszél többes számban, hanem az egyes számú alakot használja, az evangéliumról szól. így nyilvánvalóan az evangélium fogalmát megkülönbözteti a négy kánoni írott evangéliumtól. Nem az írott evangéliumokat vagy ezek egyikét érti rajta. A zsinati megfogalmazás igazodik az újszövetségi írások szóhasználatához, ahol az evangélium szintén egyes számban szerepel akár Jézus ajkán, aki meghirdeti Isten uralmának evangéliumát (Mk 1,15), akár Pál apostol leveleiben, aki a Jézus Krisztus megváltói művéről, a kegyelemből történő megigazulásról és az Egyház pogányokat és zsidókat egybefogó valóságáról szóló evangéliumot hirdeti (Róm 2,16; 16,25; lKor 1,17; Gál 1,6-8). Mindkét esetben az evangélium elsősorban jóhír hirdetést jelent élőszóban és átfogó tartalma van: magában foglalja a teljes Krisztus-eseményt és a krisztusi üdvösségben való részesedést hit és megtérés által. Isten ezt az evangéliumot ígérte meg a próféták által az ószövetségi 25 25 COD 111,663,15—30. A fordításunk némileg eltér a DH 1501 magyar fordításától. 186
